Mindegy, hogy valaki egy hónapja, egy évtizede vagy már egy emberöltő óta él Budapesten, a város mindig tartogat meglepetéseket, ismeretlen szépségeket. Legújabb összeállításunkban a legszebb hullámzó virágfüzérekkel és tekergő indákkal, vagy csak pár kósza bimbóval dekorált, de mindenképpen örökké viruló homlokzatokra csodálkoztunk rá.
Budapest utcáit járva újra és újra rácsodálkozunk a részletek gazdagságára, legyenek azok az épületeket díszítő színes Zsolnay kerámiák, a változatos formájú és színű kapuk, a homlokzatokat megkoronázó aprólékos mozaikok, az utca rendjét és a ház békéjét őrző oroszlánok, baglyok és más kisállatok, vagy akár az ezerféle változatban megtalálható lépcsőházi csempe- és cementlapok. Most a párkányok és erkélyek alatt, az ablakok és ajtók körül tekergő-viruló-kibomló virágok nyomába eredtünk. Összegyűjtöttünk egy jó nagy csokorra valót, úgyhogy jöjjön a rengeteg kép és galéria.
Hogy legyen némi üröm az örömben, még a képek áradata előtt szólunk, hogy nem egy épületen sajnos nem az eredeti pompájukban csodálhatjuk meg ezeket a sokszor egészen apró és kidolgozott motívumokat, ugyanis a hazai renoválási gyakorlat egyik rákfenéje, a kőporos vakolás nem egyszer teljesen eltorzította a valaha volt mintákat. De talán reménykedhetünk, mert úgy tűnik, az utóbbi időben kezd visszaszorulni ez a homlokzatokat hosszabb távon inkább elcsúfító megoldás.
Budapest épületállományának egy jelentős része a 19-20. század fordulóján keletkezett, akkoriban eleinte az eklektikus-historizáló, majd szecessziós stílus hódított az építészetben is. Míg az előbbi irányzat a megelőző történeti stílusok formakincséhez nyúlt vissza, azoknak az elemei köszönnek vissza a neoreneszánsz, neogótikus vagy klasszicizáló épületeken, addig az itthon az 1900-as évek elején részben ennek ellenhatásaként berobbanó szecessziós stílus valami teljesen újat hozott.
A belga-francia területeken szárba szökkenő floreális irányzatának hála, pillanatok alatt ellepték az épületeket a baljósan tekergő, fonódó indák, az egzotikus vagy éppen honos vadvirágok. Victor Horta brüsszeli épületei, Otto Wagner bécsi majolikavirágai és Gaudí barcelonai csodái mellett Budapesten is szép számmal találunk hasonló kvalitású épületeket. Az egyik korai szecessziós lakóház, a Honvéd utcában álló Bedő-ház még a belga art nouveau építészeti hagyományait követi, de az épület homlokzatán megjelenő Zsolnay napraforgók már a magyar tájat idézik.
Budapest kivirult, éppen abban a korban, amikor a város lakossága addig soha nem látott méreteket kezdett ölteni, lassan megközelítette az egymilliót. A gomba módra szaporodó épületek és városnegyedek egyre szorították ki a természetet, az utcákat lekövezték, a fasorokat, parkokat szabályosra szelídítették. Dübörgött az ipari forradalom, a gépi tömegtermelés és a technikai fejlődés eltüntetni látszott az évszázados hagyományokat és életformákat.
A Mucha képekről, az Émile Gallé vagy Zsolnay vázákról ismerős liliom, lótusz, nőszirom, a szőlőindák, mákgubók és a pipacs kedvelt és gyakran használt motívuma volt a hazai szecessziónak, sokszor egészen élethű vagy akár stilizáltabb változatokban, de számtalanszor előbukkan az épületeken is.
Az ipari fejlődést megállítani vagy megfordítani ugyan nem lehetett, de újra felfedezni az elmúlt korok értékeit és örökségét igen. Itthon érdekes módon esett egybe a szecesszió időszaka a népművészet felfedezésével, és beemelésével a modern magyar formanyelvbe, a Lechner Ödön-féle 'magyar stíl' megteremtésével. Az addig tulipános ládákon, cifraszűrökön kibomló virágok és motívumok hirtelen hatalmas középületek és bérpaloták homlokzatán jelentek meg.
A felhasznált anyagok is hihetetlen változatosságot mutatnak, a gipszstukkók mellett megjelentek a Zsolnay majolika épületdíszek és a különböző vakolatba ágyazott megoldások – sgrafittók és mozaikok – és virágkorukat élték. Sőt nem egy esetben a homlokzati ornamentika folytatódik az ablakok ívében, az erkélyek rácsaiban és a tetőzet kialakításában is.
A kőporos homlokzati „felújítások" pusztítását már említettük, de nézelődéseink során sajnos néha belefutottunk kissé megviseltebb épületekbe is, ahol bár látszik a homlokzatok eredeti pompája, és jó esetben a díszítés is kivehető, azért egy alaposabb helyreállítás rájuk férne.
Érdekes és egészen modern hatású a mai napig a geometrikus irányzatot is át-átszövő virágmotívum, amely Lajta Béla több épületén is megjelenik. A Szervita téri színes díszítőcsík vagy a Szent István téri irizáló füzérek mellett érdekes kulturális elegy a Vas utcai iskola lábazati dekorációja is: a gőzmozdonyok és zeppelinek körül a magyar és zsidó nép hagyományból vett, stilizált virágok nyílnak.
Tudjuk, ezek az épületek csak a töredékét adják Budapest gazdag történeti örökségének, de reméljük kedvcsinálónak megteszi, és mostantól kicsit mindenki jobban figyel majd fölfele is, és összegyűjti a saját kedvenc, csokorra való virágos homlokzatát.
