A város iránti rajongásunk már egy ideje feszegeti cikkeink határait, ezért úgy döntöttünk, podcastsorozatot készítünk kedvenc budapesti környékeinkről. A „Pesten innen, Budán túl” tíz, nagyjából félórás részben mutat be olyan érdekes városrészeket, mint Csepel, Csikágó vagy a Kiskína. Az epizódokhoz térképes sétaútvonalat is készítünk, így be is járhatjátok majd az izgalmas környékeket.
Fotó: Medgyesi Milán - We Love Budapest
A Betone Studio segítségével készülő tíz, nagyjából félórás epizód keretében különleges hangulatú városrészek mutatkoznak be, ismertebb és kevésbé ismert helyszínek, voltaképp a kedvenceink, ahol magunk is szívesen sétálgatunk vagy merülünk el a helyi történelemben, történetekben.

Az egyik adás felvétele: Saly Noémi várostörténész és Jáki Mónika, a Bartók Boulevard Egyesület főtitkára
Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest
Közülük a rejtélyesebbek közé tartozik a Keleti pályaudvar környéki, egykor rossz hírű Csikágó, aminek most szántszándékkal nem írunk többet a nevéről, nehogy elspoilerezzük a lényeget. De betekintést nyerhetünk majd a kőbányai kínai negyed, vagyis a Kiskína mindennapjaiba, ellátogatunk a különleges hangulatú Csepelre, a sötét múltjából talpra szökkent Rákóczi tér környékére, sőt a Lipótmezőre is. A természet és a város találkozásának különleges példáit ragadjuk meg a mediterrán hangulatú Budafokon és a Duna-parti lazulás egyik utolsó bástyájának számító Népszigeten. A klasszikus budai életbe a Napraforgó utcai kísérleti lakótelepen, a klasszikus pestibe pedig a Palotanegyedben kóstolunk bele, és körbejárjuk a rohamosan fejlődő Bartók Béla utat is.

A Napraforgó utcai kísérleti lakótelep
Fotó: Bódis Krisztián - We Love Budapest

A Bartók Béla út
Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Budapest
A sorozatot a We Love Budapest újságírói – Fürdős Zsanett, Nagy Zsófia, Pákozdi Nóra és Wágner Gábor – szerkesztik, a műsorvezető pedig Morcsányi Elza lesz, akit többek között az Imagine Budapest túráiról is ismerhettek, mint sétavezetőt. Az epizódok során a szakértők, az urbanisták, a történészek mellett a környéken élőkkel is elbeszélgetünk, így a nagytotál mellett makroperspektívából is megismerhetjük az adott helyszínt. A podcasttal nemcsak az a célunk, hogy bemutassunk egy-egy környéket, hanem az is, hogy mindenkit rábírjunk arra, sétáljon minél többet a városnak ezeken az izgalmas és könnyedén körbejárható részein, ezért az epizódokhoz tartozó cikkeinkben térképes útvonalakat is megadunk majd, a környék érdekességeivel és a legjobb gasztrohelyekkel, ahol megpihenhettek a nézelődés után.

Morcsányi Elza, a „Pesten innen, Budán túl” podcast műsorvezetője
Fotó: Rockstar Photographers - We Love Budapest
A podcast teaserét alább már meg is hallgathatjátok a Spotifyon, az első epizódot március 29-én, ugyanitt éritek el, de felkerül majd a We Love Budapest YouTube-csatornájára is, és a radiocafén is lehet majd találkozni az adásokkal. A második évadra (újabb tíz résszel) pedig ősztől lehet számítani. Reméljük, hogy olyan lelkesen várjátok, mint ahogy mi készítettük nektek!
Folytatnád az olvasást? Szeretsz mindig képben lenni, érdekelnek a legújabb budapesti hírek, történetek? Iratkozz fel heti hírlevelünkre, az Insiderre, és legyél te a társaság iránytűje, ha éttermet, kirándulóhelyet vagy programot kerestek!