Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Látnivalók és kultúra

Budapesti brutalizmus – Csúnya monstrumok vagy izgalmas épületcsodák?

Szocreál, szocmodern, brutalista és modern – ez négy különféle megnevezés, ám hajlamosak vagyunk összemosni őket és minden, a szocializmusban épült épületet szocreálnak hívni, holott ezek különböző építészeti stílusokat jelölnek. Az elmúlt években divatosabb lett brutalizmusról beszélni, ám ezzel kapcsolatban még mindig rengeteg tévképzet él bennünk. Annyi bizonyos, hogy a csupa beton épületek nem feltétlenül lopják be magukat rögtön a szívünkbe. Branczik Márta művészettörténésszel beszélgettünk többek között a szeretjük-utáljuk kapcsolatról és a budapesti brutalista épületekről.

We Love Budapest: Különböző megnevezésekkel fedjük le a szocialista korszak építészetét, és ezek között gyakran nem teszünk különbséget, holott a szocreál, a szocmodern és a brutalista különböző stílusokat jelent. Sok esetben azokra az épületekre is rásütjük a brutalista jelzőt, amiknek nincs közük a stílushoz, de a szocializmus alatt épültek. Mi jellemzi ezeket a stílusokat?

Branczik Márta:
A szocialista realista építészet időszakát nagyon rövid időre, 1950–1956 közé tesszük, ezután visszatért a modern építészeti stílus, amit ma sokan szocmodernnek neveznek. Én nem használom ezt a kifejezést, mert egy politikai korszakhoz köti az építészetet – ez a szocreálnál indokolt –, és nem stílus alapján definiál. Ezt az időszakot a modern építészet és a kortárs nyugati tendenciák határozták meg: az építészek számára elérhetőek voltak a külföldi lapok, utazásaik során rengeteg fotót készítettek, beszámolókat tartottak, itt a szocializmus nem a stílus vagy a forma szempontjából befolyásolta őket, hanem építéstechnológiailag, minőség szempontjából. Ha szocmodernnek nevezzük ezt a stílust, akkor – ahelyett, hogy ezt az időszakot besorolnánk az egyetemes európai építészet vonalába és kapcsolódási pontokat találnánk – egy régió politikai berendezkedéséhez kötjük.

Pontosan azért vágtam bele a brutalizmusról szóló könyvbe – Brutalizmus, a 10+1 Budapest-könyvsorozat első kötete –, hogy érzékeltessem, ezeknek az épületeknek nem egy politikai berendezkedéshez, hanem egy nyugat-európai stílustendenciához van közük. És ez azért is fontos, mert az épületek elfogadása és elutasítása összefügg azzal, hogy a szocializmus időszakában keletkeztek. Ha ezt nem tapasztanánk hozzá, akkor elfogulatlanabb szemmel lehetne rájuk tekinteni.

WLB: Itthon látványosan elutasítjuk a korszak épületeit, még akkor is, ha az innovatív technológia mellett a megjelenésük is érdekes. Azokban az országokban, ahol a brutalizmus igazán virágkorát élte, milyen ezeknek az épületeknek a megítélése?

B. M.:
Nagyon érdekes, hogy minden német, svájci vagy angol brutalista blog alatt ott vannak az utálkozó kommentek. Ezt egyrészt a stílus oldaláról lehet megközelíteni, talán túlságosan feltűnő és agresszív akart lenni, de ez a lényegéből fakadt, bár valószínűleg másról is szó lehet. Ma már társadalom- és építészettörténészek kutatják, hogy mi váltja ki ezeket a heves indulatokat, és miért ilyen ellentmondásos az emberek viszonya a közelmúltjukkal. A háború utáni hangulatban a brutalizmus a jólét ígérete volt, a szociális, jóléti piacgazdaság részeként közösségi épületek, iskolák és jó lakások épültek. Ugyanakkor ezt a jóléti modellt nem lehetett sokáig finanszírozni, mára kudarcot vallott – talán ez a csalódottság lehet az ellenérzések alapja külföldön. Itthon más a helyzet, itt egyértelműen átpolitizált, nem is nagyon tudjuk ezt a korszakot és ezeket az épületeket objektíven vizsgálni.

A brutalizmus ebből a szempontból is nagyon izgat, hiszen azt nem mondhatjuk, hogy Magyarországon ebben a stílusban épültek volna az iskolák és a könyvtárak, ami épült, az inkább modernista. Budapesten kevés jelentős brutalista épület van: például a Radelkis Ktsz. üzemének főépülete (Csikvári Antal, Iparterv). Azok a budapesti épületek, amiket ma brutalistának nevezünk, valójában csak egyes jegyeit hordozzák, itthon nem beszélhetünk a stílus olyan nyilvánvaló jelenlétéről, mint például Londonban.

WLB: A nevében is van egyfajta szójáték, persze tudom, hogy a nyers betonból (béton brut) jön, de ezek az épületek valahogy mégis magukon hordozzák a brutalizmus–brutális játékát és a disztópikus hangulatot.

B. M.: 
A rendezők is szívesen használják a disztópikus filmek díszleteként ezeket az épületeket, és tényleg van valami fenyegető, ijesztő a szóban, és ez nem véletlen. Ezek az épületek kicsit agresszívek, de éppen ezt ellensúlyozzák a különleges részletek – mint a Váci úti épület lebegése. Ezek a hatalmas tömegek valójában nagyon kidolgozott épületek.

WLB: Melyek ezek a brutalista jegyek, túl azon, hogy minden tiszta beton?

B. M.: 
Amikor ezt a fogalmat elkezdték használni, akkor még mást jelentett, mint ma: a szerkezet és az anyag látható, őszinte megjelenítésére gondoltak. A nagyon éterivé, absztrakttá vált modernizmus után az építészek vágytak visszatérni az anyagszerűséghez, érezni akarták a beton, a tégla és a fa – mert a brutalizmusban sokszor fát is használtak – anyagi mivoltát, nem szerettek volna üveggel, acélüveg homlokzattal transzparenssé tett épületeket létrehozni. Bár a korai időszakban a szerkezet és az anyag láthatósága jellemezte a brutalizmust, később a formák, a szobor- és tömbszerűség került előtérbe, utóbbit a lőrésszerű ablakokkal emelték ki. Ez a karakter pont a modernista építészet transzparenciájának ellentéte volt. A nyers és zsaluzott beton mellett az építészek szerették provokatívan kihangsúlyozni az egyes elemeket, például a konzolosan kiálló gerendavégeket vagy a hosszabbra meghagyott kifolyókat. A brutalista épületek jellemzően nem illeszkednek, nem simulnak bele a környezetbe, megjelenésükkel nagyon is magukra vonják a figyelmet.

WLB: Budapest első toronyháza a Váci út 60., amire ma is felfigyelünk, a Lehel téri metróaluljáróból felfelé lépcsőzők figyelmét is azonnal felhívja magára. De ezen kívül miért érdekes ez az épület?

B. M.: 
Tényleg hatalmas épület, de az egyszerű hasáb alakú tömbtől elválnak a lépcső- és lifttornyok, ezzel mozgalmassá teszik és megosztják a nagy tömeget. A tervező, aki feltehetően Jánossy György volt, a ház homlokzatán hangsúlyosan megmutatta a tartószerkezetet, a hatalmas, konzolosan kinyúló gerendákat, ezt erősíti a betonelemek plasztikája is. Számomra az épület legizgalmasabb része a földszint feletti, egykor nyitott szint ötlete! Bizarr látvány lehetett, ahogy ez a mérhetetlen nyomasztó tömeg lebeg a földszint felett, ahogy „át lehet látni” az épület alatt. Ezt a különleges építészeti gondolatot sajnos az első szint beépítésével mára tönkretették. A tömegekkel, terhekkel való „szemtelenkedés” egyébként jellemző a brutalizmusra, az épületek elemei gyakran végletesen konzolosak, kinyúlnak a homlokzatból, fittyet hányva az ember statikai érzékére.

WLB: Nagyon vegyes érzéseink vannak ezekkel az épületekkel kapcsolatban, látványos a szeretjük-utáljuk viszony, ami nemcsak a nagyközönség, de az építészek, szakmabeliek között is megjelenik. Hogyan lehet a brutalista épületeket megszerettetni vagy legalább megértetni azokkal, akik első ránézésre csúnyának és otrombának gondolják, és egyáltalán nem tartják őket fontosnak?

B. M.: 
Mindig az építész és a formálás szándéka felől érdemes elindulni. Ha valaki megérti azt, hogyan gondolkozott az építész, mit miért csinált, akkor már valószínűleg nem fogja utálni az épületet. Gyakran találkozom olyan érdeklődőkkel, akik nem utálják ezt a korszakot, de érzelmileg nincs közük hozzá. Ha beszélgetünk és láthatóvá válnak a fő tendenciák, az emberek megértik, és rögtön egyfajta érzelmi viszony alakul ki – kicsit olyan ez, mint egy tárlatvezetés. Fontos, hogy megismertessük ezeket az épületeket, kikerüljenek a zárt szakmai közegből és a szakfolyóiratokon kívül más fórumokon is megjelenjenek. Az angoloknál látni erre jó példákat, ahol olyan társaságok és kezdeményezések jönnek létre, ahol az építészettörténészek maguk köré gyűjtik a civileket, és segítségükkel épületvezetéseket, sétákat tartanak, az adott stílust mintegy „láthatóvá”, befogadhatóvá teszik. Az épületek sorsát aktívan benne tartják a köztudatban, ezáltal a lebontások ellen is eredményesen tudnak fellépni.

WLB: Az utóbbi években egyre több épületet bontanak le Budapesten, olyanokat is, amik eredetileg műemléknek számítanak, és ezek között brutalista jegyekkel bíró épület is volt. Van olyan, ami műemléknek számít?

B. M.:
A brutalista házak legtöbbje a szociális lakásépítés idején készült, nem feltétlenül azzal a céllal, hogy egyszer majd műemlékek legyenek. Mégis az, hogy jelentős építészek jelentős gondolatokat valósítottak meg, egy különleges pillanat volt, de azóta a város és a lakosság szerkezete és a finanszírozás is megváltozott. Izgalmas példa, hogy Angliában a Robin Hood Gardens lakóház egy többszintes szeletét múzeumban őrzik, mert annyira értékesnek tartják az épület karakterét, a benne megvalósuló építészeti gondolatot. Érdekes muzeológiai kísérlet arra, hogyan lehet egy épületet megőrizni. Nekünk a Kiscelli Múzeumban nincs ilyen lehetőségünk, de a Virtuális leletmentés-projektünk célja ugyancsak a megőrzés, hogy egy régen volt korszak építészeti értékeit megőrizzük, a még létező épületek minden apró részletét, anyaghasználatát, technológiáját lefotózzuk, mert a bontások során nemcsak az épület, de az építési mód is eltűnik. Ezek az apró momentumok is mutatják, hogy ezeket az épületeket is nagy erővel próbálják megmenteni. Ugyanakkor bosszantó és nehéz azt végigélni, hogy ma olyan épületeket bontunk le itthon, amilyenekért pár év múlva majd külföldre utazunk.

Nagyon nehéz Magyarországon műemlékké nyilvánítani valamit, mert sok kontrollon kell keresztülmennie, de a védettségnek lehetnek alacsonyabb fokozatai is: városi, kerületi, településképi, fontos lenne ezeket feléleszteni. A brutalista épületek közül Budapesten nincs védett. Annak ellenére, hogy egyesek csúnyának, befejezetlennek tartják ezeket a betonépületeket, ma is épülnek csupa beton felületek, elég csak a 4-es metró néhány állomására gondolnunk. A Fővám téri és a Gellért téri állomások lényegében ugyanerről szólnak: megmutatják az anyag nyers valóját.

WLB: Ha a budai Várnegyedben lebontott Teherelosztó példáját nézzük, ami sokkal inkább késő modern, mintsem brutalista épület volt, akkor miből fakad, hogy ezeknek az épületeknek a bontása viszonylag könnyen átmegy az engedélyezéseken, dacára minden tiltakozásnak és a megmentésére irányuló törekvésnek?

B. M.: 
Sokszor próbáljuk megvédeni ezeket az épületeket, de van, amikor minden tiltakozás és kezdeményezés kudarcba fullad, mert az érdemi döntés az állam képviselőinek a kezében van, akik viszont a szocialista korszakban felépült épületekhez jellemzően politikai ellenérzéssel viszonyulnak. Elfogulatlan szemmel kellene ezekre az épületekre nézni, minden esetben önállóan és a szakemberek véleményét figyelembe véve dönteni. Ugyanakkor a bontások mögött sokszor egészen más indokok is lehetnek, nem feltétlenül a politikai ideológia. Érdemes végiggondolni, mik az elmúlt években lebontott épületek, és mi áll ma a helyükön.

WLB: Amikor ezek a hatalmas, karakteres épületek elkészültek, hogyan viszonyultak hozzájuk az emberek?

B. M.: 
Már akkor is voltak ambivalens érzések, de azt, hogy Magyarországon hogyan viszonyultak hozzá, nem lehet pontosan megállapítani, mert a sajtó nagyon kontrollált volt, nem nagyon lehetett ellentmondó véleményeket megírni.

WLB: Magyarországon és Budapesten kik azok az építészek, akik hasonló stílusban alkottak vagy a brutalizmus egy-egy elemét alkalmazták?

B. M.:
Kevés olyan építészünk van, aki egyértelműen brutalista stílusban alkotott volna, de Zalotay Elemér, Jánossy György vagy Csikvári Antal munkái között találunk rá példákat. Budapest legfontosabb brutalista épülete is Csikvárihoz köthető, a Radelkis Ktsz. Ráadásul ez az épületegyüttes azért is különleges, mert itt sok olyan jóléti beruházás is megvalósult, ami a szociális gondoskodás utópiában jelen volt, csak érdekes módon nem a mainstream szocializmusban, hanem egy magánvállalkozás keretén belül lett realitás.

Cimkék

Hasonló tartalmak

Kultúra

Oscar-nap a Művészben

Március 11-én 96. alkalommal díjazza az előző év legjobb filmjeit és filmeseit az amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia. Nincs is jobb hangolódó program a gálára, mint a március 10-ei Oscar-nap a Művészben, amikor 13 órától estig jelölt filmeket nézhetünk meg.

Kultúra

Janikovszky-est a vaksötétben – avagy a lemez két oldala

A Bodor Tibor Kulturális Egyesület közreműködésével március 13-án a Lurdy Moziban egy egyedülálló képzeletszínházi előadásban lesz részünk, A lemez két oldala címmel: Janikovszky Éva írásainak segítségével teljes sötétségben, csak a hangokra és szavakra koncentrálva fedezhetjük fel mindennapjaink rejtett oldalait.

Kultúra

Mai Manó fotográfiái

A PaperLab Galériában kiállított 50 fotóból álló, ingyenesen megnézhető válogatásban olyan alkotásokat láthatunk, amelyeket Mai Manó fotográfus a budapesti műtermeiben készített a századforduló környékén.

Kultúra

NYOMIK – még mindig premier előtt

Surányi Judit Nyomik című filmje 2025 körül fog mozikba kerülni, de szerencsére nem kell addig várnunk, ha meg akarjuk nézni: március 9-én egy laza bulival egybekötve lesz a vetítése a Premier Kultcaféban.

Neked ajánlott

A