Budapest gyönyörű város, annak pedig csak örülhetünk, hogy van is honnan megnézni. A város legelegánsabb hoteleiben, a legszebb lakosztályokban mesebeli kényelem és a legújabb technikai megoldások várják a látogatókat, a kiváló ízek és a lenyűgöző panoráma pedig szinte alapfeltétel. Vendégélmény-sorozatunk segítségével bejutottunk a legmenőbb lakosztályokba, most pedig megmutatjuk ezeket.

Párisi Udvar Hotel

A Belvárosi Takarékpénztár Schmahl Henrik tervei alapján 1912–1913-ban elkészült épülete hosszú évekig aludta Csipkerózsika-álmát, míg végül 2019-ben, 4,5 évig tartó felújítás után hotelként nyitotta meg a kapuit. A szálloda elegáns belső terét egyszerre köszönhetjük a csodásan sikerült felújításnak és annak, hogy a hotel már épülésekor sem szűkölködött a luxusmegoldásokban.

Az eredeti funkció miatt a szobák még az ötcsillagos sztenderdeknél is nagyobbak, átlagosan 33 négyzetméteresek. Ezenkívül többszobás lakosztályok is a rendelkezésünkre állnak, például a csodás Hexagon vagy a hotel tetején található, közel 300 négyzetméteres rezidencia, amelyhez privát spa és egy 195 négyzetméteres erkély is tartozik. Innen zavartalan kilátás nyílik a városra, de az épület gyönyörű, Zsolnay csempés részleteiben is gyönyörködhetünk.

A hotelről szóló korábbi cikkünk itt olvasható. 

Margitszigeti Nagyszálló

A Margitszigeti Nagyszálló, jelenlegi nevén Ensana Grand Margitsziget idén 150 éve várja a legelegánsabb vendégeket. A tágas szobákon kívül a környéket körülvevő park nyugalma és a nyüzsgő város közelsége teszi teljesen egyedivé az itteni hangulatot, mintha egy cseppnyi beszorult volna a békeidők boldogságából is. A helynek az adottságok miatt egyik „specialitása sportcsapatok fogadása, vendégeskedett itt az Aranycsapat és a portugál fociválogatott is. A legszebbek a sziget felé néző, többszobás, erkélyes saroklakosztályok, amik olyan hírességeknek adtak otthont, mint Szukarno indonéz elnök vagy Cristiano Ronaldo.

 A hotelről szóló korábbi cikkünk itt olvasható. 
Cím: 1138 Budapest, Zielinski Szilárd sétány 

Four Seasons Hotel Gresham Palace

Az épület pazar szecessziós remekmű, ahonnan olyan kilátás nyílik a Lánchídra, mintha nekünk építették volna, a nem szállóvendégek számára is látogatható étteremből mesés fogások kerülnek elő, és nemzetközi díjakat bezsebelő koktélbár is várja a látogatókat. A maga korában is minden luxussal felszerelt belső teret teljes pompájában állították helyre, A nagy Gatsbyből ismerős csillogás, bohémség vár minket a küszöbön túl.

A 179 szobából a legszebbek talán azok, amelyek a Lánchíd és a Várnegyed felé néznek, a város esti kivilágításban egyszerűen gyönyörű. A csend és a nyugalom pedig úgy is garantált, hogy forgalmas útszakasz nyüzsög alattunk, a legendásan kényelmes ágyakban pedig még pihentetőbb az alvás. A szállodában jártunkkor a két legpazarabb lakosztály ki volt adva, de a szobák segítségével is elég benyomást szerezhettünk a luxuskörülményekről. 

 A hotelről szóló korábbi cikkünk itt olvasható. 

Hilton Budapest

Nem sok hotelben mondhatjuk el magunkról, hogy egy XIII. századi templom és egy XVI. századi jezsuita kollégium romjain épült szállodában pihenhetünk, a Hilton Budapest vendégei azonban kipróbálhatják a múltnak és a jelennek ezt a különleges fúzióját. A Hilton Szállodalánc első kelet-európai egysége igazi különlegesség volt a maga nemében, kuriózumnak számított egy ilyen szálloda az egykori vasfüggöny mögött. A hotel 332 szobája közül választhatunk budai vagy pesti panorámásat, a Mátyás-templomra vagy a Vár műemlék házaira nézőt. A napfelkelte csodás látványáért pedig korán kelni is megéri. 

Akkor is különleges élményben lehet részünk, ha nem szállóvendégként látogatunk a Hiltonba, hiszen a kávézórészben remek sütiket kóstolhatunk, miközben az izgalmas építészeti megoldásokat szemléljük, a tavaly nyílt White Raven Skybarban pedig csodás koktélok várnak. 

Korábbi cikkünk itt olvasható.

Hotel Clark Budapest

Budapest egykor legdrágább foghíjtelkén 2018-ban készült el a Hotel Clark. Az egyedi stílusú boutique hotelben képzőművészeti minikiállítások mellett a Leo Bistróban és a rooftop barban csodás finomságok és jéghideg koktélok kényezetnek. A lobby elegáns és elmélyülésre csábító könyvtárszobára emlékeztet, innen haladhatunk tovább a szobákba, amelyekből összesen 7 kategória és 79 darab van, és nem a méretük, hanem elsősorban a kilátás különbözteti meg őket egymástól.

A legfelső emeleten lévőkhöz jókora terasz is tartozik, ahonnan a Lánchidat szemlélhetjük. A híd oroszlánjairól kölcsönzött motívum az egész szállodán végigvonul, összesen 1650 oroszlánfej található a hotelben. Misztikus hangulatot kölcsönző sötét színek és letisztult minimalizmus jellemzi a környezetet, a pazar panoráma pedig része az otthonos, mégis nagyon kifinomult légkörnek.

Korábbi cikkünk itt olvasható.
Cím: 1013 Budapest, Clark Ádám tér 1.

Címkék