Az eltűnt Városliget nyomában I. – Fürdők, kutak, hidak és Lechner Ödön legnagyobb büszkesége

Szigetek

Kevesen tudják, hogy a Városliget egy része szigeteken vagy egykorvolt szigeteken áll. A tó, pontosabban tavak, mert eleinte több tó is volt a mocsaras területen, hiába volt szép és közkedvelt, időnként penetráns bűzt árasztott a mocsarassága miatt, ezért többször is végrehajtottak rajta szabályozási munkálatokat, melyek során szigeteket képeztek vagy (épp ellenkezőleg) szüntettek meg. Első alkalommal a területet 1799-ben bérbe vevő Batthyány József hercegprímás rendezte a területet. Ekkor lett a sok kis tóból egy nagy és összefüggő vízfelület, melyben még két kis sziget is kialakításra került, a Páva-sziget és a Drót-sziget, később pedig még egy, Hattyú-sziget néven.

A Városligeti-tó szigetei közül kettő onnan kapta a nevét, hogy milyen állatok voltak rájuk jellemzők: a Hattyú-szigeten hattyúk, míg a Páva-szigeten (amit később Nádor-szigetre neveztek át) pedig pávák tanyáztak. A Drót-sziget nevéről majd később ejtünk szót. A Páva-szigeten, ami Pest első omnibuszjáratának egyik végállomása is volt, akkoriban működött egy vendéglő, melynek tulajdonosa telepítette ide a pávákat, hogy a hely vonzerejét növelje. Később, amikor már sem a sziget, sem a vendéglő nem létezett, a parkot fenntartó fővárosi kertészet emberei megtartották az addigra nagyon népszerűvé vált pávákat látványosság gyanánt. A legkisebb sziget, a Hattyú-sziget szűnt meg leghamarabb, majd nem sokkal utána ment a Páva-sziget is, a Drót-sziget, amit ma már Széchenyi-sziget néven ismerünk, viszont a mai napig ott áll a helyén, rajta a Vajdahunyad várával. 

A szigetekhez, egészen pontosan a Páva-szigethez köthető a Majorság története. Az 1813-as esztendőben tervpályázatot írtak ki a Városliget rendezésére, az egyik nyertese pedig egy bizonyos Henrik Nebbien lett, aki egy amolyan mintagazdaságot álmodott meg a Páva-szigetre. Egy majorságot tervezett, istállóiban lovakkal, tehenekkel, udvarán tyúkokkal, libákkal, pávákkal. Az ötletre a Városligetért felelő Szépítő Bizottmány 34 ezer forintot szavazott meg, de végül csak egy egyszerűbb forma valósult meg. A tejvendéglő a hozzá tartozó üzemmel nem épült meg, az állattartó mintagazdaság, a nyilvános kert, a majorépület és az ahhoz tartozó nyári lakok viszont igen. Működött még itt – más források szerint a Városliget szélén, a Hermina út és a Stefánia út közötti részen – egy tehenészet is 1850 és 1870 között. 

Fürdők

Ha Városliget és fürdő, akkor tíz emberből tíz azonnal rávágja, hogy Széchenyi fürdő. Azt viszont már jóval kevesebben, hogy a méltán népszerű rekreációs helyszín nem az első volt a Városligetben, hanem a negyedik. Az első pesti fürdő a híres orvos, Rumbach Sebestyén nevéhez fűződik. 1800-ban ő szerezte meg egy árverésen a Városliget melletti homokos senki földjét, ahol felépíttette a Vas fürdőt 1806-ban. Azért csak ekkor, mert első körben szőlőt művelt a területen, majd egy alkalommal (kútásás során) gyógyvízre bukkant. Felhagyott a szőlőműveléssel, és egy gyógyfürdőt meg egy szállót emeltetett a területen. A tisztasági fürdő – amit azok használtak elsősorban, akiknek nem volt fürdőszobájuk – végül az 1890-es évek végi városrendezésnek esett áldozatul. 

Az ún. vízgyógyászatot tűzte zászlajára a Páva szigeten 1840-ben megnyitott Pesti Vízgyógy és Edző Intézet, amit egy homeopátiás orvos, bizonyos Ivanovics András alapított és vezetett. A 24 szobás gyógyintézmény mindössze néhány évet ért meg, hamar tönkrement, és 1843 körül be is zárt. 1855-ben nyitott meg a mai Vakok Intézete és a Teleki Blanka Gimnázium helyén dr. Fischhof Vilmos gyógyfürdője, ami egy impozáns, tornácos, svájci stílusban épült gyógyintézmény volt. Kimondottan a gazdagokra épített, ezért csak kevesen tudták a szolgáltatásait megfizetni. 1892-ben vette meg az ingatlant az állam, a fürdőt lebontották, és a helyén felépítették a Vakok Intézetét. 

Volt a Városligetnek még egy fürdője, bár csak ideiglenes, amiből végül kinőtt a most is a park területén álló Széchenyi is. Az Artézi Fürdő a város tulajdonában lévő nyaralókból lett kialakítva, és az első pillanattól kezdve nyereséges volt – a többi fürdő anyagilag kiszámíthatatlan működésével szemben. De ide nemcsak a gazdagok járhattak és jártak is, hanem szinte minden városlakó, akinek szüksége volt rá: az innen származó gyógyvizet gyomorhurut, májproblémák, bélhurut és reumatikus panaszok ellen itták. Mivel jól ment az üzlet, az ideiglenes Artézi Fürdőt elbontották, a helyén pedig felépítették a Széchenyi fürdőt. Mivel az Artézi Fürdő létrejötte már a kutakhoz köthető, említsük meg azokat is. 

Kutak

1868-ban Zsigmondy Vilmos bányamérnök artézi kút fúrásába kezdett a Hősök tere és a Városligeti-tó közti területen, Pest város engedélyével. 1877-ben a tó partjától bő 50 méterre meg is találta a forrást, egy évvel később pedig elkészült a kút is, ami Európa egyik legmélyebb fúrású kútja volt akkoriban a maga 970 m-es mélységével. Napi 1200 m³ 73,8 °C-os víz tört fel belőle. A kút fölé egy nagyon puritán bódét emeltek, amit a bányamérnök után Zsigmondy fúrháznak neveztek el. Ez aztán közel másfél évtizeden keresztül szolgálta ki a városlakókat. 

1884-ben a Zsigmondy fúrházat elbontották, de nem azért, mert nem volt már szükség rá, pont ellenkezőleg. A népszerű kútnak szerettek volna őt megillető formát adni, így Ybl Miklós tervei alapján egy impozáns díszkutat emeltek a helyén, ami a hangzatos Gloriette nevet kapta. A Hősök terén állt, a millenniumi emlékmű helyén, közepén egy zászlótartó rúddal. 2,5 m magas volt, teraszos kialakítású és hatszögletű. 1898-ban, amikor az emlékműnek kellett a hely, átszállították a Széchenyi-hegyre, ahol már nem kútként, hanem kilátóként szolgált, pontosabban szolgál még ma is. 

Hidak

A Városliget hídjai közül ma már nem áll mindegyik, van, amelyiket régen elbontottak (Dróthíd), meg olyan is van, amelyiknek csak egy csonkja maradt meg – mementóként. A Dróthíd volt az első, ami megépült – pontosabban egy régi, rozoga fahíd helyére került –, méghozzá nagyjából onnan indulva, ahol ma a George Washington-szobor áll. A híd a mai Széchenyi-szigetre vezetett át, ahol most a Vajdahunyad vára áll. 1826-ban építették, és ez volt Pest első függő- és vasszerkezetű hídja. Egy Fritz Anton nevű bécsi szitásmester tervezte és építette három hónap alatt dróthuzalokból álló kábelből – innen kapta a nevét a híd, amit eredetileg István főhercegről akartak elnevezni, ő azonban illedelmesen megköszönte, de elutasította az ajánlatot. A gyalogoshíd semmilyen szempontból nem volt nagyméretű: 22 méter hosszú volt, a járda szélessége pedig mindössze 2 méter. 1874-ben bontották el, kifizetődőbb volt, mint felújítani. 

Bár a Wünsch híd már nem létezik, mégis mindenki ismeri, és van egyfajta kultusza is a történelmet kedvelő városlakók körében, mivel egy szemrevaló csonkot meghagytak belőle, miután a híd funkcióját veszítette, útban volt és ezért lebontották. Ez volt Magyarország legelső vasbeton hídja, amit Wünsch Róbert építési vállalkozó építtetett 1896-ban, Brüggerman György terve alapján. Alatta haladt át a Millenniumi Földalatti Vasút, ami a Szépművészeti Múzeum és a Széchenyi fürdő végállomás között még a felszínen közlekedett. 1973-ban, a földalatti pályájának meghosszabbításakor vált okafogyottá a híd, ám azt a Közlekedési Múzeum műemlékké nyilvánította, így maradhatott meg a csonkja, ami évtizedről évtizedre egyre rosszabb állapotba került, mígnem pár évvel ezelőtt végre felújították. 

Lechner Korcsolyacsarnoka

A télen befagyott Városligeti-tavat már az 1800-as évek első felében használták a pestiek, és ha akkor még nem is mindenki korcsolyával tette, de sokan csúszkáltak a jégen. 1869-ben megalakult a Pesti Korcsolyázó Egylet, ami nemcsak a korcsolyázásra fordított figyelmet, de a jégre szerveztek bálokat, jelmezes ünnepeket is, és még egy öltöző-pihenőt, egy fából ácsolt bódét is felállítottak, ami 1874-ben leégett. Pályázatot írtak ki egy korcsolyacsarnok építésére, amit egy fiatal építész, bizonyos Lechner Ödön nyert meg. A neoreneszánsz stílusú és keleties hangulatú, tényleg lenyűgözően szép Korcsolyacsarnok 1875-ben már fogadta a vendégeket, öltöző, büfé, melegedő és zenekari terem (!) is volt benne. 

Mivel a korcsolyázás hamar népszerűvé vált széles körben, Lechner épülete ugyanilyen gyorsan vált szűkössé. 1893-ban elbontották, a helyén pedig felépült a ma is ott álló neobarokk épület, Francsek Imre alkotása. Hogy kinek melyik tetszik jobban, ízlés kérdése. Lechner mindenesetre nem örült annak, hogy elbontják. Így írt erről 1911-ben egy újságcikkben: 

Később ez a pavilon kicsi lett, lebontották, és építettek helyébe egy nagyot. Kár! Én legalább sajnálom, mert a kis pavilont a maga szerény megjelenésében ma is egyik legsikerültebb alkotásomnak tartom, és sok előbbi és utóbbi munkámnál jobban szerettem.