A magyarok kedvenc királynéjáról elnevezett Erzsébetváros, vagyis a VII. kerület magába foglalja a romkocsmás Kazinczy utca, az Akácfa utca, a Dob utca és a Wesselényi utca, valamint a Madách tér környékét, a zsidó negyedet, illetve számos színes tűzfal is található a környéken. A kerület azonban a Nagykörúton túl is tart, a Városligettől a Kiskörútig, a Rákóczi úttól a Király utcáig húzódik. Budapest egyik legizgalmasabb és legösszetettebb része, elképesztően gazdag kulturális helyszínekben, romkocsmákban és csodás épületekben. A kerületben találjuk még többek között a Rózsák terét, a Klauzál téri Vásárcsarnokot, a Róth Miksa Emlékházat, a New York Kávéházat, a Gozsdu-udvart és az Andrássy utat is. Külső-Erzsébetváros rejtett értékeit pedig külön cikkben is bemutattuk.
Shopping
Láng Téka Könyvesbolt
A Pozsonyi úton sosem áll meg az élet, ha ételre, italra, fagylaltra vagy kultúrára vágynánk, a környéken mindig akad valami. Az egyik biztos pont, ha új olvasnivalóra van szükségünl, akkor az út elején már bele is botlunk: a Láng Téka Könyvesbolt a kortárs magyar és nemzetközi irodalom könyveit kínálja.