Kerekded vagy sovány, dolgozik vagy otthon főz, hosszú vagy rövid a haja. Bármit vártak is tőlük az elmúlt évszázad során, a budapesti nők szépségére mindig büszke volt az egész város. Jól is tettük ezt, hiszen – elnézegetve az elmúlt bő száz év hölgyeit – jócskán találunk kortalan szépségeket, akik után a szokatlan hajviselet vagy a furcsa ruha ellenére is megfordulnánk az utcán. Akár még mi, nők is, hiszen valljuk be, egy csinos hölgyet nőtársai is szívesen megnéznek. A Fortepanról gyűjtöttünk össze budapesti szépségeket.
A XX. század elején, a líraian laza konty és a finom csipkeblúz közül élénk tekintet ragyogott elő, igazi természetes szépségek köszönnek ránk a képekről. A fotók ebben az időszakban a jövőnek készültek, az arcokon ezt az ünnepélyességet is látjuk. Kevés a mosolygó szépség, hiszen hosszabb ideig tartott egy-egy kép elkészítése, de az sem kizárt, hogy valaki rossz a fogait igyekezett ilyen módon titkolni.
A század elején a ruhák és a frizurák fokozatosan válnak egyre egyszerűbbé. A 20-as években pedig nagyot változik a korszak szépségideálja, a fotókról vagányan mosolygó, rövid hajú hölgyek köszönnek vissza, akik bátran foglalkoztak hobbijukkal és fordultak a tanulás felé.
Úgy tűnik, mióta autók és motorok szelik Magyarország útjait, azóta hódít a „csinos nő jó verdával” tematikájú felvétel. Az első ilyen jellegű képünkön a 20-as évek sztármanökenje, Cziczvarek Biri népszerűsít egy utazóruhát. A téma végigvonul az elmúlt száz év fotóin, az autó egyre nagyobb, a hölgyek ruhája pedig egyre rövidebb lesz.
Külön csokorba gyűjtöttük a 30-as, 40-es évek dámáit, ám itt nagyon nehéz volt a válogatás. Talán ez volt az az időszak, mikor az elegancia és a kényelem a legharmonikusabban egészítette ki egymást. Egyre hangsúlyosabbá vált a derékvonal, a 40-es évekre pedig mintha kiteljesedett volna a stílus, a ravasz vállmegoldások, azapró kalapkák, a finom retikülök és persze a magas sarkú cipők olyan nőiessé teszik a fotókon szereplő hölgyeket, hogy szinte vágyunk rá, hogy hasonló szettekben járhassunk újra dolgozni vagy barátnőzni.
Az 50-es években egyre fogyott a szabadság levegője, és fortélyos félelem igazgatta az országot, ebből azonban nem sokat érzünk a korabeli manökenek fotóit elnézve. A képeken markos munkásasszonyok helyett például a Marilyn Monroe-szőkeségű Deli Mari manöken mosolyog ránk a Margitszigeti Nagyszálló egy fürdőkádjából, biztosan csak az irigység mondatja velünk, hogy a beállítás a Marat halála című festményt is megidézi. Érdekes azt is megfigyelni, ahogy a kesztyű és a kalap egyre kevesebb szerepet kap az öltözködésben, a Szabadság sétahajón rendezett divatbemutatón már csak a modellek viselnek a szettekhez dukáló csipkekesztyűket.
A 60-as, 70-es évek a csodaszép manökenek ideje, Pataki Ágit, Patz Dórit vagy Vellai Zsuzsát rendszerint a legszebb városi helyszíneken fotózták. Az állam az államban jellegű Váci utca, a Halászbástya környéke mintha egy-egy nyugati város kiragadott szelete lett volna a kopott Budapesten. A 70-es évek közepe-vége felé ráadásul fokozatosan lazulni kezdtek az öltözködéssel kapcsolatos, szigorú, politika vezérelte szabályok.
A manökenmunka egyik legjobb része volt, hogy fotózásokhoz már engedélyezték az utazást, így a legtehetségesebb lányok egy része Londonba, Koppenhágába, de akár a tengerentúlra is eljutott. A jellegzetes, szemhangsúlyos sminkek pedig a legtöbb szépségnek nagyon jól álltak.
A 80-as, 90-es években aztán végképp beszabadult a Nyugat Magyarországra. Még a rendszerváltás előtt megnyílt a Váci utcában az első Adidas-bolt, a képek tanúsága szerint menő sportladyk és tarka színekbe öltözött dámák szelték az utcákat. Bár az olyan kiegészítőket, mint például a tollas fejpánt, hasonlóan a század elején viselt óriás kalapokhoz, továbbra sem értjük, egyértelmű, hogy a furcsa szetteket viselő hölgyek éppen olyan szépnek gondolták magukat, mint száz évvel ezelőtti társaik. Bár a divat megváltozott, a magabiztosság akkor és most is jól áll mindenkinek.
(Borítókép forrása: Urbán Tamás - Fortepan)
