Háború alatt az imádság, béke idején sátánista szertartások színterei lettek az egykori óvóhelyek

A II. világháború bombázásait sajnos Budapest sem úszta meg. Ahogy arra a Pest-Buda rámutatott, már 1938-ban megkezdődött az óvóhelyépítés, de az igazán nagyszabású óvóhely-kialakítási programját 1942-ben kezdte meg a főváros, miután egy szovjet bombázásban 11 civil vesztette életét. A bombák, a por, a füst és a mérges gázok ellen is védelmet nyújtó 32 nyilvános, a nagy forgalmú pontokon kialakított pinceóvóhelyek átadására 1943-ban került sor. Az óvóhelyekben nem egy térben gyűltek össze az emberek, hanem kisebb helyiségekben, ahol padokon várták ki a légiriadó végét. A falnak támaszkodni tilos volt annak rázkódása miatt. A padok alatt ivóvíztartályok álltak, az emberek a dolgukat tőzeges vödrökben végezték. Ezeket az óvóhelyeket a város nagy forgalmú pontjain alakították ki, például a Központi Vásárcsarnok, a Központi Városháza vagy a kerületi elöljáróságok épületei alatt, valamint nagyobb bérházak pincéjében.

A háború idején is alakítottak ki nyilvános óvóhelyeket, melyeknek felszerelései, ajtói, padjai, használati tárgyai kelendő árucikknek számítottak később. Több közülük ma már tervezett túrák által látogatható, de a Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján nem szerepel nyilvános adat a Budapesten található, máig működőképes bunkerekről, mivel ezek a helyszínek titkosítottak – néhány városi blogger azonban időről időre felfedez néhányat. Elgondolkodtató, hogy egy esetleges háború esetén a fővárosban a lakosság 42 százalékát lehetne elhelyezni, a többieket pedig evakuálni kellene – derült ki a Növekedés.hu tanulmányából. Más kérdés, hogy egy atomtámadás esetén ezek kellő védelmet nem tudnának nyújtani.

Ördögorom bányaóvóhely

1121 Budapest, Edvi Illés út 19.

A dolomitba vájt óvóhely a két világháború között épült ki, és három bejárata is volt, az egyik a 90-es években porrá égett Ördögorom csárda kapujában. A magánóvóhelyet valószínűleg a környékbeliek építették, és belépőjegyekért cserébe húzhatta meg magát itt az ember a bombázások idejére, de előfordult, hogy akár több hétig is itt kellett meghúzniuk magukat étlen-szomjan, a pislákoló gyertyalángok fényében. A háború után az óvóhelyet elhanyagolták, a 90-es években hajléktalanok szállták meg, de használták szemétlerakónak és egy ideig tárolónak is. Jelenleg az Erődítés Történelmi Egyesület tulajdonában áll, és alkalomadtán látogatható.

Denevér úti óvóhely

A Farkasréti temető egyik oldalán található a máig látogatható, 100 méternyi járatrendszerű óvóhely, amit szintén a környék lakosai építettek ki a tűzköves dolomitból a II. világháború előtt. Az óvóhelyen mai napig látni a falba vájt mélyedéseket, melyek imahelyként, oltárként funkcionáltak, de a 90-es években sátánista és okkult szertartások színterévé váltak. Manapság firkák és égésnyomok tarkítják az egykori légoltalmi helyiség falait.

A Rákosi-bunker

Az F4 objektum, a köznyelvben Rákosi-bunker egy titkos, H alakú atombunker 45 méterrel Budapest belvárosa alatt, nagyjából a Szabadság tér és a Kossuth tér között. Építését a 2-es metróvonaléval egy időben, 1952-ben kezdték meg, ezért fel sem tűnhettek a titkos munkálatok. A tíztonnás rombolóbombáknak is ellenálló bunker a pártállami vezetés tagjainak nyújtott volna védelmet egy esetleges atomháború idején, és egyben irodai funkciót is betöltött volna, hiszen az ide menekülő 2450 fős stáb innen irányította volna az országot. A szupertitkos bunkerben az eredeti tervek szerint ebédlő, betegszoba, orvosi rendelő, tanácskozóterem, összkomfortos szobák is helyet kaptak volna, de végül különböző hivatalok óvóhelye lett a létesítmény, melyet sosem használtak – legalábbis rendeltetésszerűen, de tervben volt, hogy diszkóként és romkocsmaként is hasznosítják. Állítólag az óvóhely Európa leggyorsabb liftjével rendelkezett.

Óvóhelyek a magyar metróban

Azt mondják, hogy egy esetleges hadiállapot idején a 2-es és a 3-as metróvonalak funkcionálhatnának óvóhelyként azok számára, akik a riasztást követő 20 percen belül odaérnek. Ezek a hidegháború idején épültek, és mosdókkal, vízzel, dízelárammal is el vannak látva, mintegy 180, más becslések szerint 220 ezer ember befogadására képesek, sőt saját, a fővárosi hálózattól független vízellátásuk van. Bár a forgalmas utcákról nyíló metróaluljárók fizikailag optimális védelmet nyújtanának a rombolás és a lökéshullámok ellen, egy atomháborúval szemben védtelenek lennének, már csak azért is, mert az alapvető életfeltételeket hat óráig képesek csak biztosítani.

Kormányóvóhely a várhegy gyomrában

2006 előtt, míg titkosítását fel nem oldották, alig tudott valaki a kormányóvóhelyről, melyet 1936-ban, a II. világháború előtt kezdett el építeni a Légoltalmi Parancsnokság Horthy Miklós és kormánya részére. Kiterjedése egész nagy lett, hiszen a várbeli összes minisztériumból lehetővé kellett tennie a lejutást percek alatt. 42-re készen állt a létesítmény, és mivel az alagúttal állt összeköttetésben, alagútóvóhelynek hívták. A háborúban a IX. SS hadtestparancsnoksága, majd az I. Magyar Hadtest Parancsnoksága is itt állomásozott, később az MSZMP politikai bizottságának védelmét látta volna el. A létesítmény jelenleg sajnos nem látogatható.

És a befejezetlen…

Az Erzsébet hídnál sétálva a támfal végénél egy vasajtó és rács jelzi a vízesés mögé tervezett nyilvános óvóhely két bejáratát, amit 1944-ben kezdtek el építeni, de sosem fejeztek be, mivel a front elérte Budapestet. A két alagútból 60 méter hiányzik, hogy összeérjen. Az ostrom alatt a Hegyalja úti részt a németek használták raktárnak, illetve óvóhelynek.