Ez is érdekelheti

Gasztró
Koreai őrület a Csikágóban – Megkóstoltuk a Briøsh szendvicseit
A Keleti pályaudvar környéke izgalmas és élő része Budapestnek, de nem tartozik a hip negyedek közé – mégis érdemes eljönnünk, hogy megkóstolhassuk az Insta-barát koreai tojásos szendvicset, az eggdropot!
Nick Balázs és Farkas Dani neve ismerÅ‘sen csenghet azok számára akik szeretik a jó kávét és az igényes brunchot – a Vinyl & Woodban már bizonyÃtották, hogy értenek a műfajhoz. A belvárosi hely mellett a fiúk több étterem konyhájáért is felelnek, Ãgy bÃzták rájuk a Csikágóban lévÅ‘, négycsillagos Onyx Hotel reggelijét – késÅ‘bb azonban (Farkas István üzletvezetÅ‘vel kiegészülve) úgy döntöttek, hogy a hotel üresen álló lobbijában kipróbálnak valamit, ami itthon még viszonylag ismeretlen.
Az eggdrop nevezetű szendvics Koreából indult turnéra, és nemcsak az Instagramot és a Tik-Tokot, de a fél világot meghódÃtotta – Budapesten azonban eddig még nem volt. Hozzá kell tenni, hogy egy vakkóstolás alkalmával biztos nem mondanánk meg, hogy honnan származik az eggdrop, sokkal inkább hasonlÃt egy francia–amerikai szerelemgyerekre, mint egy távol-keleti fogásra.
Az eggdrop ugyanis két szelet puha briós, amit – miután vastagon megkentek vajjal – roppanósra pirÃtanak. FÅ‘ összetevÅ‘je a sistergÅ‘sen forró serpenyÅ‘ben hirtelen sült rántotta, ami a technikának köszönhetÅ‘en habkönnyű marad, de hogy mi más kerül még bele, azt viszonylag liberálisan kezelik a világ különbözÅ‘ brunchozóiban.Â

A Briøsh számára az Arán Bakery készÃti a könnyed kalácsot, Å‘k maguk pedig titkos szósszal kenik meg pirÃtás után. Hogy a szósz ne csöpögjön összevissza falatozás közben, egy-egy vastag, olvadt sajtréteggel rögzÃtik a brióshoz. A vastag, puha, könnyed rántotta alap minden szendvicsben, ahogy a friss zöldségek is – mi pedig választhatunk, hogy kérünk-e még bele extra sonkát, bacont, füstölt lazacot vagy éppen avokádót. KÃsérÅ‘nek kérhetünk mellé hash brownt vagy kimcsit, mindkettÅ‘ nagyon illik a hatalmas koreaihoz. Hogy szükség van-e rá, az már más kérdés – bár a szendvics minden egyes része pillekönnyű, azért van benne bÅ‘ven anyag, Ãgy elleszünk vele a következÅ‘ pár órára vagy fél napra.Â

Az étlapon természetesen más is van, a hipszterek nemzeti étele, az avocado toast szintén képviselteti magát pár változatban – a szintén az Aránból érkezÅ‘ kovászos kenyérre az avokádón és a zöldségeken kÃvül kérhetünk bacont, posÃrozott tojást vagy füstölt lazacot is.

Édes kategóriában is van két versenyzÅ‘jük, a nevükhöz illÅ‘en briósból. Az egyik egy édes bundás kenyér, vagyis french toast – krémsajttal és eperrel töltve, a másik pedig egy kalácsfelfújt vanÃliafagyival és juharsziruppal. MindkettÅ‘ meleg, édes, könnyed darab – egészen biztos, hogy szuper lesz az a nap, amit velük indÃtunk.


Ahogy azt a fiúktól elvárjuk, a kiegészÃtÅ‘k is segÃtenek abban, hogy tökéletes brunchélményünk legyen. Az italok között találunk világos és olasz pörkölésű kávékat, chai és matcha lattét, szálas fekete és zöld teákat, házi limonádékat és néhány koktélt is – elvégre egy igazi dÅ‘zsölÅ‘s brunchhoz Mimóza is dukál.
