Képgalériánkban megpróbáltuk összegyűjteni az elmúlt száz év legvonzóbb budapesti férfiait, ám ez nem sikerült maradéktalanul. A Fortepan szerint ugyanis ritka az olyan férfi, aki fényképezőgépet látva nem akarta azonnal darutollas fövegét, kackiás bajszát, kidolgozott izmait, kocsiját vagy legalább kutyáját megmutatni, ami ma már meglehetősen humorosnak hat. Évtizedről évtizedre gyűjtöttük össze a múlt század legvonzóbb sármőreit, arról pedig nem tehetünk, hogy a felsorolásba egy-két tősgyökeres műmájer is vegyült.
Legrégibb fotónk igazi atlétákat ábrázol, az 1865-ben létrejött Nemzeti Torna Egylet alapítóit. A tornamozgalom német mintára vert gyökeret Budapesten, ahol egészen új testgyakorlatnak számított, az iskolai testnevelés-oktatás népszerűsítésében is nagy szerepe volt.
Míg korábbi, szép hölgyeket bemutató képgalériánkban viszonylag könnyen válogattuk össze a század elejének legbájosabb dámáit, a férfiakkal nem volt egyszerű dolgunk. Bár az urak a korabeli társadalom jellegzetességeinek megfelelően jóval többféle helyzetben, szerepben jelennek meg, úgy tűnik, eltartott néhány évtizedig, mire rájöttek, mit is kell csinálni a fényképezőgép előtt. Addig pedig marad néhány, a szerencsés véletlennek köszönhetően elkapott pillanat és a kissé merev politikusfotók.
Az 1910-es évek fotói némiképp igazolják azt a feltételezést, hogy az I. világháború minden borzalma mellett kaland is lehetett a résztvevők számára. A fronton készült megrázó fotók mellett jó néhány tréfásat is találunk, amikkel talán a saját helyzetükön is igyekeztek könnyíteni a katonák. A hátországban pedig eközben olyanok is akadtak, akik harci mén helyett inkább falovacskán töltötték az időt.
Az 1920-as, 1930-as évek a nagy kivetkőzés ideje. Míg az előző időszakból csak elvétve találtunk arcszőrzet nélküli urakat, ebben az időszakban egyre többen ragadtak borotvát. Lányos arcú, ápolt legények néznek vissza ránk a fotókról, miközben a sportnak is egyre nagyobb szerep jutott.
A 40-es évekből a háború borzalmairól és Budapest ostromáról szóló felvételek, sőt hadirokkantakat ábrázoló képek közül kellett kiválogatnunk a későbbi, békés mindennapok fiatal és jól fésült urait ábrázoló fotókat. Szinte meglepő, hogy a világégés után néhány évvel már sportosan lebarnult, rövidnadrágos, gondtalanul bicikliző férfiak köszönnek vissza a fotókról.
Az 50-es, 60-as évek fotóin mintha minden ma is divatos férfitípus egyszerre jelenne meg, csak valahogy szerényebb, egyszerűbb változatban. Megtaláljuk a magát Prédikálószék oroszlánjának képzelő, extrém sportos arcot, a napszemüvegével villantó városi zsúrpubit, a verdában feszítő nagymenőt és a bronztestű izomkolosszusok szocialista változatát. Akinek pedig nem jutott más, próbálhatott őshipszterként, az újdonságok iránti nyitottságával hódítani a félkész Erzsébet hídon.
A 70-es évek aztán egészen más divatot hoztak, a természetesség jegyében újra betör az arcszőrzet Budapestre. Az évtized vége felé pedig mintha lazulás mutatkozna a divat terén is, elfogadottabbá válik a hosszú haj, a parkokban tavasszal már egy-két virágkoszorús hippi is megváltaná a világot. A tél legmenőbb darabja viszont továbbra is a hegyes orrú, magas sarkú csizma, a ködvágó marad, ami már a 60-as évek végén is hódított.
A 80-as évekre aztán eljön a szabadság, nemcsak a divat és a stílus terén, hanem az egész életünkben. A kockás inges reformerek mellett a régi rendszerből itt ragadt, szürke öltönyös exkáderek és a makkos cipős, fehér zoknis vállalkozók privatizálják szét az országot. Ami pedig ezután megmarad, már egy következő évszázadra tartozik.
(Borítókép: Fortepan)
