Korcsolyázás, fakutyázás és hokizás a régi Budapesten – Így űztük anno a téli sportokat (2. rész)

Cikksorozatunk első részében megállapítottuk, hogy ugyan Magyarország és azon belül Budapest sem télisport-nagyhatalom, azonban már több mint 100 évvel ezelőtt is hatalmas odaadással síeltek és szánkóztak a fővárosiak, ha leesett egy kis hó. A síugrásnak pedig óriási rajongótábora alakult ki, a Normafán és a Svábhegyen sorra épültek a síugrósáncok. A téli sportok iránti lelkesedés azonban itt nem áll meg, a városligeti jégpálya nyitását 1870 óta gyermeki örömmel várjuk, ha egy tó befagy, akkor azonnal előkerülnek a korik, de a hokizás is nagy múltra tekint vissza, és ma már ugyan kevésbé népszerű, de régen a fakutyák is süvítve szántották fel a jégpályákat.

Budapest kedvence, a Városligeti Műjégpálya

A fővárosiak kedvenc korizásra alkalmas helye, a városligeti jégpálya több mint 150 éve nyitotta meg kapuit. Korábbi cikkünkben részletesen foglalkoztunk a történetével, most pedig felelevenítjük a legfontosabb momentumokat. 

1869. december 2-án Kresz Gézának, az Önkéntes Mentőegylet későbbi alapítójának vezetésével mintegy tucatnyi keménykalapos fiatalember gyűlt össze a Steingasser kávéházban, hogy megalakítsák a Pesti Korcsolyázó Egyletet. Szinte rögtön kérvényezték, hogy a Városligeti-tó egy részét korcsolyázás céljára igénybe vehessék, és a pesti urak és hölgyek ingyenesen élvezhessék a jégen száguldás örömeit.

„A városligetnek télen át is van élete, még pedig tarka, zajos élete. Az idén is, midőn apró falragaszok hirdetők, hogy: »A korcsolyázó-egylet jégpályája ma megnyittatik«, azonnal tengernyi nép özönlött a városliget tavára. […] Kezdődik a jégmulatság azoknak, kik már ügyesek a korcsolyázásban s a nagy fáradság olyanoknak, kik csak most próbálják valamire vinni” – írja a Fővárosi Lapok 1874. januári száma.

Az engedély megérkezett, a hideg időre azonban január végéig várni kellett, így hivatalosan 1870. január 29-re datálódik a jégpálya megnyitása. Az ünnepségen jelen volt Rudolfkoronaherceg is. Az élet hamar beindult, egymás után jöttek a különböző ünnepségek, lampionos menetek, még versenyeket is szerveztek, ahogy erről a Hon című folyóirat 1870. decemberi cikke is tanúskodik.

„A városliget karácson vasárnapján kiviritott. Ekkor zárták a budapesti korcsolyázók a jégpálya és a díszcsarnok megnyitási ünnepét 13 foknyi hidegben. E hideg sokakat visszatartott a kimeneteltől, de azért mégis meglehetős közönség gyűlt össze, mely aztán vidáman mulatott, hasítván a jeget a fellobogózott pályán egy katonai zenekar hangjai mellett.”

1874-ben sajnálatos módon leégett a melegedőként szolgáló két kisebb fabódé. A városvezetés az új épület terveit egy igazi nagyágyúra, Lechner Ödönre bízta, aki keleties hangulatú csarnokot álmodott meg ide, melyben büfé, melegedőhelyiség, zenekari terem, korcsolyacsatoló és nagyterem kapott helyet.

1895-ben Francsek Imre tervező irányításával új,neobarokk stílusú jégcsarnokot húztak fel. Az alagsorban rendezték be a korcsolyacsatolót, a ruhatárat és az öltözőket, magát a pályát pedig 12 lámpa világította meg. 

„A jég az élet, elevenség, vidámság, pezsgő jó kedv, fesztelen pajzánság, játszi enyelgés! Aki nem hiszi, menjen el a városligetbe, a korcsolyázó egylet jégpályájára ” – írja Lalla Laida az 1871-es Szépirodalmi Közlöny februári számában megjelent tárcájában.

Ekkoriban már hódítottak a különféle jeges sportok, 1893-ban például szabályos gyorskorcsolyaversenyt rendeztek,1895-ben pedig a jégpálya volt a házigazdája az első gyors- és műkorcsolya-Európa-bajnokságnak. A műjégkorszak 1926-ban, egy tavaszias meleggel bíró novemberi napon vette kezdetét – az 5600 négyzetméter felületű műjégpálya a bécsit követően a második gépi hűtésű pálya volt Európában.

„November második hete néhány év előtt még semmitmondó, szürke hét volt... Az ősz pocsolyás egyhangúsága közben csak a legfanatikusabb jégbarátok gondoltak már ilyenkor is arra, hogy — sokára, vagy nemsokára — korcsolyázni is lehet. Ma, mikor már bent élünk a »műjégkorszakban«, november második hete fontos dátumot jelent. Mert akár süt a nap, akár — mint most is — esik az eső: a műjégpálya gépei megkezdik a munkát, s a városligeti tó betonalapjára ráfeszül a jégpáncél” – írja a Nemzeti Sport 1929. novemberi száma.

A Városligeti Műjégpálya súlyos károkat szenvedett a II. világháborúban. Az 1944-es bombázások során teljesen használhatatlanná vált, a helyreállítás rengeteg munkába és pénzbe került. A következő felújítás a 60-as években érte, ekkor alakították át 400 négyzetméteres standardpályává, hogy megfeleljen a gyorskorcsolyaversenyek legfontosabb alapkövetelményének. Ezt követően folyamatosan végeztek rajta ráncfelvarrásokat a 2011-es nagy beruházásig, amikor a műemléki védelem alatt álló főépületet újították fel, valamint a jégpálya is átesett némi rekonstrukción.

Korizás a Városligeten túl

A fővárosiak körében több mint 150 éve a városligeti jégpálya a legnépszerűbb, de számos más helyen is lehetett korizni. Sokszor az iskolák udvarait locsolták fel, de nyílt koripálya a mai Széll Kálmán téren is, sőt, bevált módszer volt, hogy teniszpályákat alakítottak át, így télen az ütők és a labdák helyett a korcsolyák kerültek elő.

Budapesten hatalmas népszerűségnek örvendett a korcsolyázás, azonban – ahogy a Fővárosi Lapok arról beszámolt – már 1874-ben sem számított egyszerű sportnak a korizás.

„Korcsolyázni nem is oly könnyű mesterség: vékony acéllap élén egyenesen megállni a sikamlós jégen, féllábon előre haladni, kitérni a szembejövőknek, jobbra és balra történő csuszamok és löketek közben föntartani az egyensúlyt.”

Mi fán terem a fakutya?

A fakutya egy érdekes sporteszköz, amely a szánkóhoz hasonlít leginkább, de a hó helyett a jégpályákon siklik a legjobban. Készítéséhez egy támlás székre erősítenek egy szántalpat vagy két keskeny lécet, meghajtásához pedig két szöges végű botot használnak, vagy egy másik ember tolja meg hátulról a fakutyát, akin korcsolya van. A hatvanas-hetvenes években a vastalpra szerelt kerti székek is elterjedtek. A feltételezések szerint a sporteszköz az 1860-as években lett népszerű Magyarországon, a Festetics családnak köszönhetően, és igazán népszerűvé először a Balatonnál, Keszthely környékén vált, később versenyeket is tartottak. Budapesten kevésbé volt elterjedt, de felleltünk egy képet 1913-ból, amelyen (a kép jobb sarkában) az Orczy-kertben, a befagyott csónakázótónál láthatunk egy fakutyát.

A szó etimológiája is érdekes, a fakutya elnevezést vélhetően az egyenetlen jégfelszín miatt csikorgó hangja miatt kapta, amely a szöges botok kopogásával keveredve a kutyák vonyítására vagy ugatására emlékeztető hangot ad.

Jégkorongban a világelit között

A Városligeti Műjégpályán népszerű volt a jéglabdázás is, a jégkorong ősét, az akkor még koronghokinak hívott sportágat csak később ismerték meg itthon. 1925. december 26-án rendezték meg az első hivatalos mérkőzést. Magyarország 1927. január 23-án nyert felvételt a Nemzetközi Jégkorong Szövetségbe, majd két évvel később került sor Budapest első, saját rendezésű nemzetközi jégkorongeseményére, az 1929. évi Európa-bajnokságra, amelynek a Városligeti Műjégpálya adott otthont. 

Érdekes, hogy jéghokiban gyorsan bekerültünk az élmezőnybe, 1934-ben a Városligetben Kanada válogatottjával 0:0-ás döntetlent játszottunk, ami azt is jelentette, hogy az akkori világelittel azonos szinten volt a magyar csapat. 

„Szombaton este a városligeti műjégpályának nagy eseménye volt: bemutatkozott Kanada világbajnoki képviselője, a Saskatoon Quakers csapata. A bemutatkozás nem remélt pompás magyar sikert hozott. A kanadaiak egyetlen gólt sem tudtak ütni Magyarország Hircsák által remekül védett kapujába. Az eredmény 0:0 volt” – írja a Pesti Napló 1934. januári száma.

A hokizás hobbisportként is népszerű volt, így sokszor kerültek elő ütők és korongok az iskolák udvarain is, de még az egykori Express együttes is hokimezt húzott 1979-ben az MTV stúdiójában.