A március 21. és 24. közötti napokra változatos programokat gyűjtöttünk nektek, melyekből válogatva akár egy új, komfortzónán kívüli eseményre is simán ellátogathattok. Izgalmasnak ígérkezik a koreai bolhapiac, ahol nem mindennapi kincsekre bukkanhattok, ha pedig formabontó borkóstolóra lennétek kíváncsiak, akkor irány a Gastro Disco! A tavasz hivatalos beköszöntére tekintettel pedig túrákat is ajánlunk.

Március 21., csütörtök

Doku7 – Dokumentumfilm hetek 2024: Szerelempatak

A 2024-es Doku7 filmfesztivál keretében olyan filmeket hoznak el a szervezők, amelyek az embert és az ő saját valóját, egyéni környezetét ábrázolják, különféle kultúrák, nációk és élethelyzetek vonatkozásában.

Március 21-én a Szerelempatak kerül a vászonra: Sós Ágnes dokumentumfilmje sajátos történet a szerelemről és a vágyakozásról. Szereplői egy kis erdélyi, magyarlakta faluban élnek, és nem túl fiatalok. Az érzelmekkel teli, esetenként megdöbbentő alkotás a javíthatatlan romantikus, a több mint nyolcvan éves Feri bácsi szerelmi kalandjait követi nyomon a falubéli asszonyokkal. Ők azok, akik a legbelsőbb gondolataikat és álmaikat is megosztják velünk.

További infók

Bukta Imre exkluzív tárlatvezetése Szurcsik József A Varázsló kertje című kiállításán

Szurcsik József háromtermes kiállítása egyfajta visszatekintő tárlat. Bemutatja azokat a nagyobb műcsoportokat (műfajilag és tematikusan), amelyek mentén a művész az elmúlt közel negyven évben alkotott, különös hangsúlyt fektetve az utóbbi évtized munkásságára és a legfrissebb munkákra. A varázsló kertje című kiállításon március 21-én Bukta Imre Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas képzőművész tart exkluzív tárlatvezetést.

További infók

Gastro Disco – formabontó borkóstoló

Március 21-én formabontó borkóstolót szerveznek a Déri Miksa utcai Loffice-ban Gastro Disco néven. Az est tematikája a fenntartható fine dining és az organikus gazdálkodás köré épül, ahol friss borokkal és elektronikus ütemekkel lazítanak el minket. Az est főszereplői: a Kristinus, a SALT Bakery, a Lokál47, a Domovoj és Fait Federika fenntarthatósági szakértő és general manager (The Planteen). A zenéért Svmmit felel.

További infók

Március 22., péntek

Felfedezőtúra és előadás a Szemlő-hegyi-barlangban

A Barlangok Hónapja keretében bepillantást nyerhetünk, hogy az egykori felfedezők hol jutottak be a barlangba, honnan közelítették meg a látogatók számára ma már könnyedén járható, gyönyörű képződményeiről méltán népszerű Szemlő-hegyi-barlangot.

Március 22-én (a túra végeztével) nem a megszokott útvonalon, hanem az egykori felfedezőbejáraton, az Örvény-folyosón hagyhatjuk el a barlangot, ahol – kiérve a felszínre – gyönyörű panoráma, a Kőpark tanösvény és játszótér vár bennünket.

A rendezvény előtt (15 órától) egy izgalmas előadást is megnézhetünk, melynek címe Mentés a törökországi Morca-barlangból 1000 méter mélyről. Az előadást Hegedűs András tartja, aki a Magyar Barlangi Mentőszolgálat munkatársa, és a tavalyi év nagy figyelmet kapott menőexpedíciójának operatív irányítója volt.

További infók

Budapest FotóFesztivál Nr 8.

A fotográfia egy csodálatos játék, amely kép által kapcsolja össze az alkotót és a befogadót, minden stíluságában más és más kérdéseket, érzelmeket és gondolatokat indít. A Budapest FotóFesztivál immáron 8. éve ennek az izgalmas játéknak nyújt teret. Ajtókat nyit vizuális élményekre, párbeszédet indít a generációk között, közösséget teremt, és 6 héten keresztül fotográfiával tölti meg Budapestet.

A Budapest FotóFesztivál a Műcsarnokkal együttműködésben 2024-ben is egy nagyszerű kiállítással indítja programsorozatát, amely a 8. évhez hűen ismét az egyetemes fotográfia meghatározó alakjait mutatja be. A Női fókusz című kiállítás öt fotográfusnő, Eve Arnold, Inge Morath, Nanna Heitmann, Susan Meiselas és Marilyn Silverstone csodálatos munkáiból válogat.

További infók

Agócs Márton és Fejér Mihály (F2HG)

A világtörténelemben elsőnek látogat el Magyarországon a B32-be a Félelmetes Kétszemélyes Húrszaggató Galeri, az Aurevoir. zenekar két legjobb frontembere, Agócs Márton és Fejér Mihály.

Több mint egyórányi elképesztő lézershow, tűzijáték, táncoslányok, fegyverbemutató, dodzsem és cápaszelídítés várja azokat, akik ellátogatnak Las Vegasba. Aki viszont ide látogat el, az betekinthet egy kicsit a zenekar világába, kedvenc (oreó és nem oreó) dalaikba és verseikbe. Mindezt indokolatlanul sok autodidakta (audiodidakta) standuppal fűszerezve.

További infók

GardenExpo kerti életmód kiállítás 2024

A kertünknek ezer arca lehet, rajtunk múlik, mit hozunk ki belőle! A GardenExpón, az ország legnagyobb kerti életmód kiállításán feltérképezhetjük a kerti márkák legjavát, kipróbálhatjuk a legújabb termékeket, és elmerülhetünk a legfrissebb trendekben, az ingyenes tanácsadások alkalmával pedig szakszerű válaszokat kaphatunk kertberendezési és kertépítési kérdéseinkre.

Március 22. és 24. között megismerhetjük a legújabb kerti bútorokat, kerti gépeket és szerszámokat, medencéket, kültéri szaunákat, árnyékolókat, kültéri világítási és öntözéstechnikai eszközöket és kerti sütögetőket. Ha építkezés vagy felújítás előtt állunk, vagy csak kutatjuk a legjobb kerti trükköket és tanácsokat, érdemes feljegyeznünk a dátumot! Három teljes napot tölthetünk a kertek bűvöletében, izgalmas programokkal és nyereményekkel. (x)

További infók

Március 23., szombat

Koreai bolhapiac

Akinek lapul néhány megunt cucc az otthonában, elviheti a Koreai Kulturális Központ bolhapiacára március 23-án. A rendezvény pénzforgalomtól mentes, a termékekért a hagyományos koreai pénzérme, a japdzsan (yeopjeon, 엽전) replikáival lehet majd fizetni. Az érméket az eladók automatikusan megkapják árujuk mennyiségéhez és minőségéhez mérten, a résztvevők pedig élményprogramokon szerezhetik meg a piac napján. Az érmék vásárlásra, áru- és ételcserére használhatók, kizárólag a rendezvény ideje alatt.

További infók

Technokunst: Acidmoon (IT), Blazej Malinowski (PL)

A lengyelországi születésű Blazej Malinowski, bár időközben áthelyezte székhelyét Berlinbe, a gyökerektől nem elszakadva rendszeresen gondozza a varsói klubéletet Inner Tension-sorozatával, mely egyben kiadványainak is otthona. 4 sorlemeze közül a legfrissebb tavaly év végén Between Method and Madness címmel jelent meg. Hipnotikus, ugyanakkor rendkívüli groove-os stíluselemei védjegyévé váltak, ennek lehetünk fültanúi március 23-án. A kistermet pedig ez alkalommal a Baco és Li páros veszi gondjaiba egész éjjel.

További infók

Badacsony New Yorkban 2024

Március 23-án, szombaton ismét Budapestre költözik a Badacsonyi borvidék, annak kitűnő borai és kedvelt borászatai. A tizenharmadik nagy kóstolóra hagyományosan a New York Palotában kerül sor, azon belül is a Róma teremben. Közel negyven borászat hozza el a tételeit, és mesterkurzuson is részt vehetünk, melyet dr. Csizmadia András és Wolf András tartanak.

További infók

Budapesti Színházak Éjszakája

Öt év kihagyás után, 2024-ben visszatér az esemény, ahol a fővárosi teátrumok szélesre tárják kapuikat, hogy néző és színházi alkotó közvetlenebb körülmények között is találkozhasson egymással. A pandémia ugyan megakasztotta a rendezvényt, ám március 23-án a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér szervezésében újjászületik a Budapesti Színházak Éjszakája. Számos fővárosi színházban vehetünk részt izgalmas programokon, a kulisszajárástól a jógáig, előadásokig, és a szervezők a nagy érdeklődésre való tekintettel új programokat és bővített regisztrációs helyeket is nyitottak!

További infók

Március 24., vasárnap

SÜTIUTCA – kortárs zsidó kulturális és sütifesztivál

A SÜTIUTCA az első olyan zsidó kulturális fesztivál, ahol a sütemények és purim ünnepe karöltve játsszák a főszerepet. Ezen a napon a VII. kerület legrövidebb utcájában, a Csányi utcában 12 kültéri installációban mutatják be a kortárs zsidó kulturális és gasztronómiai életet. Vasárnap 10 és 18 óra között kb. 25 különböző program zajlik az utcán. 19 órától pedig részt vehetünk a Lengyelország nincs még veszve! című dramatizált felolvasáson, amely most először és egyetlen alkalommal lesz látható a magyarországi közönség számára a Gólem Színházban.

További infók

Családi erdőmerülés a Börzsönyben

Vasárnap a képernyők helyett szórakoztató és pihentető minőségi időre van lehetőség az egész család számára a gyönyörű tavaszi erdőben. A börzsönyi családi erdőmerülés során testet, lelket megmozgató, játékos bemelegítésre, a látást, hallást, szaglást, tapintást, ízlelést felébresztő gyakorlatokra számíthatunk. Sőt, a koncentrációt, relaxációt segítő gyakorlatokat is megismertetik a szülőkkel és gyermekeikkel. Lesz tematikus rövid mese gyakorlattal egybekötve, melyen keresztül az egyes érzéseink felerősíthetők (boldogság, önbizalom) vagy éppen enyhíthetők (féltékenység, félelem, szomorúság, düh, türelmetlenség). Ezenkívül az erdő ízeibe is belekóstolhatunk.

További infók

(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)

Címkék