Tojásleves vs. csokis piskóta – 10 retró menzás étel, amelyek ízére máig emlékszünk

Egy korábbi cikkünkben már felidéztük a műanyag tálcák, a klórszagú menzakonyhák világát, és utánamentünk a közétkeztetés gyökereinek. Most az ízek szárnyán teszünk egy utazást a menzai levesektől egészen a desszertekig.

Tojásleves és a felrobbant medúza

A csurgatott tojásleves legtöbbünk rémálma volt, 

leginkább az állaga miatt: mintha szétrobbant volna a tányérunkban egy medúza, melynek csápjai mindenhova elértek – nem véletlenül hívják rongyos levesnek is. Pedig a tojásleves egyszerű böjti leves volt a magyar konyhai hagyományban, kevés alapanyaggal dolgozó, olcsó és laktató étel; valószínűleg ezért is lett a menzai menü egyik alapfogása. A tojáslevest sokan csak felnőttként tudjuk értékelni igazán, miután alaposan feldolgoztuk a menzai traumákat, és rájöttünk, a tojás kavargatás nélkül, akár egészben is megfőhet a levesben, így elkerülhető a fura, „alienes” állag.

Tejleves, a békehozó (?)

Sokak számára ismeretlen menzai levesétel a tejleves, ami nem tévesztendő össze a madártejjel, ha valaki mégis ebbe az illúzióba ringatja magát, az biztosan csalódni fog, nem is kicsit. Nos, a tejleves bizony sós, és főzése a hagyma dinsztelésével indul, majd egy kis rántással és némi tejforralással végződik, miközben ízlés szerint kerül a levesbe tészta vagy – ami a legrosszabb – kenyérvég. Utóbbi, mire a leves a szegény gyerekek elé kerül, általában elmállik a levesben. Mindennek fényében teljesen érthetetlen, hogy állíthatott meg egy komplett háborút és válhatott a békés együttélés jelképévé ez a gasztronómiai baklövés. Történt ugyanis, hogy a 16. században Svájc egy katolikus és egy protestáns szövetségre bomlott. A regionálisan kibontakozó viszályt a mindössze két összetevőből álló tejlevesnek sikerült megállítania: az éhes szembenálló seregek egy hatalmas edényt helyeztek a harctér közepére, a katolikusok tejet hoztak, a protestánsok kenyeret, majd a közösen elköltött leves enyhítette a feszültségeket olyannyira, hogy a háború csata nélkül ért véget. Nem esküdnénk meg rá, hogy a menzán is ilyen békés szövetségek köttettek anno konyhásnénik és gyerekek között.

Paradicsomleves betűtésztával

Egy leves, amit szinte mindannyian szerettünk, főleg, ha betűtésztával járt. A „ne játssz a levessel” intelem ilyenkor nem volt érvényes, lázas igyekezettel próbáltuk kirakni a nevünket a tányér szélére (haladók a szóközt is megtalálták a betűtésztalevesben). A játékos levesbetét állítólag már a 19. században is létezett, de igazán csak az I. világháború előtt vált népszerűvé, akkoriban alphabet soupnak, azaz ábécélevesnek hívták, és kifejezetten azzal a céllal készült, hogy segítse a gyerekeket az írásban és az olvasásban. Manapság állítólag már rovásírásos verzióban is kapható a levesbetét. Persze a paradicsomlevest is el lehetett rontani: ha köményesen készítették.

Lebbencsleves, a zsíros

A lebbencsleves is azok közé a menzai ételek közé tartozott, aminél bevetettük a trükköt: hogy átverjük a konyhásnéniket, addig-addig játszottunk a tányérral és a kanállal, míg a leves zsírja sávot nem húzott a tányér peremére. A felnőttek azonban nemigen vették be, hogy ennyit ettünk már a levesből, és addig álltak a fejünk fölött, míg a tányér alja ki nem látszott. A menzai lebbencsleves zsíros és rendkívül laktató volt a kolbász-krumpli-tészta hármas miatt, nem éppen egy reformkonyhai fogás. Érdekesség, hogy a tésztája ugyanaz, mint a csuszáé, és neve onnan ered, hogy amikor az asszonyok meggyúrták a tésztát, a nagy leveleket rudakra akasztották egy szellős konyhában, ami pedig „lelebbent” belőle a huzattól az abroszra, abból lett a levesbe való száraztészta.

Tökfőzelék csirkepörkölttel

A kapor nagyon megosztó fűszer,

főleg a gyerekek körében, nem csoda, hogy sokan egyáltalán nem rajongtak ezért a fogásért, főleg akkor, ha a tök szálas volt (és általában az volt), a főzelék tetejére pedig – heves ellenkezésünk dacára – egy hanyag karmozdulattal rákerült a mócsingos, zaftos húspörkölt. Akik szerették ezt a főzeléket, próbálták gyorsan kikanalazni a tányérból, még mielőtt a pörkölt elterülő zaftja teljesen bekebelezte volna a főzeléket. Bár most csak ezt a típust elevenítjük fel, szinte az összes menzai főzelék közös pontja volt, hogy megállt bennük a kanál a rántástól.

Hagyományos grízes tészta, az ünnepi fogás

A grízes tészta pont a tökfőzelék vagy a köményleves ellentéte: az ember pont hogy felnőttkorára ábrándul ki belőle, és valahogy teljesen abszurd ötletnek tűnik a tészta édesen való fogyasztása. A grízes tészta hagyományosan a sváb konyhában gyökerezik, mint például a szilvás gombóc. Akárhogy is, ünnepnap volt, mikor végre az étlap elejére került.

Császármorzsa, a fejedelmi

Akárcsak a császármorzsa, amely általában a paradicsomleves érkezett. Igazán különleges alkalom volt ez, és mi megpróbáltuk kihasználni, és repetát kérni belőle, de ebből bezzeg nem lehetett. A császármorzsa azonban nemcsak menzai viszonylatban fenséges eledel: az egyik eredettörténete szerint Erzsébet magyar királyné, azaz Sissi udvari szakácsa készítette először a császári pár számára. Egy másik legenda viszont úgy tartja, hogy az étel Ferenc József találmánya.

Főtt hús meggymártással és rántáscsomókkal

Ambivalens érzéseink vannak ezzel a fogással kapcsolatban, 

mert az édes szósz a húsételekhez alapvetően nagyon jó ötlet, azonban nem mindig volt köszönet a meggymártásban lévő rántáscsomókban. Ráadásul a nagymama vasárnapi meggymártásához képest is elég nagy volt a minőségi különbség. Mégis az étel a legjobbak közé tartozott, és az internetes keresőkifejezések tanúsága szerint sokan szeretnék reprodukálni az egykori menzás főételt.

Napközis piskóta csokiöntettel, „mindenki kedvence”

Ha megkérdezünk valakit, mi volt a kedvenc menzás kosztja, egész biztosan ez lesz az egyik.

Pedig ha az emlékeink nem csalnak, a piskóta gyakran volt túl száraz, a csokiöntetnek pedig nem volt igazán jó íze. Ebben az esetben nemcsak arról lehet szó, hogy az idő mindent megszépít, de a főfogások ízének fényében valószínűleg a napközis piskóta csokiöntettel olyan volt, mint a sarki kifőzde kosztjaihoz képest a Michelin-csillagos fine dining desszert.

Iskolatej vagy kakaós tej kiflivel, a legjobb

„Erő, izom, minden feladatom megoldom, iskolatejet iszom!”

Nem ebéd, inkább reggeli vagy tízórai volt az iskolatej vagy a kakaó kiflivel. Amikor kicsöngettek, már alig vártuk, hogy megérkezzenek a műanyag rekeszek az isteni elemózsiával. A tejes kakaót és a tejet 2 dl-es poharas kiszerelésben adták, és emlékeink szerint elég nehéz volt lekapargatni vagy a fogunkkal kinyitni a záró alufóliát (kék volt a tejé, barna a csokisé), a leleményesebbek ezért szívószállal törtek utat. A kakaót csak bizonyos napokon adták, általában száraz, égett kaláccsal, mégis cserealapnak számított a gyerekek között.