Februárban jártunk Újpesten, Fajt Alex csöppnyi pizzázójában, és már akkor is beszélgettünk egy lehetséges bővülésről, hogy a Lebstück Mária utcánál nem állnak meg az ambíciók. Megérett a pillanat, hogy az Eatalia Budapest a második egységét is megnyissa, egészen pontosan a belvárosban, az V. kerületi Képíró utcában. A koncepció maradt, a jókedv és a szorgos munka is.

Borítékolható volt, hogy az Eatalia Budapest, Fajt Alex pizzázómárkája nem áll meg egyetlen helynél, és hamarosan nyitnak egyet a (pizzás)ollón. Februárban látogattunk el hozzájuk, és nagyon kedveltük a zsebkendőnyi újpesti pizzabár hangulatát, kínálatát. Alex jó értelemben vett megszállottságából látszott, hogy hiába szeret a fősodortól messze tésztát nyújtani, mégis megmutatná több és még több embernek mindazt, amit az elmúlt években tanult.

Akkor is beszéltünk arról, hogy azért a külföldiek nem olyan sűrűn találtak rá a mellékutcára, de amikor mégis arra vezetett az útjuk, akkor imádták a koncepciót, üdvözölték a minipizzakuckót. Most, hogy az V. kerületi Képíró utcában is sülnek majd a canottók, még elérhetőbb az Eatalia Budapest, hiszen pár lépés csak a Kálvin tér, remek a közlekedés. Kezdetben még június elején nyitottak volna, ám ez kicsit kitolódott. Viszont most már semmi sem állítja meg a csapatot.

Az új hely ugyanazt képviseli, mint az első Eatalia: rusztikus, otthonos DIY dizájn, amiben bárki bármilyen ruhában, bármely napszakban jól érezheti magát. Fontos alaptézis ez: a befogadás, az elfogadás és a nyitottság. Ugyanez elvárható a vendégektől is: a sokféleség gyönyörködtet, akár Újpesten, itt is lehet canottót rendelni (ilyenkor egy egész pizzát kapunk), és megy a szeletezés is a római és a NYC-stílusból is. Kísérletezzünk bátran!

Jó hír, hogy a székek-asztalok aránya jóval magasabb, mint az első helyen, így akár baráti társasággal is be lehet ülni pizzázni egyet. Hajrá, Eatalia Budapest Downtown!

 

Címkék

Elérhetőségek

Eatalia Budapest Downtown 1053 Budapest, Képíró utca 8. Facebook-oldal Weboldal