Az intenzív színektől az egyszerű kontúrig – Megnéztük a Matisse-kiállítást a Szépművészeti Múzeumban

Egészen meditatív állapotba lehet kerülni attól, ahogy nézzük, hogyan rajzolt meg egy portrét vagy készítette el a kivágásait Matisse – a francia festő életművét bemutató tárlaton mindkettőről láthatunk videót. Az internet nemcsak Matisse műveivel van tele, de rengeteg fotó van arról is, hogyan alkotott a mester – bár ezek többsége már az élete vége felé készült: ülve, hosszú pálcával rajzol a falra, vagy épp az ágyában készíti a híres papírkollázsait – ezekhez mindenképpen pluszt adnak a videók, bár meglehet, hogy a Matisse-rajongók már látták őket. 

A Szépművészeti Múzeum kiállításán több mint 150 művet láthatunk, ráadásul nemcsak festményeket és rajzokat, hanem szobrokat és sokszorosított grafikai alkotásokat, művészkönyveket és borítóterveket is. 

Annyira gazdag színben, formában és témában ez a tárlat, és annyira telítődünk vele, hogy még azon is könnyen túllépünk, hogy az olyan híres képeket, mint A tánc vagy az Életöröm, nem látjuk a múzeum tereiben – legalábbis engem cseppet sem zavart.

A párizsi Pompidou Központ gyűjteményén alapuló kiállítás 8 kronologikus és tematikus részben mutatja be Henri Matisse munkásságát a korai alkotásoktól egészen a kései művekig, miközben olyan, Matisse-t foglalkoztató kérdéseket jár körül, mint a vonal és a szín viszonya vagy az alak és az enteriőr összefüggései. Matisse mindig is a gondolatok színét, a szín intenzitását, tisztaságát, valamint a gondolat legegyszerűbb leképezését kereste – utóbbit a vonalrajzokban találta meg.

Talán az egyik leghíresebb ilyen az emberiarc-sorozata, a feketével körülrajzolt maszkok, ahol a végletekig redukált arc univerzális jele foglalkoztatta. És bármennyire divat is most a vékony vonalas rajz és tetoválás, Matisse (meg persze Picasso is) már az 1940-es években csúcsra járatta a stílust. Sőt, olyan, filmszerű művészkönyveket készített, ahol különböző betűk szerint dobott fel egy-egy témát, csendéletet, nőalakot vagy más motívumot, és ezeket kezdte el variálni. A néhány vonalas, kontúros rajzok, vers- és könyvillusztrációk egy életmentő műtét után váltak fontossá számára, ami után hosszú évekig lábadozott.

Azt a vibrálást és intenzitást, amit az Algíri nő, az odaliszkvariációk, a Sárga és kék enteriőr vagy a vörös enteriőrök és női alakok adnak, utoljára Szinyei Merse Pál festményeinél éreztük, de ez a ragyogás Matisse-nál is ugyanúgy megvan. Hosszú percekig álltunk a Vörös nadrágos odaliszk előtt, mert annyira sokféle szín és minta van rajta, hogy szinte már mozognak a faliszőnyegek a háttérben. Bár ez a kép a Nizzában töltött évek alatt készült, a keleti és arab hangulatot és motívumokat felfedezni vélők sem járnak messze az igazságtól: Matisse Algériában és Marokkóban is járt inspirációgyűjtés céljából. 

A festmények és a szobrok között sétálva feltűnően ismétlődnek Matisse kedvelt motívumai, bár különböző variációkban, de az enteriőrök, a női alakok, odaliszkok – ezekből mintegy 50-et festett 1919 és 1929 között –, az ablakok és az ajtók folyton visszatérnek. Érdemes a Sárga és kék enteriőr című festmény előtt pár percnél többet is eltölteni, ezt már a 40-es években készítette, amikor egy kis időre újra visszatért és felfedezte magának a festészet rejtelmeit. 

Mindig is jellemző volt rá a kísérletezés, így életművében radikálisabb műveket is látunk, ilyen az avantgárdra kacsintó Fehér és rózsaszín fej vagy az Üvegajtó Collioure-ban, amin a fekete dominál – érdekesség, hogy Matisse a feketét is a ragyogó, fénylő színek közé sorolta. Ha közelről megnézzük ezt a festményt, akkor még azt is láthatjuk, hogy eredetileg az erkélyről látható tájat is megfestette, de később az egészet lefestette feketére. A kép csak a 60-as években vált ismertté, amikor az amerikai absztrakt expresszionisták felfedezték maguknak Matisse radikális periódusát.

És ha már kísérletezés, nem szabad megfeledkeznünk a híres gouache-papírkivágásokról sem, amivel élete végén foglalkozott. Ebben az alkotói módszerben először gouache-sal – általában matt fedőfesték – színezte a papírt, majd tetszőleges formára vágta és kialakította a kompozíciót. Ezzel a módszerrel készítette a Jazz című művészkönyvét is, amivel 1943-ban kezdett el foglalkozni, eleinte még egy „színekről szóló könyvként” és a jó minőségű reprodukciók kísérleteként. Az 1947-es kiadásban a színes tablók kézzel írt oldalakkal váltakoznak, kicsit olyan az egész, mint egy középkori kódex modern változata. 

Az Henri Matisse – A gondolatok színe című kiállítás a párizsi Pompidou Központtal való együttműködésben valósult meg, ők őrzik Franciaország legértékesebb Matisse-gyűjteményét. A kiállítás június 30. és október 16. között tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.