Canottoszexualitás, rózsaszín tészta és egy piciny újpesti hely – Fajt Alex pizzériájában, az Eataliában jártunk

Azért nagy titkot nem árulunk el, ha azt mondjuk, minden hónapban nyílik legalább egy pizzéria, ahol leginkább a nápolyi iskolát viszik. Egy ideje és még most is nagy figyelmet kap a műfaj, amit mi egy pillanatig nem bánunk, különösen akkor nem, ha olyan helyeken jelennek meg az éttermek, pizzázók, ahol járatlan az út. Például külvárosban, gasztronómiailag annyira nem mérvadó környéken, agglomerációban és vidéki városokban. A tésztakészítésbe, hosszú kelesztésbe, fermentálásba, a csinos kis buborékokba bőven bele lehet szeretni, ezért értjük is a lelkesedést. 

Fajt Alexot sokan az Éjjel-Nappal Budapestből ismerik, mások egy jelenleg futó RTL+-os sorozatban találkoztak vele, megint mások pedig a közösségi médiában kísérik figyelemmel a mindennapjait. Ő az a transznemű srác, aki mindig őszintén és érzékenyen mesél a hétköznapokról, vágyairól, megpróbáltatásairól, nehézségeiről és öröméről is. Akik követik, már november óta tudják, hogy kreatív ötleteit nemcsak a színészkedésre és egyéb projektekre fordítja, hanem beszállt a vendéglátásba is. Egy közérthető fókusszal, ami nem más, mint a pizza.

Alex vendéglátózott eleget a pizzakihordástól a pultozásig, így van rálátása az iparra, nemcsak egy légből kapott ötletet valósított meg. Komolyan gondolja a vállalkozást és tapasztalati úton ismeri a hibalehetőségeket, elbaltázott mintákat is. Nem mondhatjuk teljesen „one man show” -nak az Eataliát, mert sok barátja segítette a kivitelezésben, hogy a régi réteses átalakulhasson egy apró, de annál hangulatosabb átvevőponttá és adott esetben párszemélyes étteremmé. Nem kell csilliárdos befektetésre gondolni, egyszerű és szerény minden, mégis van személyisége. Ez pedig elengedhetetlen a környéken, ahol tényleg csak a gyorsétterem-láncok szolgáltatnak élelmet a munkától megfáradtaknak. 

A pici konyhában egy elektromos pizzasütő kemence teljesíti az ad hoc kívánságokat és süti le a napi választékot. A konyhát egy régi pékségből mentett, tologatható kínálópolc választja el az egyetlen asztallal és két székkel ellátott vendégtértől, ahol azért vannak könyöklők is. De a fő csapásvonal szerint inkább elvitelre készülnek a pizzák, fel kell kapni, vagy házhoz is érdemes rendelni, amire egy előfizetéses rendszert álmodtak meg és az egész várost lefedik, nincs kivételezés. Alex elmesélte, hogy a nyitás hónapjában volt azért olyan eset, amikor 15 diák érkezett be az Eataliába, hogy akkor ők most helyben ennének… de megoldották. Mi ahhoz az ablak melletti egyetlen asztalkához ültünk és figyeltük a sertepertélést, hallgattuk a történeteket és kóstoltuk a pizzákat. 

Elsőre furcsálltuk a felhozatalt, ugyanis összesen háromféle stílusban készített pizzát rendelhetünk. Alex úgy szeretett bele a pizzatészta készítéseinek folyamataiba, lehetőségeibe, hogy tudta, nem bírna választani a nápolyi, a római, netán a szicíliai tésztás, kicsit amerikai szájízre hangolt pizzák közül. Süti tehát valamennyit!

Az említett kínálópolcon várakoznak a szicíliai és római tepsis változatok, melyeknek már csak egy pici hőhatásra van szükségük, hogy elérjék a fogyasztási állapotot (ezt vagy ott helyben teszi meg, vagy majd mi, otthon). Rögvest rá is haraptunk egy NYC hercege fedőnevű, jó 25 dekás darabra, ami a pizzaszószon, mozzarellán felül oregánót, fokhagymás olívaolajat, olasz kolbászkarikákat, pecorino romanót vonultat fel, de a pestóval megkínált tricolore és a teljesen alap siciliana sem maradt el. Ezek a pizzák vaskos, nem kifejezetten levegős tésztás szeletekben értendő, már-már kenyérlángosi jóllakást biztosító darabok, amelyeket Olaszországban tényleg street foodként az utcán fogyasztanak, Vespának dőlve vagy éppen azzal száguldva, egyik kézben a betevővel. Laktatók, ízletesek, egy szelettől elszáll már az éhség. A római változatot ollóval vágják, ebből két-három szeletet kell az ebédhez/vacsorához. A mozzarellát helyben sütik rá, friss rukkola és sonka is kerül a tetejére, ha például a sonkás-rukkolás verziót kérjük. 

És akkor térjünk rá Alex legnagyobb szerelmére, a nápolyi, azon belül pedig canotto stílusú pizzakorongokra, melyek első ránézésre abban is különböznek a sima nápolyitól, hogy jóval pufibb és vastagabb a karimája. A canotto olaszul kis csónakot jelent, a feltétek pedig valóban „utasként” csücsülnek a tészta belsején, míg a karima köréjük fonódik. Hosszan kelesztett, magas hidratációjú pizza ez, amitől a hely tulajdonosa is megszédül örömében. Egész egyszerűen azt mondta: ez már canottoszexualitás! Bármi is legyen ez, hiszünk a feltétel nélküli pizzaszeretetnek. Mi egy pera e gorgonzola változatot kóstoltunk körtével, gorgonzolával, karamellizált lilahagymával, dijoni mustárral és érlelt sonkával. Bár elsőnek nem tűnik annyira nagynak (kisebb a klasszikus 32 cm-es átmérőnél), mégis van benne anyag, törődés és főleg sok íz a könnyed tésztán! 

Az Eatalia egészen egyedi darabja a Barbabietola becenevű szintén canotto pizza, ami bio céklapürével/lével készül. Csodálkoztunk is, hogy hosszan hogyan lehet keleszteni egy ennyire édes, organikus zöldségadalékkal, de Alex megsúgta, hogy ez az egyetlen olyan pizza, ami gyorsan kel, egy óra alatt nőnek sokszorosukra a magenta tésztagombócok. Másképp viselkedik ezáltal a sütésnél is, nincs meg a hosszú kelesztés adta pillekönnyedség, de ugyanúgy pufi a karima és ízében is izgalmas ez a változat. Paradicsom, pikáns szalámi, karamellizált lilahagyma, mozzarella, rukkola és méz kerül rá, illetve a csónak belsejébe. 

Mire végeztünk a kóstolással és a beszélgetéssel, beesteledett. Dumáltunk még pizzáról, fermentálásról, kezdő vállalkozás indításáról, régi nagy pizzahálózatos kiszállítós sztorikról, tévés munkákról és Alex misszióiról, mert abból bőven van neki. Egyrészt kicsit feléleszteni Újpest ezen részének gasztroéletét, másrészt egyre jobb pizzát adni, harmadrészt pedig bebizonyítani, hogy ő is csak egy fiatal, aki szeretne boldogulni, vállalkozni, másoknak adni. Ő is ugyanannyira szereti a pizzát, mint te vagy én… na jó, lehet ő egy kicsit jobban!