Le sem tagadhatnánk, hogy imádjuk Olaszországot, és szerencsére Budapesten jobbnál jobb olasz éttermek és bárok várnak ránk. A Kecskeméti utcába lépve pedig egyenesen olyan mintha egy kis multikulti olasz sétálóutcába csöppennénk, főleg tavasszal, amikor kizöldül és virágba borul a környék. Azonban a téli hónapokban sem kell nélkülöznünk az olaszos hangulatot, csak térjünk be a Doppio Kitchenbe, és együnk egy remek pastát vagy pizzát, vagy ahogy mi tettük lazítsunk a Doppio Cocktail & Wine Barban. A Doppióval nemcsak Itáliába kalandozhatunk a gasztronómiai élmények mentén, de belekóstolhatunk a francia pezsgők, a spanyol cavák, a natúr pét-natok, a különleges hazai és itáliaia borok, valamint a signature koktélok világába, mindezt olaszosan, laza eleganciával.

Kedvencünk a Kecskeméti utca

A Kecskeméti utca igazi kis mediterrán sziget Budapesten, ahol a közelben található szállodák, a jogi egyetem és a sok kis vendéglátóhely színes, multikulti közeggé varázsolja az utcát. Számos különböző profilú vendéglátóhelyet találunk itt, és örömmel üdvözöltük, hogy tavaly decemberben újabb hívogató színfolttal gazdagodott a kedvenc utcánk. 

Ekkor nyitott meg egy korábbi olasz étterem helyén a szintén itáliai ízeket felvonultató Doppio Kitchen, közvetlenül mellette pedig a Doppio Cocktail & Wine Bar, mely az utcában egyedüliként van jelen olasz vendéglátóhelyként. A Doppióval rögtön kettő az egyben élményt kapunk, hiszen egy kiadós ebéd vagy vacsora után nem kell sokáig keresgélni, hol folytassuk a programot, csak átsétálunk a bárba, és egy pohár koktél, pezsgő vagy finom bor társaságában élvezhetjük tovább a napot.

„Feel the moment”

A Doppio szíve és lelke Baksa Diána, aki tulajdonosként és ügyvezetőként folyamatosan részt vesz az étterem és a bár mindennapjaiban. Ha kell foglalást vesz fel, ha úgy alakul, akkor dekorációt választ vagy enteriőrt tervez, kóstol, egyeztet és mindent kézben tart. Nickelsz Gábor üzletvezetővel együtt komoly szakmai tapasztalattal vezetik a Doppiót, építik a stratégiákat, és sokszor velük is összefuthatunk az étteremben és a bárban.

Hatalmas mosollyal köszöntenek nemcsak minket, de az összes betérő vendéget. Dia jókedve ragadós, mi is azonnal beleéljük magunkat a Doppio életérzésbe, amit a hangulatos enteriőr jellegzetes neon felirata hirdet: „Feel the moment” – azaz éld át a pillanatot.

Hatalmas mosollyal köszöntenek nemcsak minket, de az összes betérő vendéget. Dia jókedve ragadós, mi is azonnal beleéljük magunkat a Doppio életérzésbe, amit a hangulatos enteriőr jellegzetes neon felirata hirdet: „Feel the moment” – azaz éld át a pillanatot.

A rajongás tárgya: Olaszország

Még meg sem érkeztünk a Doppióba, de a pultban sorakozó pezsgőkínálat szinte felszólít minket, hogy lépjünk be a bárba, és ezzel nem vagyunk egyedül, az este folyamán egyre többen ülnek be spontán. Miközben készülnek a finom falatok és a koktélok, addig Diával beszélgetünk, aki szintén az olasz kultúra és ízek nagy rajongója, számtalanszor járt már Itáliában, és a nyelvet is tökéletesen beszéli. 

Dia célja a Doppióval az volt, hogy legyen egy olyan hely, ahol elérhető áron kóstolhatunk különleges, sok esetben máshol fel nem lelhető borokat és pezsgőket. A Doppio pedig valóban egy olyan hely, ahová beülhetünk munka után vagy hétvégén koktélozni a barátokkal, szülinapozni egy nagyobb társasággal vagy akár privát rendezvényt tartani, amihez az 50 főt befogadó bár tökéletes helyszín. Tavasszal pedig a hatalmas terasz is kinyit, és a tűzpiros muskátlik varázsolnak minket a mediterrán Itáliába.

Ahol signature koktélok és közel 100-féle bor vár

Látszik, hogy a Doppio minden négyzetméterét gondosan, praktikusan és nem mellesleg szuper ízléssel alakították ki. Az első traktusban szorgos kezek keverik a koktélokat, itt rögtön meg is kóstoltuk a Doppio signature italait, például a diós-narancsos-fahéjas rozswhiskey-s Eye on Rye-t, a gin alapú Ugly but Lovely-t és a szilvapálinka ellenére nőiesen könnyed áfonyás-szederpürés Patriot-ot

A koktéllapon persze a legnagyobb klasszikusok közül is választhatunk, nem hiányozhat a Negroni, a Martini, a Cosmpolitan vagy a White Russian. Ha pedig röviditalokat szeretnénk kóstolni, akkor különleges rumok, whiskeyk, aperitivek, párlatok és pálinkák közül választhatunk, az imponzáns kínálatból a bartenderek örömmel segítenek választani.

A középső traktusban a boroké a főszerep, a hosszú asztal kifejezetten alkalmas az elmélyült borkóstolásra, a Doppióban pedig három régió – Itália, Spanyolország és Magyarországközel 100-féle borát ízlelhetjük meg. 

Olaszos antipastik

Miközben kóstolgattuk a koktélokat és a borokat, nem hiányozhatott az asztalról egy kis csipegetnivaló sem, a bárban azonban ne keressük a klasszikus borkorcsolyákát, inkább válasszuk a Csippentés névre keresztelt mártogatóst, ami a négysajtos- a padlizsán- és az olasz szalámikrémmel egészen mennyei volt, nem is beszélve az olasz sajtokkal, sonkával és olívabogyóval telepakolt sajttálról, de akár egy komolyabb fogást is kérhetünk, a borok mellé kifejezetten jól esett a spenótos gnocchi alapon érkező fűszeres lazacfilé.

Laza italozás, kellemes hangulatban, elérhető áron


A hátsó traktus a privát beszélgetésekre és nagy koccintásokra lett kitalálva, így nemcsak baráti társaságoknak, de randira is kiválóan alkalmas a Doppio. 25 különféle pezsgő közül választhatunk, melyek között találunk spanyol cavakat, olasz proseccókat, magyar pezsgőket, francia különlegességeket, champagne-okat és natúr pét-natokat. 

A hátsó helyiséget egy dobogó egészíti ki, ahol a neonnal díszített szelfifalat egy mini nappali öleli körül.  A kékeszöld türkiz színeket élénk sárgák és rózsaszínek egészítik ki, kicsit bohém mégis lazán elegáns a bár, ahol sem a hangulat sem az árak miatt nem kell feszengenünk, mindenki megtalálja azt, ami számára kényelmes és megfizethető.

Címkék

Elérhetőségek

Doppio Cocktail & Wine Bar 1053 Kecskeméti utca 8. Facebook-oldal