Cinkota egykor önálló település volt, ma a XVI. kerülethez tartozik, Ilonatelep pedig Cinkota része. Az itt található, Árpád-kori alapokra épült evangélikus templom mellett egy sűrű és vadregényes, gótikusan romantikus kiserdő áll, és kívülről, az utcáról nem is látható, hogy mit rejt a mélye: egy rég elhagyott temető romjait, ahol híres és hírhedt holtak nyugszanak a földben, a sírokat pedig már sűrűn benőtte az aljnövényzet meg a borostyán. Különleges hangulata miatt érdemes sétálni egyet benne.
Temető a templom árnyékában
Ha a térképen nézi meg a városi felfedező, hogy hova kell mennie a cinkotai öreg temetőhöz, azt látja, hogy jó messze esik a belvárostól, de semmi pánik, mert elég egyszerűen és viszonylag gyorsan ki lehet jutni. Az Örs vezér terét kell megcélozni, majd ott a gödöllői HÉV-re felszállni, a Cinkota megálló után következő Ilonatelep megállónál pedig leszállni. A HÉV itt már a töltésen jár, alatta alagutacska, azon keresztül jutunk át a másik oldalra. Az alagutacskával pontosan szemben kezdődik a Gazdaság út, ezen sétálunk be a kertvárosias területre, és pár perc séta után oda is érünk az evangélikus templomhoz, ami mellett egy ösvény vezet be a kiserdőbe, ahol egykor a cinkotai temető feküdt, ma pedig már csak a különböző állapotú sírok.
A szemrevaló templom valószínűleg még Szent István idején épülhetett fel, ő volt ugyanis az, aki rendeletben tette kötelezővé, hogy minden 10 falunak emelnie kell egy templomot. A cinkotai templom első múltbeli nyoma az 1074-es esztendőbe vezet vissza, úgyhogy feltehetőleg már István idejében is állt. Előbb a tatárok, majd a törökök is lerombolták, később pedig párszor átépítették. Mai formáját az 1770-es években érte el, köszönhetően az 1699-ben betelepített szlovák evangélikusoknak. Később is átépítettek még rajta ezt-azt, például az eredetileg gótikus csúcsos torony ma már barokkos sisak formájú torony. A középkori templom maradványai ma is láthatók: kívül a kőfal, belül pedig az eredeti templom alapja. Ez egyébként a főváros legnagyobb Árpád-kori alapokra épült evangélikus temploma.
A temető és híres „lakói”
A templom melletti öreg temetőt valamikor a II. világháború után számolták fel, és aztán hagyták is, hogy az enyészet elvégezze rajta a dolgát. Ez a természetes folyamat pedig kimondottan jól áll a területnek, a buja aljnövényzet és a borostyán sűrűn öleli körbe a sírokat, melyek között vannak egész jó állapotban lévők, sőt olyanok is, melyekre a mai napig kerül friss virág, de a nagy részük már csak maradvány, berogyott kőlap vagy félig kidőlt, magányos kereszt, magukra hagyott mementói a múltnak. Bármelyik napszakban sétálgat is itt az ember, egy idő után úgy érzi, barátságos kísértetek kísérik az útján. Talán hátborzongatóan hangzik – pedig nem az –, hogy érezni a holtak jelenlétét, de a kiserdő annyira hangulatos és vadregényes, hogy a horrorfilmesség maximum sötétben és akkor juthat az ember eszébe, ha egyedül sétál.
Bár a temető már rég az enyészeté, egyetlen sír mégis kiugrik a többi közül, hordoz némi bizarr hangulatot, merthogy egészen jó állapotú.
Bár a temető már rég az enyészeté, egyetlen sír mégis kiugrik a többi közül, hordoz némi bizarr hangulatot, merthogy egészen jó állapotú.
Itt nyugszik Cinkota egyik díszpolgára, Tabódy Ida tanár, aki a pozsonyi tanítónőképző igazgatója volt 1915-től. Az I. világháború végén az intézmény Cinkotára költözött, az igazgatónő pedig nemcsak az iskola vezetőjeként végzett hasznos munkát, hanem közéleti tevékenységet is folytatott, így hamar Cinkota fontos alakjává vált. 1929-ben avatták díszpolgárrá, majd miután 1943-ban örök álomra hajtotta a fejét, az öreg temetőben helyezték végső nyugalomra. A temető bezárása után a sírját díszítő szép kereszt eltűnt, majd 80 évvel azután, hogy díszpolgári címet kapott, 2009-ben díszsíremléket állítottak fel azon a helyen, ahol eredetileg is eltemették.
Tabódy Ida mellett még számos híres halottja van az öreg temetőnek. Cinkota történetének egy másik híres tanárát, a 60 éven keresztül oktató Linczényi Józsefet is itt temették el. De a környéken éltek Petőfi Sándor családjának anyai ági rokonai, a Hrúzok, így ebben a temetőben nyugszik a költő nagyapja, Hrúz János, valamint nagybátyja, Hrúz Ádám. Többen is ebben a temetőben nyugszanak a Beniczky család tagjai közül. Ők hosszú-hosszú időn át Cinkota urai voltak, egészen addig, amíg Beniczky Gábor (a felesége, Batthyány Ilona után kapta Ilonatelep a nevét) súlyosan el nem adósodott, ami miatt 1894-ben, 42 évesen öngyilkosságot követett el. Innentől kezdve a család szép lassan elveszítette korábbi jelentőségét Cinkotán.
A cinkotai kékszakáll
Nemcsak híres, hanem hírhedt „lakói” is vannak az öreg temetőnek. Kiss Béla, vagyis a „cinkotai kékszakáll” a múlt század elejének sorozatgyilkosa volt, akit sosem kaptak el, és aki legalább huszonnégy nőt gyilkolt meg.
Nemcsak híres, hanem hírhedt „lakói” is vannak az öreg temetőnek. Kiss Béla, vagyis a „cinkotai kékszakáll” a múlt század elejének sorozatgyilkosa volt, akit sosem kaptak el, és aki legalább huszonnégy nőt gyilkolt meg.
A megnyerő modorú, jó svádájú, bádogosként dolgozó és megbízható mesterember hírében állt Kissről valahogy elképzelhetetlen volt, hogy embereket gyilkol meg. Szerényen viselkedett, kedves volt, és meglepően intelligens. Hiába bukkantak fel körülötte nők, majd tűntek el nyomtalanul, valahogy senki nem gondolt semmi rosszra. Ő maga sem gondolta, hogy lebukik, mert a meggyilkolt nőket a saját otthonában, lezárt fémhordókban tárolta. Bár a segédje szerint nem mindegyik hordót tartotta meg, volt, amelyiket külföldi címekre küldte el.
Kiss Béla újsághirdetéseket adott fel, látszólag házasság céljából. A nők nála idősebbek voltak, naivak, vidékről származtak, és szexuálisan ki voltak éhezve. Bár mind alacsony sorból származott, volt némi félretett pénzük, és a férfinek erre fájt a foga. A nőket megölte, a pénzüket pedig elvette. Az I. világháború kitörésekor Kiss önként vonult hadba, és mivel huzamosabb időn keresztül távol volt, a ház tulajdonosa arra jutott, hogy ez megfelelő időszak a felújításra. Ekkor találták meg a holttesteket, akiket a cinkotai öreg temetőben helyeztek örök nyugalomra. Kisst sosem vonták felelősségre, ugyanis 1917-ben tífuszban elhunyt – állítólag. Merthogy később többen is látták felbukkanni: a fővárosban, vidéken, külföldön (New Yorkban házmesterként), sőt még az idegenlégióban is. Annyi bizonyos, hogy – ellentétben az áldozataival – az ő nyughelyéről semmit nem tudni.
