1916 májusának elején Cinkota (ami csak 1950-től lesz Budapest része) egy csapásra ismertté válik az országban, hiszen a Kossuth Lajos utca 40. számú házban a magyar kriminalisztika történetének legszörnyűbb bűncselekményét követik el.
Május 6-án este ugyanis a 40. számú ház tulajdonosa, Kressinszki Márton úgy dönt, meglátogatja az ingatlant, és kicsit ráncba szedi az egyik megüresedett lakást, hogy újra kiadhassa. Felkeresi ezért a házban gyógyszerészként dolgozó régi barátját, Takács Istvánt, hogy segítsen neki az anyagbeszerzésben. A férfitől megtudja, hogy az üresen álló lakásban egy Kiss Béla nevű bádogos lakott, aki a háború kitörésekor önként hadba vonult, de a műhelye mellett lévő fáskamrában biztos találni anyagot a vakoláshoz és a tetőjavítási munkálatokhoz. Amikor Kressinszki és Takács kinyitja a bádogos műhelyét, „hét egymásra fektetett és koporsóhoz hasonló, beólmozott bádogládát” talál. Kressinszki ekkor még mit sem sejtve arra gondol, talán benzint tárolt egykori bérlője a bádogládákban, de sem ő, sem Takács nem tudja lefeszíteni a hordó tetejét, ezért mesterembert hívatnak. Ám amint a fejsze felhasítja a bádoghordó ólommal légmentesen lezárt tetejét, rettenetes hullaszag csapja meg a jelenlévők orrát. A bádogtető lefejtése után egy zsák tűnik elő, amibe egy, már oszlásnak indult női holttest van belevarrva.
Az udvaron találnak még három bádoghordót, amelyek teteje szintén le van zárva, és ekkor értesítik a rendőrséget. Másnap már a rendőrök nyitják ki a többi hordót; az egyik rendőr parancsra léket üt az oldalukon, és „valamennyi nyíláson ugyanaz a sötét, véres nedv szivárog ki”. A hordók mindegyikébe egy-egy női holtest van belegyömöszölve, alkoholban tartósítva. Legtöbbjük nyakán csúszóhurokra csomózott zsineget tekertek, a lehető legszorosabbra húzva.
Kiss Béla női holttesteket gyűjtött
A gyomorforgató helyszínelésről még Karinthy Frigyes is írt Az Ujságba: „Egyik ember tajtékpipát gyűjt, a másik rovarokat, a harmadik levélbélyeget. Kiss Béla női holttesteket gyűjtött – fogalmaz szarkasztikusan az író. – Ott álltam a czinkotai temetőben, a bádoghordók előtt, és sorra néztem, a mint a felbontott hordók tartalmát kiborították a bonczasztalra. Különböző magasságú bádoghordók: egyformán lecinkezve, pontosan, lelkiismeretes munkával. Azok, akik az első hordót felbontották, egy pillanatig sem kételkedtek benne, hogy a többi tartalma is ugyanaz, holott ez a feltevés elképzelhetetlen szörnyűséget jelentett. S akik ott álltunk a felbontásnál, mindnyájan egészen természetesnek vettük, hogy a kisebb hordóból egy kicsi nő borult ki a földre, a nagyobból pedig egy nagyobb. És a második hordó után már azt is tudtuk, hogyan kell fordítani a hordót, milyen mélyre kell nyúlni s az előbukkanó női fej nyakán hol kell megfogni a zsineget, hol van a hurok, hol vezet le a lábakhoz, s hogyan vannak összecsomózva. Rendes, pontos gyűjtő dolgozik így, aki érti a mesterségét és szereti a rendet.”
A holttestek közül többet meztelenre vetkőztetve találtak meg, őket álmukban fojtotta meg Kiss. A hivatalnokok felszámozták a hordókat, majd lassanként, a helyszínre érkező rokonok segítségével azonosították az áldozatokat. A hordókban találtak több szakácsnőt, rég eltűnt lányokat, Kiss korábbi élettársát, sőt egy halva született csecsemő holttestét is. Az orvosok nem tudták megállapítani, mikor követték el a gyilkosságokat, de némelyik hulla már több éve lehetett a hordókba rejtve. Hamarosan szárnyra kapott a szóbeszéd, hogy a „cinkotai asszonyirtó” sokkal több nőt gyilkolhatott meg, mint amennyiről a nyomozók bizonyosságot szereztek.
Gyűlölte a nőket
A korabeli sajtóban „cinkotai asszonyirtónak” vagy a „mi Bélánknak” is hívott sorozatgyilkost csöndes, szerény fiatalembernek ismerték, aki udvariasan beszél szeretőiről nappal, de ha felönt a garatra, éjszaka nőhódításaival kérkedik. Az 1877-es születésű, izsáki férfi 1905-ben költözött ki Cinkotára a VIII. kerületből, és ott egy patikussegéddel, Nagy Jánossal közösen bádogosműhelyet nyitott a Kossuth Lajos utca 40. alatt. Kiss Béla kifejezetten jó külsejűnek számított erős, férfias megjelenésével, hetyke bajszával, szőke hajával és kék szemével. A városrészben az ő keze munkáját őrizte a katolikus templom keresztje, az evangélikus temető kútja, és művészi hajlamáról is ismert volt: kivilágítható akváriumot készített aranyhalai számára, amelynek közepén egy szökőkutat lehetett egy gombnyomással működésbe hozni.
A bádogos felesége, Mária 1912-ben kezdett viszonyt egy Bihari Pál nevű zenésszel, ám hamarosan mindketten eltűntek a községből. Kiss Béla hihető magyarázattal állt elő: megszöktek, talán Amerikába. A férfi házában innentől kezdve szép számmal fordultak meg a csinos, fiatal nők, ám senkinek sem tűnt fel, hogy néhány alkalomnál többször egyiket sem látták nála vendégeskedni. Ahogy azt később a nyomozók kiderítették, Kiss olyan cselédnőket csábított el, akik nála idősebbek voltak, vidékről származtak, szegény sorsúak és szexuálisan kiéhezettek voltak, hozzátartozóik messze laktak, vagy már elhunytak, így a kutya sem kereste őket. Az udvarban tárolt fémhordók sem tűntek fel a szomszédoknak, mivel Kiss azt mondta, benzint tart bennük a szűkösebb időkre.
A nyomozók a sorozatgyilkosság kitudódása után több száz levelezőlapot találtak Kiss albumában néhány erotikus kép és némi ponyvaregény társaságában. Kiderült, hogy Kissnek összesen 174 nő válaszolt, mivel állandóan apróhirdetéseket tett közzé a lapokban, amelyekben némi készpénzzel rendelkező asszonyoknak ígért üzletet és házasságot, a nők pedig stabil kapcsolat és egzisztencia reményében estek Kiss csapdájába. A bádogos 71 asszonynak tett konkrét házassági ajánlatot, közöttük voltak a hordókban talált áldozatok is.
Az ügyben meghallgatott szomszéd, dr. Kágyi Aladár királyi eljárásbíró elmondta, a nők sűrűn jártak Kisshez, ilyenkor kiírta ajtajára, hogy „nem vagyok itthon”. Éjszakánként Kiss lakásából többször is olyan zajokat lehetett hallani, mint amikor nehéz tárgyakat húznak a padlón. Kágyi szerint Kiss egyéniségét mindig valami homály, titokzatosság övezte, de szorgalmas ember volt, szakmájában elsőrangú tehetség, aki azonban olykor lump életet élt, amikor pénzhez jutott, gyorsan el is verte azt, és sokat italozott. Egy másik tanú, Talyiga András három ízben hallott hörgésszerű kiáltásokat és jajveszékelést a fal túloldaláról.
Kisst azonban nem csak a nők pénze és a vérszomj hajtotta. Bár a szakértők és a kriminológusok szerint nem volt elmebeteg, gyűlölte a nőket, feltehetően azért, mert édesanyjával szexuális viszonyt kellett folytatnia. Végül felesége csalfasága hozhatta a felszínre a nők iránti mérhetetlen indulatát, amely minden idők egyik legkegyetlenebb sorozatgyilkosává tette.
Nem biztos, hogy meghalt a háborúban
Kiss önként jelentkezett katonának, 1914 kora őszének egyik reggelén bezárta házát és műhelyét, és többé nem tért vissza. Sokáig kérdéses volt, mi történt vele a háborúban, de a korabeli Vöröskereszt Egylet hivatalos értesítése szerint a gyilkos 1915. február 5-én tífuszban halt meg egy valjevói (Szerbia) táborban. Ennek ellenére a holtnak nyilvánított Kiss Béla után elrendelték a nyomozást, és ötezer korona vérdíjat tűztek ki rá, ugyanis a rendőrség azt gyanította, hogy Kiss új személyazonosságot vett fel, elcserélte a papírjait egyik katonatársával, és eltűnt.
Feltételezésüket egy férfi, Frey Antal beszámolója is alátámasztotta, ugyanis az Est 1916. május 19-i számában elmondta, hogy Kiss egyáltalán nem tűnt betegnek a járványkórházban, és amikor az egyik reggel nem találta ott a férfit, a betegek azt mondták: „Kiss reggel felkelt, elment, és nem jött vissza többé.” Később egy másik férfi, aki a francia idegenlégióban szolgált, egy különösen kegyetlen őrmesterben, Hofman vagy Fenyves Bélában vélte felismerni Kisst, aki állítólag dicsekedett is véres tetteivel, és egy alkalommal megjegyezte, hogy halottnak hiszik szülőföldjén. Arról is felröppentek a hírek, hogy a „mi Bélánk” moszkvai kommunista pártitkárként dolgozik. Egyesek szerint nem hagyta el az országot, és egy győri vagongyárban dolgozott, Subasits Lajos néven, vagy épp a Margit hídon látták sétálni. Az utolsó hírek szerint a hatvanas éveiben járó Kiss New Yorkban házfelügyelőként tengette az életét a Hatodik sugárút egyik bérházában.
A popkultúrában azonban a cinkotai bádogos tovább élt. „Csók” Bélaként regény- és képregények ihletője lett, Jay Stephens kanadai képregényrajzoló Álomország című művében a gonosz varázsló karakterét mintázta róla, egy finnországi metálbanda Monster of Cinkota című száma is Kiss Béláról szól. Természetesen a magyar sorozatgyilkos a tévéképernyőn és a mozivásznon is izgalmas karakter, bár igazán nagy szerepet még nem kapott: a Dexter című krimisorozat viszont felelevenítette történetét, sőt egy huszadrangú amerikai horrorfilm is készült az életéről Bela Kiss: Prologue címen.
