Sok minden eszünkbe juthat Kőbányáról, de a reneszánsz és a barokk – mármint a neoverzió –, a romantika és a szecesszió valószínűleg a sor legvégén kullog, már ha felmerül bennünk egyáltalán, hogy nyomokban ezeket az építészeti stílusokat is tartalmazza a kerület központja. Jó, elismerjük, hogy a Lechner-féle Szent László-templom és a tőle pár sarokra lévő gimnázium rajta van sokunk mentális térképén, de ha minimum egy fél napot eltöltünk Kőbánya alsó utcáit szelve, megmászva az Óhegyet, megállva minden második ház előtt, akkor a sör–gyárak–peremkerület kombináció kicsit módosul.
Kényszerű zárvatartások és kijárási korlátozások idején szűkös az a tér, ahol mozoghatunk, így nem meglepő, hogy felfedezéseink célpontja saját lakóhelyünk, amit a járvány végére valószínűleg már lokálpatrióta-szinten fogunk ismerni. Minden környéknek vannak nevezetességei, amiket jó esetben nem csak a helyiek ismernek, de mi történik akkor, amikor ezeket a látnivalókat már kipipáltuk, és a szabadidőnket nem szeretnénk a négy fal között tölteni? Olyankor történik az, hogy letérünk a megszokott útvonalról, és belevetjük magunkat az ismeretlenbe, persze itt nem hatalmas kalandokra kell gondolnunk, hanem a főutcák mellékutcákra való cseréjére – ám nem tagadom, kisvárosi „kaland” van benne bőven.
Amikor szecesszióról beszélünk, Lechner Ödön nevét mindenki magabiztosan említi, hiszen a köztudatba ő került be mint a stílus – igazából mozgalom – nagymestere, arra viszont kevesen gondolnak, hogy a belvárostól kijjebb eső, sokak által már vidéknek nevezett Kőbányán is van két remek alkotása.
A színes, mázas cserepekkel borított tetővel, Róth Miksa-mozaikokkal gazdagított Szent László-templom a külvárost felfedező túra első állomása lehet. Innen csak pár perc a szintén Lechner tervezte – valójában Vágó Józseffel közösen, és inkább az ő stílusát mutatja az épület – Szent László Gimnázium, ami magyaros, népművészeti motívumaival, az egyiptomi szobrászatot idéző domborműveivel képes kizökkenteni minket a villamosok és buszok zajától hangos időből.
Séta szempontjából logikus lenne ezt a sorrendet tartani, de a templom után érdemes az Állomás–Hölgy–Füzér és Bánya utca környékét bejárni, érdekes élményben lesz részünk:
itt keveredik Kőbánya elhagyatottságának jelene, a nagypolgári lét és mulatónegyed múltja. Igen, a 19–20. század fordulóján a mai Kőbánya alsó nagyon más képet mutatott, hétvégente és nyaranta nyüzsögtek itt a tehetős polgárok, akik a kaszinóban (ne keressük, a 70-es években lebontották) és a fürdőben kúrálták megfáradt idegeiket.
Fürdő? Kőbányán? Az Állomás és a Füzér utca sarkán a mai napig áll a millennium korszakában épült ház, ami a Természetes Gyógyfürdőnek adott otthont, de a szemközti, eklektikus épületet is hamarabb képzelnénk belvárosi környezetbe, mint a buszpályaudvar szélére.
Mellette egy csodás vörös téglás, pártázatos, ízig-vérig szecessziós házon akad meg a szemünk, amit egy kevésbé ismert építész, Schöntheil Richárd tervezett. Szeretnénk felhívni a figyelmet a főhomlokzat horgoltcsipke-mintázatára is. Sőt, ha szemfülesek vagyunk, akkor az utca leggazdagabban díszített lakóházát is megtaláljuk, ami hullámvonalaival, téglavakolat homlokzatával és pasztell árnyalataival szinte követeli, hogy milliószámra készítsük róla a fotókat. Schöntheil a maga korában sztárépítészi magasságokban szárnyalt – legalábbis a környéken mindenképp, hiszen úton-útfélen az ő épületeibe botlunk, kár, hogy a neve kikerült a köztudatból.
A Hölgy utcában két bájos, mondhatni, nőies lakóház is áll, ami szintén Schöntheil munkája, azonban ez már nem a habos-babos szecesszió, hanem a kedves, szívecskés, virágos és szalagos, majolikás verzió. Közülük Vitéz György sertéskereskedő egykori otthonát pár éve felújították, így a homlokzatból szépen kiemelkedik a türkizkék ablakkeret, ajtó és a színes majolikák, az ajtórácson pedig az építtető ezüstösen csillogó monogramja olvasható ki.
Azt, hogy az építész mennyire otthon volt ebben a mozgalomban, mutatja, hogy a saját magának tervezett lakóház még a kései szecesszió motívumvilágát alkalmazza, de már az art deco elemeit is behozza. A tízezredik lépést taposva egy kicsit art deco, kicsit skandináv szecesszió és a magyaros szecesszió téglaköltészetét ötvöző épülethez érünk, ami szerintünk a kőbányai rengeteg egyik legizgalmasabb háza, bár a mellette álló neobarokk lakóépület is megér jó pár pillantást.
Annak ellenére, hogy Schöntheil épületei hemzsegnek a kerületben, a mi kedvenc felfedezésünkhöz nincs köze. A Füzér utca mélyén, ahol egyébként ajánlatos férfi társaságában mászkálni, áll egy pasztellrózsaszín, csúcsíves ablakos, keleties, késő romantikus, mégis szecessziós ház, amiről rögtön az Uránia mozi jutott eszünkbe, bár az épületnek sokkal több köze van az Első Magyar Részvényes Szalámigyárhoz, mint a filmszínházhoz.
Hajlamosak vagyunk Kőbányát letudni az érdektelen közterekkel és lakótelep-rengeteggel meg persze a sörgyárral, de ha letérünk a megszokott útvonalról, és egy napfényes hétvégén felkapjuk a fényképezőgépet, legnagyobb meglepetésünkre nem Kádár-kockák és lakóparkok hada, hanem a századfordulót és egy régi, polgári városközpont emlékeit őrző világot fedezhetünk fel. Az pedig garantált, hogy minden második épület előtt megállunk, és nemcsak egy pillanatra, hanem hosszú perceken át kutatva az apró tulipánmintától egészen a cikcakkos ablakkeretig mindent.
