Az egész ország ünnepelt
1896. május 2-án maga Ferenc József nyitotta meg az 520 000 négyzetméternyi területen kialakított Ezredéves Országos Kiállítást, amit nem kevesebb mint 5 főkapun keresztül lehetett megközelíteni, hogy aztán 240 pavilonban rengeteg, kizárólag magyar eredetű tárgyat, műalkotást és terméket tekinthessen meg a nagyközönség. Annak érdekében, hogy mindenki mindent láthasson, térképet nyomtak minden egyes ember kezébe, aki a kiállítás területére lépett.
Hogy mennyire átjárta az áhítat a látogatókat meg végül is az egész nemzetet, arról korabeli újságok beszámolói tanúskodnak. Bármelyiket lapozzuk is fel, kizárólag az áradozás jellemezte az újságcikkeket. A Sárospataki Református Lapok a következőképpen írt az esemény megnyitója kapcsán:
Évek óta tartó előkészületek és lázas várakozás után megérkezett végre a honfoglalásnak s ezzel együtt hazánk ezer éves fennállásának emlékünnepélye, s mi, mind az egész nemzet, kik ez áldott földön születtünk, kiket ennek minden rögéhez drága emlékek kötnek, s mind örömteli kebellel, honfiúi büszkeséggel üdvözöltük a nagy időnek eljövetelét, hálás szemekkel néztünk fel a magasba ezer év áldásaiért, bölcs vezérletéért!
Évek óta tartó előkészületek és lázas várakozás után megérkezett végre a honfoglalásnak s ezzel együtt hazánk ezer éves fennállásának emlékünnepélye, s mi, mind az egész nemzet, kik ez áldott földön születtünk, kiket ennek minden rögéhez drága emlékek kötnek, s mind örömteli kebellel, honfiúi büszkeséggel üdvözöltük a nagy időnek eljövetelét, hálás szemekkel néztünk fel a magasba ezer év áldásaiért, bölcs vezérletéért!
Építettek, majd bontottak
Az Ezredéves Országos Kiállításra megszámlálhatatlanul sok épületet húztak fel a Városligetben és a közvetlen környékén. Minden bizonnyal a csodájára járt az ország népe, akik egy emberként tátották a szájukat a tényleg tekintélyes látnivaló láttán. Bár eleinte a cudar idő miatt kevesen látogatták a kiállítást, május végén viszont elkezdett felpörögni, és júniusban már minden rendben volt. A Révai nagy lexikona adatai szerint október végéig összesen közel 6 millió látogatója volt a kiállításnak.
A kiállításra felhúzott, zömmel a kor neves építészei által tervezett pavilonok és épületek – összesen több mint 240 épült – nagy részét a kiállítás után nem sokkal lebontották, és csak néhányat tartottak meg, ám végül azok közül sem maradt meg mindegyik. A Műcsarnok, a Millenniumi Földalatti Vasút, a Városligeti Műjégpálya csarnoka és a Zielinski híd nagyjából ugyanúgy, szinte érintetlenül áll ott ma is, ahol eredetileg. Ez mondható el részben a mai Millennium Házáról is, annyit hozzátéve, hogy az még korábban, 1885-ben, az akkori Országos Általános Kiállításra épült, azzal a céllal, hogy az legyen a Műcsarnok, ám hamar kiderült, hogy ahhoz túl kicsi, meg a fekvése sem igazán jó, így végül a millenniumi ünnepségek alatt kórházi felszereléseket és tárgyakat állítottak ki benne, majd helytörténeti múzeum lett belőle.
Hasonló sors jutott a Vajdahunyad várának, amit ugyan a millenniumi kiállításra építettek, és tervbe is vették a lebontását, ám annyira népszerű volt a helyszín a városlakók körében, hogy még 3 évig meghagyták, majd 1899-ben mégis lebontották.
Hasonló sors jutott a Vajdahunyad várának, amit ugyan a millenniumi kiállításra építettek, és tervbe is vették a lebontását, ám annyira népszerű volt a helyszín a városlakók körében, hogy még 3 évig meghagyták, majd 1899-ben mégis lebontották.
És itt jön a csavar a történetben. Ugyanis 1907-ben (némi módosítással) újjáépítették az egészet, és azóta is ott áll. Ugyanakkor volt több olyan épület is, amit bár meghagytak, ma mégis hűlt helyüket találjuk. Az egyik az Iparcsarnok, amit ugyan a már említett Országos Általános Kiállításra emeltek 1885-ben, ám a végleges formáját 1896-ban kapta meg – ez lett az Ezredéves Országos Kiállítás központi épülete. Budapest ostroma idején olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az iparművészet addigi fellegvárát már nem építették újjá, helyére később a Petőfi Csarnok (Pecsa) került.
A Király-pavilon hasonló utat járt be. Szintén még 1885-ben emelték, Ybl Miklós tervei alapján, a millenniumra pedig már a Gerbeaud cukrászda működött benne, egészen a II. világháborúig, ami alatt megsérült, így ezt is elbontották. A közlekedés ügyének kiállítócsarnoka, amit Pfaff Ferenc MÁV-felügyelő tervezett, viszont csak ideiglenes épületnek készült, mégis megmaradt, sőt sokáig úgy tűnt, hogy mindent túl is él. A millenniumi kiállítás után komoly lobbitevékenység folyt annak érdekében, hogy a lerombolás helyett az épületet kiegészítsék és múzeumként működjön tovább. A II. világháborúban súlyosan megsérült, és bár a kupoláját nem kapta vissza, még akkor sem bontották el. Arra csak 2017-ben került sor, amikor a múzeum is új helyszínre költözött.
Mai szemmel nézve az ember szíve kicsit belefacsarodik abba, hogy milyen csodálatos épületekkel volt tele a kiállítás területe, amiket jórészt menő építészek emeltek. Ráadásul teljesen mindegy, hogy egy kapuról, egy virág- vagy egy dohányárus-pavilonról, egy vendéglőről vagy egy csárdáról, netán egy kiállítóépületről volt szó, mindegyik míves darab volt – és ma már egyik sem áll. A Vajdahunyad várát is építő Alpár Ignác Vadászkastélya, a Haditengerészet hajóra formált csarnoka, a tavon cölöpökre épített ősfoglalkozások kunyhói, a fából ácsolt, többemeletes horvát erdészeti pavilon, a Zenepavilonok vagy a Telefon-Hírmondó Pavilon, ezek mind ma is különleges ékei lennének a Városligetnek. És a sor még hosszan folytatható lenne, hiszen több mint 240 épület állt itt egykor – sőt még egy mulatónegyed is, az Ős-Budavára, amivel azonban majd csak a következő részben foglalkozunk.
