szabadidő

szerkesztés

A nemzet aranyának nyomában – egykori szupertitkos objektumban jártuk a várhegy gyomrában

Szerzők

  • We Love Budapest

  • Bartha Dorka

2018. 08. 01. 14:47

Van egy barokk lakóház a várban, pontosabban az Úri utcában, amin kívülről szinte semmi feltűnőt nem találunk, talán csak a kelleténél párral több kémény díszeleg a tetején. De vajon milyen titkokat rejthet? A lényeg mélyen a föld alatt rejtőzik, a középkori alapokra épült, és a falakban a boltíveket a mai napig őrző ház csak a jéghegy csúcsa. Az ImagineBudapest sétáján, Szabó Balázs okleveles építőmérnök vezetésével leereszkedtünk több mint 30 méterrel a föld alá, hogy megtudjuk, hogy kik és miért építették ki a 19. század végén (újra)felfedezett barlangrendszerbe a kor legmodernebb bunkerét, ahol százak vészelték át az ostromot, és mi lett a komplexum későbbi sorsa.

Budapest telis-tele van több, többé kevésbé ismeretlen vagy rejtett földalatti komplexummal, ezek közül nem egyet felfedeztünk mi is, legyen szó a metróalagutak szövevényes rendszeréről, és az ehhez kapcsolódó legendás Rákosi-bunkerről vagy épp a Kőbányai alagútrendszerről, esetleg a Gellért-hegy alatti ősforrásról és barlangokról. De az Imagine Budapest több sétáján is jártunk, bár eddig egészen más témákat érintettünk, olyanokat, mint a pesti pékségek vagy titkos kertek világa.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

Ám ezúttal A mélység titkai sétájukon a szövevényes történetű Budavár történetébe merültünk alá, szó szerint. A várbeli Úri utca szinte minden második épületét emléktábla díszíti, és a 20. század közepéig a magyarországi nemesség legtöbb illusztris családjának volt itt háza. A Kapisztrán tér sarkán álló, középkori alapokkal rendelkező barokk lakóház az 1930-as évek közepéig a Zichy család tulajdonában volt, de mit ad isten, az épület tartozásokkal és jelzáloggal volt terhelve, így könnyedén megvehette Scossa Géza, a Magyar Nemzeti Bank akkori alelnöke.

De miért pont ő? A sétán rengeteg érdekes részletet megtudhatunk a második világháborút megelőző intézkedésekről, arról, hogy ahogy a fegyverkezési verseny egyre erősödött és egy újabb háború lehetősége árnyékolta be a horizontot, milyen óvintézkedések váltak szükségessé. Akkoriban szinte az egész kormányzati negyed a várban helyezkedett el, a minisztériumokkal, és a kormányzói irodákkal, így – természetesen teljesen titokban – a Magyar Nemzeti Banknak is találnia kellett a környéken egy helyet, ahol bombabiztos óvóhelyet építhet ki a értékek és az állománya megóvása érdekében.

De miért pont az Úri utca 72-re esett a választásuk? A lényeget nem az utcaszinten kell keresnünk, hanem alatta, a hegy gyomrában rejtőzik. A középkor óta folyamatosan bővített alagutak és üregek közül tökéletes választásnak tűnt az 1884-ben újrafelfedezett, Úri utca 72. alatt húzódó, nagyobb alapterületű barlang. Az egyetlen igazi nehézséget az jelentette, hogy az építkezésnek teljes titokban kellett zajlania, ezért is a már említett Scossa Géza nevén volt a ház, egészen 1942-ig, amikorra már befejeződtek a munkálatok.

Miután végigjártuk az épületet – ahol a közelmúlt feltárásai során középkori boltívek és pincelejáratok nyomvonala bukkant elő –, szép lassan elkezdünk leereszkedni a mélybe: a hőmérséklet drasztikusan csökkent, ahogy a levegő páratartalma nőtt. A csikorgó vasajtókon átjutva egy meredek és szűk folyosón találjuk magunkat, ahol valóban megállt az idő. Egyszerre bámulatos, hogy a 30-as évek végén olyan alapos munkát végeztek, hogy teljes biztonságban sétálgathatunk több tíz méterekkel a föld alatt, másrészt viszont jól látszik, hogy azért hosszú távon mégiscsak a természet az úr, és ha csak lassan is, de visszavenné azt, ami egykor az övé volt. Sétavezetőnk már a föld alatti termekben mesél arról, hogy hogyan lett a szövevényes barlangrendszerből topbunker, de nemcsak a technikai részét ismerjük meg (pl. hogy hogyan harcolnak a talajvízzel, beázással, túlmelegedéssel), hanem az egykor itt állomásozó munkaerővel, a világháborús bombázásokat itt átvészelő több száz fő mindennapjait is közelebb hozzák hozzánk.

Amint Budapest is háborús frontvonallá vált 1944 telén, a Nemzeti Bank az itteni trezortermekbe helyezte el az értékeit, a hazai aranytartalék egy jelentős részével egyetemben. Bár az is az MNB feladatai közé tartozott, hogy krízishelyzetekben a Szent Koronát és a koronázási ékszereket biztonságba helyezze, ezek soha nem kerültek le ebbe a bunkerbe, a palást el sem fért volna. Összesen 600-700 ember vészelte át itt a 10 hetes ostromot, viszonylagos biztonságban, hiszen étel és ital volt elég, egyedül a zsúfoltság jelentett problémát.

Nemcsak az épület alatt húzódik alagútrendszer, hanem kiterjed a Magdolna-torony és a Hadtörténeti Intézet és Múzeum közeli szárnya alá is, valamint a szomszédos, Úri utca 70. pincéjébe is. A világháború után – mivel már többen is tudtak a létezéséről – a titkos jellegét elvesztette, így az MNB is kiköltözött. Az 50-es évek elején, a hidegháborús helyzet fokozódása közben egyszerre “harcolt” a helyszínért az ÁVH és az Erősáramú Ipari Központ. Végül ez utóbbinak az egységeit az Országos és Budapesti Villamos Teherelosztót helyezték el itt. Leginkább ennek a korszaknak a nyomait láthatjuk még ma is itt, az 50-es években divatos tapétákkal, az egykori hatalmas kapcsolószekrények romjaival, de megtaláljuk még az eredeti, Svájcból rendelt klímát és a biztonsági Ganz dízelmotorokat is a -33-as szinten.

Itt már egy 10 emeletes panelháznyi mélységben állunk, összesen 33 méterrel a felszín alatt, a levegő konstans 12 fok, bejártuk az 1500 négyzetméter alapterületű, helyenként alig félméteres szűk alagutakkal szabdalt bunkerrendszert. Hogy a kissé horrorfilmekbe illő hangulat is oldódjon, kicsit könnyedebb történeteket is hallunk a mindennapi bonyodalmakról. Például, hogy honnan szereznek “szakembert”, amikor elutazik az országból az, akinél a trezor biztonsági ajtajának az egyik kulcsa van, ám sürgősen ki kéne valamit venni onnan (igen: a börtönből), vagy hogy mi történik, ha valaki tréfából egy pálinkába áztatott trikót helyez a szellőzőrendszerbe.

A föld alól a 80-as években költöztek ki véglegesen, de a felszíni épületet 2010-ben hagyta el az utolsó lakó, a falakon maradt cicás naptárak és batmanes filmplakátok is erről tanúskodnak. Az évekig üresen álló épület 2015 elején került mostani tulajdonosa, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány (PAIGEO) birtokába, akkor indult meg a helyszín állagfelmérése és az új funkció keresése is.

A felújításig pedig a vezetett séták keretében érdemes felfedezni az épületet, hiszen egyre kevesebb olyan helyszín van Budapesten, ahol ilyen érintetlen formában találkozhatunk 20. század történelmével, nem kicsinosítva, vitrin mögött felcímkézve, hanem ahogy nyersen itt maradt nekünk.

A sétáról bővebb információkat itt lehet találni!

Hasonló tartalmak

Admin mode