látnivalók és kultúra

szerkesztés

Akik nélkül Budapest biztosan másként festene – Lechner Ödön

Szerzők

  • Fürdős Zsanett

2020. 12. 10. 14:21

Miért szeretjük ennyire Lechner Ödönt? Talán a színes majolikák, a virágok, a levelek, a kanyargó indák, a csúcsok és a szokatlan formák miatt? Vagy azért, mert épületei akár egy tündérmese díszletei is lehetnének? A szecesszió nagymesterét mindenki ismeri, épületei nélkül sokkal szomorúbb lenne Budapest, hiszen a Földtani Intézet vagy az Iparművészeti Múzeum színkavalkádja még az esős napokat is képes szebbé varázsolni. Ez a szín- és formagazdagság egyáltalán nem öncélú, az épület, a funkció és a környezet minden munkájában összhangban van. Talán ebben az összhangban rejlik mindaz, amiért szeretjük.

Ha megkérnénk az utca emberét, hogy nevezzen meg három magyar építészt, biztos, hogy Lechner Ödön neve benne lenne a felsorolásban. Írtunk már Ybl és Hauszmann nagyszerűségéről, de a szecessziós stílusban alkotó Lechner az, aki még náluk is közelebb áll szívünkhöz. Ebben persze benne van, hogy az épületeit látva, a tereiben sétálva mindig az az érzésünk támad, hogy valahol egészen máshol, más dimenzióban járunk, és nem Budapesten. De vajon hol? A népmesében. És ez az asszociáció egyáltalán nem véletlen: építészetét – és életét – az egyedi, a magyar, a nemzeti formanyelv megteremtése határozta meg. 

Az Iparművészeti Múzeum

Fotó: Bódis Krisztián - We Love Budapest

Lechner Ödön pesti polgári családból származik, már gyerekkorában magába szívta a művészet és a kultúra szeretetét, ráadásul az építészet, az építőmesterség sem állt távol családjától: nagyapja, Lechner Nepomuki János a Szépítő Bizottmány – az új építkezések városrendezési szempontból átgondolt jellegének és stílusegységének biztosítása – alelnöke, édesapja pedig egy kőbányai téglagyár tulajdonosa volt. Ebben a gyárban fiatalon egészen közelről megtapasztalta az anyagok és szerkezetek világát, kerámiaszeretete is innen ered. 

„Ebben a gyárban már kora ifjúságomban megtanultam bánni az agyaggal s megszerettem a kerámia különböző technikáit. Mert a gyárban nem csupán közönséges téglákat gyártottak, hanem finomabb kerámiákat is, többek közt a bécsi Förster építész által tervezett budapesti zsinagóga összes terrakotta és mázas majolika munkáit is. Akkor és attól fogva vezetésem alatt számos kísérletet végeztünk a kerámia terén” – írja Lechner Ödön 1911-ben Önéletrajzi vázlatában.

Ahogy kortársai, úgy ő is a József Ipartanodában – ma a Műegyetem – tanult, majd a kor szokásához híven jöttek a külföldi egyetemi évek és tanulmányutak. Hauszmann Alajossal és Pártos Gyulával együtt hallgattak az új építőanyagokról, a vas tartószerkezetekről és az új formákról előadásokat a Berlini Építész Akadémián. Hazaérkezése után Pártossal megalapítják tervezőirodájukat, bár a közös munka elején még az itthon divatos stílusokban, a német és francia hatást mutató, gótikus, reneszánsz és barokk jegyeket újraélesztő historizmusban terveznek többnyire bérházakat.

A MÁV Nyugdíjintézet székháza, ismertebb nevén Drechsler-palota

Fotó: Bódis Krisztián - We Love Budapest

Első komolyabb fővárosi munkájuk az 1883-ban az Operaházzal szemben felépült MÁV Nyugdíjintézet székháza, ismertebb nevén Drechsler-palota vagy Balettintézet. Első ránézésre nem biztos, hogy megmondanánk, hogy Lechner keze benne volt a tervezésben, hiszen itt elmarad a színes majolikák virágzása, helyette egy olyan épületet látunk, amin a francia kastélyépítészet formavilága és szerkezeti megoldásai köszönnek vissza. Ez azért ennyire látványos, mert a tervezés előtt Lechner négy évet töltött Clément Parent franciaországi műtermében, ahol leginkább műemlékek restaurálásával foglalkozott. A francia évek hátterében azonban szomorú történet áll: hatévi házasság után elvesztette feleségét, a gyász pedig itthonról messze, újabb tanulmányok és munkák felé vitte.

A MÁV Nyugdíjintézet székháza, ismertebb nevén Drechsler-palota

Fotó: Bódis Krisztián - We Love Budapest

Lechner több mint 30 pályázaton indult, ezeken többnyire nyert vagy díjazták, és egy ideig, pontosabban az Iparművészeti Múzeum megtervezéséig állami megbízásokat is kapott. Míg ma csodáljuk a múzeum színkontrasztját, buja díszítettségét, a Zsolnay majolikákat, fel sem merül bennünk, hogy új korában ez az épület az ócsárlások kedvelt célpontja volt: „cigánycsászár palotája” és „fazekasmester készítménye” volt a csúfneve. A közvélemény ekkor még nem értette, a szakma pedig nem feltétlenül vágyott a megújulásra, és kevesen tudták befogadni Lechner világát, az Iparművészeti Múzeumot az állam is pénzkidobásnak gondolta, nem is kapott tőlük több megbízást. 

A keleti és a magyar népi motívumok kapcsolata iránti érdeklődésének elmélyülésében közrejátszott Zsolnay Vilmossal tett angliai tanulmányútja, ahol lenyűgözte a koloniális építészet, a keleti kerámiák, másrészt pedig Huszka József néprajzkutató munkássága, aki ornamentikagyűjtésében hangsúlyozta a magyar és a keleti motívumok hasonlóságát. Ezek a keleti, indiai és perzsa motívumok az évek során eltűntek Lechner épületeiről – már csak az Iparművészeti ambivalens megítélése miatt is –, helyüket a magyar népművészet foglalta el. 

A Hold utcai Postatakarékpénztár

Fotó: Gretchen Kessler - We Love Budapest

Lechner építészetében megkülönböztetett szerepet kap a felület, a burkolat színessége, díszei, ennek elrendezése és szimbolikája adja az épület művészi hatását. Persze nemcsak a díszítettség miatt kedvelte a majolikát, egészen egyszerű okok bújtak meg az alkalmazás mögött: ezek a lemezek jobban tisztíthatók, mint a koszt és a kormot magába szívó kő. Ezt mi sem igazolja jobban, mint egy séta ma a Rákóczi úton vagy a Nagykörúton: a szmogtól megfeketedett épületek szegélyezik utunkat, miközben az eozinmázas vagy téglaépületek (valamennyire, mert a tisztítást, az épületek gondozását néhanapján még ma is elfelejtjük) jobban megtartják eredeti színüket.

A Zsolnay-gyárral hosszan kísérleteztek az agyag formálásán és színezésén, hogy megtalálják azt az árnyalatot, mellyel épületeit szerette volna életre kelteni. Annyira új volt mindaz, annyira idegen volt még akkor az általa elképzelt szerkezetek, formák és anyagok használata itthon, hogy a kőfaragó-, az asztalos- és a lakatosmestereknek újra kellett tanulniuk szinte mindent. Ez rengeteg idő és pénz volt, ám Lechner ezt nem bánta, mert előtte egy cél lebegett: a csoda megvalósulása. Olyanoké, mint a Postatakarékpénztár, a Magyar Földtani Intézet vagy a Szent László-templom.

Míg tanítványai csüngtek minden szaván, sokan másolták stílusát, addig a közvélemény, az állam és a szakma valahogy nem akarta elfogadni. A pályázatokra nem hívták meg, katedrát nem kapott. Hívei szerették volna, hogy a Japán Kávéház művészasztalán túl, intézményes keretek között adhassa tovább tudását. 1903-ban építészek, festők, írók, szobrászok aláírásával kérvényt nyújtottak be a közoktatási miniszterhez, követelve Lechner számára mesteriskola alapítását, melyről hosszas sajtóvita is folyt, hiába. Formanyelvét, újításait a szakma nem tudta vagy nem akarta megérteni. Bálint Aladár meglehetősen radikálisan fogalmaz Lechner Ödön nekrológjában a Nyugatban

„a hivatalos hatalomról, azokról, kik nacionalizmust prédikálnak, és mikor közéjük toppan az első vérbeli magyar építőmester, akkor megtagadják azt a programot”.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

Noha a szalagdíszes architektúrát, a hullámos, virágdíszes párkányokat, a népi motívumokat és az elmaradhatatlan Zsolnay kerámiákat a kor nem értékelte annyira, Lechner Ödön épületei és építészete ma már kétségbevonhatatlan értékek. Ez a szelíd lelkű, csöndes, a légynek sem ártó – ahogy Lyka Károly fogalmaz – építész ma sokunk kedvence. Épületeinek minden apró szeglete egy mesevilág eleven része, ahová jólesik elutazni, még ha csak képzeletben is.

Hasonló tartalmak

Admin mode