A Harminckettesek tere már elég régen ott volt a helyén, amikor 1933. május 14-én megkapta a nevét, magától Horthy Miklóstól. Hogy korábban miért hagyták névtelenül, nem tudni, de abban az időben még nem volt minden térnek és utcának neve, vagy ha volt is, azt inkább a környéken lakók ragasztották rá a terület valamilyen jellegzetessége alapján. Na meg az is igaz, hogy a nagyszabású millenniumi építkezések előtt inkább teresedés volt, mint tér, bár aztán, amikor a Nagykörutat meg a Baross utcát kialakították, a Harmincketteseket is rendes térré formálták – bár nevet még ekkor sem kapott, arra még pár évtizedet várni kellett.
Az I. világháború legnagyobb traumája sokak számára az azt lezáró béketárgyalás volt, melynek során jelentős területeket csatoltak el Magyarországtól. Még meg sem száradt a tinta a szerződésen, már szárba is szökkentek a revizionista törekvések, melyek felülbírálták és visszacsinálták volna a trianoni döntést. Ezeknek a törekvéseknek sokféle megnyilvánulása volt, egészen jelképesek is, mint amilyen az 1933-ban felállított szobor is.
A 32. gyalogezredet csupa magyar vitézből Mária Terézia állíttatta fel 1741-ben, az osztrák örökösödési háború idején.
A 32. gyalogezredet csupa magyar vitézből Mária Terézia állíttatta fel 1741-ben, az osztrák örökösödési háború idején.
Az uralkodó halála után is megmaradt, bár harcokban már nem vett részt, hanem a főváros háziezredévé szelídült. Amikor Trianonban szétdarabolták a Monarchiát, feloszlatták az ezredet is, majd a Horthy-korszakban – részben régi harminckettesekből, részben más ezredek katonáiból – megalakították a 32. gyalogezred utódját, az 1. magyar királyi gyalogezredet.
Szentgyörgyi István szobrászművész alkotását 1933. május 14-én adták át, és a szobrot – ami az ezred, valamint annak hősi halottjai előtt tiszteleg és egy I. világháborús rohamsisakos honvédet ábrázol egyik kezében nyeles gránáttal, a másikban szuronyos puskával – maga Horthy Miklós leplezte le. A tér is ekkor kapta a nevét, amit egyébként nem a politikusok szorgalmaztak, hanem a hagyományőrzők. Bár mind a II. világháború, mind az 1956-os forradalom idején komoly harcok dúltak a téren, a szobor megúszta sértetlenül.
A József körút és a tér sarkán a XIX. század közepén egy dohánygyár állt, amit az 1870-es években dohányraktárrá változtattak, miközben mellette kialakításra került egy ún. dohánybeváltó is, amit az államkincstár működtetett. Ide szállították be a kistermelők a portékáikat: átvették tőlük, majd a dohányt lemérték, osztályozták, és eldöntötték, hogy mi készüljön belőle.
A dohánygyár raktárrá alakítása mögött talán az állhatott okként, hogy elég gyakran bekerült az újságokba, és nem éppen pozitív hírek formájában, hanem azért, mert mindig történt ott valami baleset. Egyszer a dohányvágógép nyisszantott le egy darabot az egyik munkás mutatóujjából, amit egyébként a körzeti orvos sikeresen visszaillesztett a helyére, máskor pedig két dolgozó zuhant le a második emeletről, és még arról is cikkeztek a lapok, amikor a vihar letépte a gyár bádogtetejét. Mondjuk, még így is jobban járt, mint a Ferencvárosi Dohánygyár, ahol elég komoly tűz ütött ki.
Az 1920-as években aztán felmerült, hogy a dohányraktárat és a beváltót kijjebb költöztetik, a helyén pedig gimnáziumot és kollégiumot építenek fel a bencések számára, csakhogy beütött a nagy gazdasági világválság, majd a II. világháború, a tervből így nem lett semmi. És amit nem tudott a városvezetés elintézni, azt elintézték a tankok. A dohányraktárt rendkívül súlyos bombatalálat érte Budapest ostroma idején, a teljesen kiégett épület romjait pedig a háborút követően elbontották. A területet a környéken élők hasznosították: sportpályákat alakítottak ki a hatalmas placcon, télen pedig korcsolyapályaként üzemelt egészen 1957-ig. Ekkor fogadták el a beépítési tervet, és ma is ott magasodó szövetkezeti lakásokat húztak fel a korcsolyapálya helyén.
Ejtsünk szót még a tér legnevesebb épületéről, a 2. szám alatti lakóházról, ami eredetileg háromemeletes volt, majd az 1960-as években kapott még egy ráépítést, egy negyedik emeletet. A Heidelberg Sándor, Jónás Dávid páros által tervezett épületet 1904 áprilisában adták át, az építtető Pollák Sándor kereskedő és építési nagyvállalkozó volt. Az épület földszintjén működött az 1910 környékén megnyitott Vénusz Mozgóképszínház, amit bizonyos Lusztig Ödönné vitt egészen 1937-ig, amikor özv. Marosy Jenőné megvásárolta tőle, majd alaposan át is alakíttatta. A mozi – ami 1942-ben már Maros néven futott – 1949-ben zárt be végleg.
