Volt valami elképesztően haladó, nyugati, egyszerűen másmilyen érzésünk, amikor beszédültünk a messziről jött (vagy annak gondolt) gyorséttermekbe. Sok, rongyosra visszatekert VHS-kazettán figyeltük, néha még alámondásos filmben néztük kikerekedett szemmel, ahogy a pimasz amerikai kölykök tömték a gyorskaját, az olajos burgonyát, burgereket, fánkokat, csirkefalatokat, és aztán hozzánk is megérkezett egy morzsa mindebből.
Dunkin' Donuts: túl édes, túl színes, de legalább amerikai!
„Engedjen máskor is az édes csábításnak!” – ez volt a felirat a Dunkin' Donuts papírzacskóin és szalvétáin is. A fehér-pink-narancs színvilágú amerikai fánkfranchise a Bonbon Hemingway üzletekkel és Pizza Hut pizzázókkal együtt várta a vásárlóit, de különálló fánkozók is voltak. Még pályaudvarokon is, ahogy ez ma is így működik jó pár európai országban. Dübörgött a bolt a Móricz Zsigmond körtértől egészen a Pöttyös utcáig (a volt Tengerszem Étterem épülete). 1992–1993 környékén nyitott az első és a magyar közönség leesett állal fogadta a nagyon csokis vagy éppen színes mázzal kent, a mi szalagos fánkunktól egészen eltérő jellegű, olajos édességeket. Árultak forró csokit, shake-et és pocsék amerikai kávét is (a habból készült hőtartós pohárban!). Itt az érzést vette meg a vendég, az amerikai filmekből ismert márka lehetőségét. Szerettük a bismark nevűt, az eklerre emlékeztető hosszúkás formát is, ami felül csokival volt mázazva, de belülről vaníliakrém folyt ki a második harapás után. Emlékszünk még a Baskin Robbins fagyik jelenlétére is, de az ízről nincsen nosztalgiánk, mivel aranyárban mérték (egy emlékkép szerint 1997-ben 390 forintért adtak egy gombócot, ami teljes agyrém). A hazai megszűnés után (a 2010-es év környékén) a pletykák azt súgták: nem is volt rá igény, a magyarok mást gondolnak a fánkról.
Wendy’s: a héjában sült krumplik és a csípős csilis bab néhai lelőhelye
Emlékszünk rá az Oktogonon, az Ecseri útnál és a Könyves Kálmán körút – Hungária körút sarkán is. A szintén amerikai, vörös hajú, mosolygós kislány logóval fémjelzett gyorsétterem már nem csak a burgerek világába kalauzolt, mint ahogy azt a Meki vagy a Burger King tette. Eleve maguk a szendvicsek is valahogy ízletesebbek, szaftosabbak és – ha emlékeink nem csalnak – jóval nagyobbak is voltak, mint a másik két „gyorsban”. Egészen extra fogásaik is voltak: csilis bab, tényleg jó csípősen és a neonfényű gyorskajásokhoz képest egészen „háziasan”. Rémlik még a héjában sült burgonya is, amire tejfölös krémet, cheddar sajtot (ez főleg nagy szó volt!), bacont és snidlinges szórást is kérhettünk, de a rizspudingdesszert is izgalmas volt. Erre magunk szedhettük az öntetet, édes szószt. Nem beszélve a Wendy’s gyerekmenüjéről, ami nemcsak pillanatnyilag menő, de pár nap múlva már uncsi, eldobható műanyag játékokat adott ajándékba, hanem akár napszemüveget, karkötőt, hajpántot is! Azt suttogták, hogy a Wendy’s alapanyagai és csomagolásai is Ausztriából érkeztek, ami eleve befolyásolta a minőséget. Természetesen mélyen a Levi’s zsebébe kellett nyúlnia annak (a szülőnek), aki itt szeretett volna belakni gyorsan felszívódó szénhidrátokból. A ’90-es évek elején érkezett, és 2002 környékén sajnos távozott is itthonról.
Dixie Csirke: olyan finom bunda sehol sem volt!
„Ez a csirke más, mint a többi!” 1987 körül nyithatott az első Dixie, emlékeink szerint az Örs vezér téren, a Sugárral szemközt. Sárga-piros hajós logója mai napig előttünk van, nemkülönben a rántott és nagyon ízletes csirkéinek panírjának íze, az, hogy csirkedobverőkön kívül gombát és karfiolt is sütöttek ebben a fűszeres, akkoriban csúcsminőségűnek mondott bundában. És azok a burgonyagerezdek! Hullámosak voltak, erőteljesen borsosan. Apropó, bors: a csinos csomagolásban átadott rántott Dixie-specialitások árazása jól reagált a minőségre. Nem éppen a „mindennap Dixie-csirkézem egyet”-vonalat képviselték. A Dixie burgerei között volt egy kirívó darab is: fehér bajor kolbásszal készült, és feledhetetlen volt! Meglepő, hogy az először angol–magyar vállalkozás aztán teljesen magyar kézbe került, ez nem annyira nyugati mintára kreált márka volt, persze a város kíváncsibb ínyencei azért rendre vásároltak náluk. A ’90-es évek közepére sajnos véget ért a sikersztori, eltűntek a budapesti Dixie-k. Pécsett még nosztalgiából üzemeltettek egy helyet, ahol kint volt a logó és a név, de már régen nem az eredeti finomságok készültek. Érdekesség, hogy pár éve az élelmiszerláncoknál megjelent egy mirelit, piros-fehér csomagolású csirkefalat, melynek Dixi nevet adtak így, „e” nélkül. Lehet, hogy a régi rajongókra lőnek?
New York Bagel: mi ez a lyukas zsömle?
A „lyukas zsömlékkel”, alias bagelekkel még mindig nem annyira tudunk mit kezdeni. Aki szereti, az valószínűleg egy államokbeli látogatás és a New York-i delik emléke miatt, vagy egyszerűen ráérzett a főtt-sült péksüti és szendvicsváltozatának sokszínűségére. Na de vissza a ’90-es évekbe, körülbelül 1993-ba, amikor megjelentek városszerte a New York Bagelek. Emlékszünk az Arany János utcánál és a Károlyi utcai, akkori viszonylatban gigantikus és menő Wizard’s játékteremben is egy-egy egységre. Az arcade játékok hevében kimelegedett, megéhezett, jómódú tiniket célozták meg az „amerikás” szendókkal. De lássuk, hogy mi volt az első! A ’90-es évekbeli budapesti bageles lényege: a szószok például. Mézes-mustáros, ’93-ban? Igen, emlékszünk rá. Pár fánkot is árultak, de hamar véget ért a sztori, és egészen a 2010-es évekig kellett várni, hogy újból bageleket majszoljunk a fővárosban.
Quick: gyors volt, mint a neve
Francia–belga származás és gyors, viharos jelenlét. Egy évig élvezhette a magyar közönség a Quicket, ami országos hálózatra gyúrt, sok-sok épületet és üzlethelyiséget be is húzott, majd leálltak a befektetéssel, kivonultak. Kár értük, mert jópofa volt, és 2001 környékén végre nem Amerikát importálta, hanem valami nyugat-európait. Toastszendvicsek, emeletes clubszendvics, ami még rémlik, és az, hogy nagyon vártuk a nyitásokat, de aztán befuccsolt az egész.
