látnivalók és kultúra

szerkesztés

A vibráló színek mestere – Megnéztük a Kép és kultusz. Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete kiállítást

Szerzők

  • Fürdős Zsanett

2021. 11. 15. 11:17

Bizonyos időközönként mindig felsétálok a Magyar Nemzeti Galériához: hol kiállításmegnyitóra, hol kedvtelésből, szinte terápiás jelleggel nézegetni a festményeket. Szerintem az egyik legjobb időtöltés a különféle színek, formák és vonalak között sétálni, leülni és hosszan elidőzni egy-egy festmény előtt, amihez akármikor térünk is vissza, mindig más lesz egy kicsit a viszonyunk. Azt persze nem tagadom, hogy a legtöbb időt a 19–20. századi Festészeti Gyűjtemény tereiben, különösen Szinyei Merse Pál képei előtt töltöm, éppen ezért is ujjongtam, amikor kiderült, hogy 30 év után újra kiállítás nyílik a műveiből. Sőt, a Kép és kultusz. Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete című tárlat azért is különleges, mert nemzetközi párhuzamokkal együtt, kontextusba helyezve mutatja be a festő életművét.

Kedvenc művészei és művei mindenkinek vannak – legyen szó a kultúra és a művészetek bármely területéről –, amikhez más-más miatt kötődik: érzelem, emlék vagy egyszerűen csak esztétikai okok miatt. Nálam a dobogó legfelső fokán Szinyei áll, mert azok az élénk és vibráló színek – még a téli képeinél is –, az állandó természeti jelenlét és az egészen újfajta személetmód, ami árad a képeiből, olyan erősen hat rám, ahogy csak az impresszionisták vagy Van Gogh és Csontváry képei szoktak – ha szigorúan véve csak a képzőművészetre koncentrálunk.

Fotó: Magyar Nemzeti Galéria

Harminc év után nyílt újra olyan kiállítás, ami a legteljesebben mutatja be Szinyei Merse Pál világát, ráadásul fő műveit olyan nemzetközi párhuzamokkal együtt láthatjuk, mint Monet, Corot, Courbet vagy Sisley festményei. De ahhoz, hogy egy kicsit jobban értsük és a hazai képzőművészeti színtéren is jobban elhelyezzük a Lila ruhás nő, a Léghajó, a Majális és a Pacsirta alkotóját, egy-egy magyar kortársa festményét is bemutatja a kiállítás. Így elmélyedhetünk Ferenczy Károly és Benczúr Gyula egy-egy alkotásában is, sőt! A három festő képei különös összhangban vannak egymással, előttük állva az az érzésünk támadt, hogy ezek mintha egymás párjai vagy egymás folytatásai lennének, de mindenképpen valamilyen láthatatlan kapocs köti össze őket.

Szinyei Merse Pál: Szerelmespár, 1870

Fotó: Magyar Nemzeti Galéria

Benczúr Gyula Olvasó nő az erdőben című képe Szinyei Szerelmespár festménye mellett úgy hat, mintha a két kép valójában együtt élne. A kapocs pedig nemcsak a természet és az a feltűnő kockás pokróc, hanem a két festő jó barátsága is. A müncheni tanulóévekben osztálytársak voltak Piloty mesteriskolájában, akihez Szinyei több éven át próbált bekerülni, míg végül egy kicsi mitológiai témát, egészen pontosan a Faust-történetet feldolgozó festménnyel végre elnyerte a mester szívét. 

Fotó: Magyar Nemzeti Galéria

Szinyei Merse Pál a 19. századi magyar festészet egyik legjelentősebb alakja, ezt ma már senki nem vitatja, bár pályája kezdetén nem sokan díjazták azt az újszerű látásmódot és színkezelést, amivel az akkor divatos akadémikus stílusból szeretett volna kitörni. 

Amikor az 1873-as bécsi világkiállításon kiállította Majális című képét, alig értette valaki, negatív kritikát kapott, nem érte el azt a sikert, amire vágyott, ebben persze az is közrejátszott, hogy a festményt egy közös fal legtetejére akasztották fel, alig lehetett látni. Szinyei csalódásában leakasztotta a képet és hazavitte Jernyére, és lényegében felhagyott a festészettel. 

Szinyei Merse Pál: Pacsirta, 1882

Fotó: Magyar Nemzeti Galéria

Hosszú évekig nem vette elő az ecsetet és elzárta magától a művészetet, bár a Léghajóval és a Pacsirtával még megpróbálta megtörni ezt a hallgatást, de nem kapott pozitív fogadtatást. Talán pont azért, mert sem a színhasználat, sem a témaválasztás nem passzolt a 19. századi eszményekhez, a Pacsirta miatt egyenesen színező őrjöngéssel vádolták. És valóban, a kiállítótérben állva Szinyei képei élénken ragyognak, ebben részben a semleges háttér segít, de akkor is ezt a vibrálást látjuk, ha olyan párhuzamok vannak a festmények mellett, mint Alfred Sisley vagy akár Monet: Szinyei színei sokkal erősebbek. 

Fotó: Magyar Nemzeti Galéria

„A szín, azt hiszem, a legnagyobb könnyebbség és legjelentősebb dolog a festő kezében.”

Rengeteget foglalkozott a színtannal, úgy vélte, a színek sokkal lényegesebbek, mint a vonalak és a formák. Ez határozta meg művészetét is, és az övéinél tüzesebb, tisztább, élénkebb színekkel kevés magyar festőnél találkozunk. És elképesztő az is, ahogy a komplementer színeket használta, egymás mellett van nála a lila és a sárga, a piros és a zöld. A kiállításon van egy külön szekció, ami Szinyei és a 18–19. századi színelméletekkel foglalkozik, de itt láthatjuk a művész egyik festőrongyát és noteszét is, amiben az általa használt pigmentekről ír. A falon pedig egy színcsík fut végig, tele Szinyei színeivel, amiket a 20 legjellegzetesebb, egész életművét lefedő festményéből nyertek ki. Sőt, még érzékletesebbé válik az, hogy mennyivel másabb, élőbb, világosabb színeket használt kortársainál, hogy a kurátorok egymás mellé tették, pixelekre bontva a Szerelmespárt és Munkácsy Mihály Siralomház című festményét.

Szinyei Merse Pál: Pipacsos mező, 1896

Fotó: Magyar Nemzeti Galéria

Bármennyire szeretem is Claude Monet festményeit, és tisztában vagyok a jelentőségével, a Galéria tereiben, Szinyei pipacsai között valahogy nem érvényesül. Az 1896-os Pipacsos mező Szinyei egyik remekműve, órákat lehet eltölteni a kép előtt, ami már-már olyan, mint egy impresszionista festmény – annak ellenére, hogy valójában, ahogy a kurátorok is mondják, ő sosem volt az, de művészete tele van impresszionista motívumokkal. Bár a külföldi és a magyar kortársak festményei mindig ott vannak Szinyei mellett, egyfajta támpontként, a hasonlóságok mellett érdemes a különbségekre is figyelni.

1896 nemcsak a pipacsok terén fontos évszám, hanem Szinyei életében is: hosszú évek magánya és meg nem értése után ekkor tért vissza az „életbe”, ekkor ismerték el művészetét és értékét. Az 1896-os millenniumi kiállításon átütő sikert aratott képeivel, szárnyakat kapott, és elindult az őt övező kultusz kialakulása is. 

Fotó: Magyar Nemzeti Galéria

Meglepő lehet, de a kiállítás visszafelé halad az időben, elsőre nem a leghíresebb festményeket látjuk, hanem olyan összegző műveket, mint a Csend, az Őszi táj vagy a Hóolvadás. Utóbbi az 1900-as évek legnagyobb sikerét hozta el számára, a párizsi világkiállításon emlékérmet kapott érte, de a nagybányai festők számára ez a kép volt a non plus ultra.

A Kép és kultusz. Szinyei Merse Pál (1845–1920) művészete című tárlat retrospektíven tekint vissza az életműre, ami eleinte a meg nem értettséggel, családi és lelki válságokkal társult. A kiállításon a jól ismert kultuszképek mellett olyan, ritkán látott vagy az elmúlt száz évben ki sem állított festmények is vannak, mint a Fehér fa vagy a Vitorlás a Starnbergi-tavon – utóbbi 1945-ben eltűnt, háborús veszteségként könyvelték el. A kiállítás 120 festménye, de különösen Szinyei művei között akár egy egész napot is eltölthetnénk – én biztosan képes lennék rá –, mert minden képén van valami olyan ragyogás és vonzás, ami maga előtt tart.

Hasonló tartalmak

Admin mode