Mindössze bő 15 évig állt, és bár szomorú véget ért, a helyén felépült a Pesti Vigadó, melynek szépségéhez és nemességéhez nem férhet kétség. A Redoute bálteremnek indult, de akkoriban ez volt Pest egyetlen koncertterme, ahol olyan Ferencek léptek fel, mint Erkel és Liszt. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharcban fontos események helyszíne volt az épület, és végül ez a ráosztott hazafias szerep okozta a vesztét is.
A redoute francia szó, és eredetileg egy építészeti fogalmat takar: az összefüggő vonalakból álló, zárt sáncokat nevezték így. Háborúk idején volt fontos szerepe, a katonai táborokat védte az ellenséges lövegektől. Később a szó jelentése módosult, és redoute-nak nevezték az álarcosbálokat, illetve azt a helyet is, ahol ezeket megtartották, vagyis a báltermeket. A Vigadó helyén egykor állt Redoute is ebből az okból épült fel: ez volt Pest első és akkoriban egyetlen bálterme, ahol aztán nagyszabású koncerteket is tartottak.
A török hódoltság alól felszabadult város nagyon gyors fejlődésnek indult, fokozatosan polgárosodott, és már egész korán felvetődött egy központi, nagy bálterem megépítésének az ötlete, ami azonban sokáig csak terv maradt. A Redoute felállításához végül 1829-ben kezdtek hozzá. A helyén korábban a várost északról védő erődítmény, a rondella állt. Ezt végül 1789-ben bontották el, és eredetileg egy színházat szerettek volna felépíteni a Duna-parti telken, csakhogy sosem volt rá pénz, így a terv csak csúszott és csúszott. Ám az igény egyre csak nőtt a táncterem iránt, és végül pénz is lett rá: a város vezetése 1829-ben adott megbízást Pollack Mihálynak, hogy a mai Vigadó elődjét megtervezze és felépítse. Ő pedig – alaposan kitéve magáért – az akkori Pest legcsodálatosabb klasszicista épületével ajándékozta meg a várost.
A három évig tartó építkezés 1832-ben zárult le, a Redoute pedig – ami az akkori Pest egyetlen koncert- és bálterme volt – a következő év legelején, 1833 januárjában nyitotta meg kapuit a főúri és nagypolgári közönség előtt. Könnyű volt gyorsan népszerűvé válnia, tódult is a helyre a nép tehetősebb fele. Persze a program sem volt rossznak nevezhető. A grandiózus báli események mellett a kor legnevesebb zenészei léptek fel itt: idősebb és ifjabb Johann Strauss mellett például az a Joseph Lanner (szintén osztrák zeneszerző), aki a keringőt egyszerű paraszti táncból a báltermek királynőjévé emelte. De híres magyarok is felléptek a Redoute-ban. Az 1838-as nagy pesti árvizet követően jótékonysági pénzgyűjtő koncertet tartottak a károk gyors enyhítése céljából, ennek szervezője pedig Erkel Ferenc volt, és ekkoriban (1839) látogatott ide először a később az épületben, majd annak utódjában is sokat koncertező Liszt Ferenc.
De nem csak bálokat és hangversenyeket tartottak a Redoute falai között. Rövid időre beköltözött ide a Pesti Városi Német Színház is, melynek épülete a Redoute-tal szomszédos telken állt, ám 1847-ben leégett. Ezért a hontalanná vált társulat egy darabig itt tartotta az előadásait. De elég sok időt eltöltött itt a rendkívül divatosan öltözködő és a társasági élet iránt is élénk érdeklődést mutató Kossuth Lajos, aki előszeretettel használta az épületet kultúrán túli dolgokra. Az ő lobbizásának eredményeként 1842-ben itt rendezték meg az Első Magyar Iparműkiállítást, ami augusztus 25-én nyitott meg és egy hónapon keresztül várta az érdeklődőket. Összesen tizenötezer ember volt kíváncsi az eseményre, ez a szám pedig akkoriban igen magas látogatószámnak számított.
Amikor kitört az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, a Redoute – nagyrészt szintén Kossuthnak köszönhetően – kiemelt szerephez jutott. A politikus javaslatára például rendszeresen itt, egészen pontosan az étteremben tartotta üléseit az Országos Honvédelmi Bizottmány, ami a forradalom legfőbb végrehajtó testülete, kormánya volt. De a Redoute volt a helyszíne az első népképviseleti országgyűlésnek is, ami 1848. július 5-én nyílt meg. Itt született döntés például arról is, hogy a szabadságharcnak nemcsak elkezdődnie kellett, hanem folytatódnia is kell. Itt tartotta egyik híres beszédét Kossuth július 11-én, amelyben 200 000 főnyi katonát és ehhez szükséges pénzt kért az országgyűléstől, amit az egyhangúlag meg is adott. Végül ez okozta az épület vesztét is. Alig egy évvel később, 1849 májusában a budai várat védő Hentzi osztrák admirális lövetni kezdte a pesti oldal Duna-parti palotáit, a végső csapásra pedig május 15-én került sor. Ekkor kapott súlyos találatokat a Redoute, díszes oszlopsora teljesen elpusztult.
A Redoute-ot nem építették újjá, hanem inkább egy új épület felépítése mellett döntött a városvezetés. 20 évvel az előd megnyitása után, 1853-ban kapott megbízást Hild József, hogy tervezze meg az új Redoute-ot, amiből – szokás szerint a pénzhiány miatt – nem lett semmi. Hat évvel később oldódtak meg a financiális gondok, ám ekkor már Feszl Frigyes volt a tervező. Miután 1860-ban az építési engedély is megérkezett, a nyár folyamán lebontották a Redoute maradványait, majd ősszel elkezdődött az alapozása is az új épületnek, ami a mai napig áll. A Pesti Vigadót egy zárt körű ünnepi bállal avatták fel 1865. január 15-én, február 20-án pedig lezajlott a hivatalos megnyitó is. A Redoute ezután szép lassan a feledés homályába merült – bár emléke szerencsére megmaradt.
