Egészen furcsa érzés abba belegondolni – amikor elindul az ember a Nagymező utcában, mondjuk, a Bajcsy-Zsilinszky úttól a Király utca irányába, és a szép épületekben gyönyörködik –, hogy 300 évvel korábban a városnak ezen a részén szántóföldek meg egy nagy mező terült el. Házaknak még nyoma sem volt, nem lakott itt senki, már csak azért sem, mert ez a terület még nem tartozott a városhoz, ami a mai Kiskörút vonalában állt városfalnál ért véget. Minden, ami azon túl volt, mezőgazdasági területként hasznosult, vagy sehogy. A Nagymező utca és környéke az előbbi kategóriába tartozott. A majorságok, a legelők és a szántóföldek között földutak kanyarogtak, ekkor született meg a mai Nagymező utca is, ami ekkor, a 18. század első felében kapta meg a Feld Gasse (Mező utca) nevet.
A fejlődés határozottan elindult a környéken, köszönhetően annak, hogy a város lakosságszáma meredeken ívelni kezdett fölfelé, és az egykori városfalon túli, korábban mezőgazdasági területeket is elkezdték belakni. Bár korábban nem voltak külvárosai Pestnek, két terület ebbe az irányba indult el: az egyiken fekszik ma Józsefváros és Ferencváros, a másikon pedig Terézváros meg Erzsébetváros, azon belül is a Nagymező utca és környéke. Az 1700-as évek közepén épültek fel az első lakóházak, melyeket aztán egyre több követett, és a századfordulóra már egész népessé vált a környék. Persze ez még nem a mai utcakép volt, hanem kimondottan falusias vidék volt ez, földszintes vályogházakkal.
Most pedig ugorjunk egyet az időben! Amikor a kiegyezést követően a városvezetés a mai Andrássy út meg a Nagykörút kialakításáról döntött (akkor már egy ideje, 1859 óta Grosse Feld Gasse, vagyis Nagymező utca volt a neve az utcának), a környék girbegurba utcákból és jórészt földszintes házakból állt. A közben egyesült és így megszületett Budapest pedig nagyot akart álmodni: világvárossá szeretett volna válni, ezért nemcsak a sugárutak kialakítását határozták el, hanem lerombolták a régi épületeket is, hogy a helyükön modern, emeletes lakóházak és paloták épüljenek fel. Közben pedig a Nagymező utca neve is megváltozott, ekkor már utoljára: magyarra fordították az addigi német nevét.
Mire beköszöntött az 1900-as esztendő, addigra nagyjából kialakult a Nagymező utca mai arculata. Sorra nőttek ki a házak a földből, paloták és bérházak, volt, ami már az 1850-es években, míg az utolsó mohikánok az 1920–30-as években. Az utca több neves házzal is rendelkezik. Ott van mindjárt a 20. század legelején felépült, napjainkban a Thália Színháznak otthont adó, 22–24. szám alatti ház, amelynek földszinti részében mindig működött valami szórakoztatóipari létesítmény: hol mulató, hol színház, hol pedig mozi. Mellette magasodik, a 20. szám alatt az egykori császári és királyi udvari fényképész, Mai Manó által építtetett, gyönyörűszép Mai Manó Ház, vagyis a Magyar Fotográfusok Háza. Szemben pedig az Operettszínház található, ami mellett (abból leválasztva) szórakoztatta a nagyérdeműt évtizedeken át a Moulin Rouge mulató (ami később Budapest Kávéház, majd Budapest Táncmulató néven is működött). Ez a 17. számú ház, ami akkor vált tényezővé, amikor megvette és átépíttette Somossy Károly, aki 1894-ban nyitotta itt meg híressé vált és a nevét viselő orfeumát, ami később Fővárosi Orfeum, 1922-től pedig Budapesti Operettszínház néven várta a zenés színház rajongóit.
Fontos, műemléki védettség alatt álló épülete az utcának az egykori Terézvárosi Telefonközpont, másik nevén a Merkúr Palota, ami 1900 és 1903 között épült fel, és jelenleg irodaházként funkcionál, illetve a földszinti részében található az Apacuka étterem. Az Andrássy út második oldalán, a Nagymező utca rövidebb szakaszán találjuk a Radnóti Színházat, egy szemrevaló, eklektikus, az 1930-as évek második felében épült bérház aljában. A másik oldalon pedig, a 8. szám alatt az Ernst Lajos által emeltetett szecessziós csodát (tervezte Fodor Gyula), amiben bő 100 éven át, egészen 2013-ig működött a kereskedő magánmúzeuma, illetve a Tivoli mozgóképszínház, majd pedig a Tinódi mozi. 2013 júniusa óta pedig a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központot találjuk benne.
(Borítókép: Danassy Károly - Fortepan)
