Annak ellenére, hogy a Baltazár boutique hotele a pandémiát követően is üzemelt, az étteremre még várniuk kellett a törzsvendégeknek. Szuper hír, hogy a Budai Várnegyed egyik kedvenc helye megújult erővel tért vissza, minden eddiginél szélesebb választékkal. A spanyol, faszenes Josper grill még mindig meghatározó elem a konyhában, ahogy a steakek, a burgerek sem maradhatnak el, ám mind előételek, mind főételek terén megjelentek a tényleg fantáziadús vegetáriánus és tudatos opciók is, a már meglévő klasszikus kedvencek mellett.

Újra itt van a nagy csapat!

Mindig kalandvágyó és trendszetter volt a Baltazár Budapest, egy lázadóbb „gyermek” a Zsidai Csoport többi, szintén a Várnegyedben található étterme között. 2020-as, pandémiás bezárása óta viszont csak a boutique hotel nyitott ki, az étterem hosszú téli álomra szenderült, hogy aztán frissen és üdén jelentkezzen újra. Eljött a pillanat, a Baltazár visszatért a budapesti gasztroszíntérre, ráadásul vagányabban, mint valaha!

Érthető konyha részletgazdagon

Mindig rendkívül büszkék voltak az alapanyagaik minőségének állandóságára, illetve a jól átgondolt konyhatechnológiák használatára is. Arra, hogy sosem tolták túl, mégis csatlakoztak a trendekhez. Viszont a Baltazárban úgy reggelizhettünk, ebédelhettünk vagy vacsorázhattunk klasszakat, hogy nem kellett sosem törni a fejünket a tányérok megfejtésein. Ügyesen egyensúlyoztak a comfort food és a gourmet bisztróételek között, ez a stílus pedig megmaradt, talán kicsit részletgazdagabbá vált.

Falatok megosztásra szánva

Több a zöldség, melyek szintén a Josper grillen érik el a legjobb textúrát és ízt, számos olyan fogásuk van, amik beleillhetnek a sharing-koncepcióba is. Egy beszélgetős, munka utáni délutánon a teraszon pezsgőzve vagy koktélozva például nagyon jóleső a rántott gordal olívabogyó zöldfűszeres majonézzel és parmezánforgáccsal. De a tonhaltataki is jól működhet, ha annyira nem akarunk eltelni, csak jó ízekre és falatokra vágyunk. 

Reggel, délben, este

A Baltazár nekünk egyébként éppen négyféle hangulatot jelent. Kezdjük napszak szerint: a reggeli vagy az ebéd mind a teraszon, mind odabent, a legvilágosabb teremben kellemes. A Várnegyed történelmisége karol bele a kozmopolita létbe, egy hosszú sétát megelőzően vagy azt követően is szívesen betérnénk. Például a külföldi rokon családdal is: ahol a szülők magyar klasszikusokból választanának, de a gyerekek burgereznének, vagy éppen a superfoodőrület tarol náluk, és bowlt fogyasztanának (jó szívvel ajánljuk a csupa színes, ropogós édesburgonyával, grillbroccolinivel, guacamoléval érkező Buddha Bowlt, de a grillpadlizsán is nagyot szól a krémes joghurtos szószával).

Ha pedig jön az este… az egész atmoszféra vált egyet. A terasz úgy kezd élni, ahogy például a párizsi Montmartre is: alakul egy alapzsivaj, poharak koccannak, frissen sült steak illata száll, fiatal társaság osztozik két desszerten, hogy mégse egyék végig az összeset egy ilyen hedonista este után (ajánljuk ilyen esetre például a grillezett ananászt morzsával, pirított kesudióval, vaníliával és mennyei kókuszfagylalttal!). Ha pedig odabent folytatódik az este: ennek abszolút van egy amerikai felhangja, a fényekkel, a menő enteriőrrel együtt. Közel a látványkonyha, a pult is, ahol a koktélok készülnek

A jó csak még jobbá vált

A kezdetektől fogva kedveljük a helyet: a nagyszerű reggelik mellett többször szerettünk bele a burgerükbe, de ettünk már remek gulyást is. Ezt most szívesen kiegészítenénk a könnyedebb fogásokkal, illetve érdemes egy vagy több pillantást vetni a koktélválasztékra is, hiszen a remek borok mellett a gin-tonikok vagy az egyéb fantáziák is a Baltazárral tartanak.

Úgy tapasztaltuk, hogy amellett, hogy öregbítik a remek alapanyagok, kifinomult konyhai technológiák tőlük megszokott hírnevét, becsatlakozik még a fiatalos frissesség is a Baltazár 2023-as újrahangolásához. Tetszik ez az új lendület!

Címkék