Nem is gondolnánk, milyen csodát rejt a Régiposta és az Aranykéz utca sarkán álló klinkertégla oszlopokkal tagolt épület. A Váci utcára jellemző elevenség kontrasztja ez az utca: viszonylag félreeső, csendes, rejtett világ, ahol a kora klasszicista, a szecessziós, az art déco és a modern, Bauhaus jellegű épületek keverednek. Innen indul a belváros egyik legrövidebb utcája, az Aranykéz is, amely nevét az 1800 körül a Régiposta utca 9. szám alatt működő Aranykézhez címzett fogadóról kapta – emlékét egy bronztábla őrzi. Az egykori egyemeletes épület egyébként a 19. század eleji művészvilág kedvelt találkozóhelye volt, megfordult itt Petőfi Sándor, Katona József és Kisfaludy Sándor is.
Magáról az utcáról és annak egykori hangulatáról, a házfalak mögött rejlő titkos életekről és szerelmekről Krúdy Gyula az Aranykéz utcai szép napok című novellafüzérében írt. Érdemes beleolvasni ezekbe a novellákba, ahol egyszerre van jelen az 1800-as évek közepének bája, a lehetőségekkel teli életigenlés, de a történeteket mégis belengi a századelő melankóliája.
Ezt a hangulatot őrzi a Román Miklós és Román Ernő testvérpár által tervezett négyemeletes, késő szecessziós Bátori-féle üzlet- és lakóház. Az 1900-as évekig ezen a telken eredetileg egy Hild József által tervezett és kivitelezett klasszicista épület állt, ezt bontatta el Bátori Sándor kereskedő, hogy a helyére egy impozáns lakóház kerüljön. Az utcán szemlélődő járókelők figyelmét egyértelműen az arab és mór hatást mutató sarki torony ragadja meg, ám az épület legizgalmasabb része a zárt ajtók mögött rejtőzik.
Az épületet tervező Román fivérekre nagy hatással volt a 20. századelő legmeghatározóbb építésze, Lajta Béla, így korabeli épületeiken egyaránt felfedezhetők szecessziós és népművészeti motívumok, míg néhol már az art déco felé hajló, ámde újraértelmezett geometrizáló minták is. Ez a hatás az Aranykéz utcai épület homlokzatán és belső terein is látható.
Ha egy kis szerencsével bejutunk a lépcsőházba, egy igazi szecessziós csodavilág köszön ránk: okkersárga és kék színekben pompázó, románkorias oszlopok, indákkal beszőtt festett boltozat, mintás padlóburkolat és kerámiadíszes falak. Persze, a lépcsőház nem arra van, hogy teadélutánok vagy meetingek otthona legyen, de az Aranykéz utca 2. mégiscsak olyan hely, ahol a pár perces átjáráson túl szívesen töltjük az időt.
Könnyű elképzelni, hogy az egykor a presszóból vagy munkából hazatérő emberek még hosszú percekig beszélgettek ebben a környezetben. Feljebb érve ez a díszítettség visszafogottá, a századelő bérházaira jellemzővé válik, a szinteket pedig egy ma is működő százéves felvonó köti össze.
A házat 1931-ben átépítették, ekkor az első és a második mezzanin üzlethelyiségeit alakították lakásokká, míg 1937-ben földszinti üzlethelyiség főbejárata fölött egy üvegtetőt helyeztek el. Az 1945-ben megsérült épületet Aschner Jakab építész kivitelezésében állították helyre.
