Ha egy átlagos szombat este Budapest bulinegyedébe tévednénk, könnyen kiszaladhat a szánkon... a költői kérdés: hová tűntél belvárosi kultúra? Be kell látnunk – félretéve a „bezzeg az én időmben” típusú rezignált sóhajokat –, hogy az elmúlt röpke húsz év alatt óriási változás érte az erzsébetvárosi szubkulturális életet. De hova, és főleg miért tűntek el a kétezres évek olyan kultikus romkocsmái, mint a Szóda, Kuplung, Sirály? Hogyan cserélődött le a progresszív művész-törzsvendégi kör a brit legénybúcsúzókra? Miért is olyan problémás fenntartani az underground értékteremtő helyeket? A belváros mellett ilyen kérdéseket is körbejártunk a Marom Egyesület és az Auróra szubkulturális sétáján.
Egy lepukkant, de annál fontosabb helyszínen gyülekezünk, a Gerlóczy utca 4. szám alatt, ahol sétavezetőnk, Csada Gergely, ismerteti az ott álló épület történetét: a Merlin egykor kulturális és szellemi központként működött, Magyarországon az angol nyelvű színjátszás megalapozójaként számos koncertnek, fesztiválnak adott otthont. 2011 óta azonban üresen áll, és a kilakoltatás, különböző ígéretek, vagyis a körülötte levő huzavona – spoilerveszély! – a legtöbb belsővárosi underground helyszín életútjára jellemzőek lesznek. Mindenesetre reményekkel intünk búcsút neki: hátha hamarosan viszontlátjuk benne a megújult Budapest Galériát.
Időben még a kilencvenes években maradunk, miközben átsétálunk a túloldalra: Sissi köszönt, és hivatalosan is belépünk Erzsébetváros területére, ahol ekkor nagyon más hangulat uralkodik. Nem gondolnánk, hogy a ma csilivili, turistákkal teli Madách tér, mögötte a Gozsdu udvar, Király utca milyen titkokat, megvalósulatlan terveket és óriási szociális problémákat rejtegetett az ezredforduló előtt. A II. világháború utáni nemtörődömség ugyanis odáig vezetett, hogy ez a negyed küzdött a legnagyobb társadalmi gondokkal: itt volt a legmagasabb a munkanélküliség, elöregedés, sőt, a Király utca környékén lakók fele csak a kötelező nyolc osztállyal rendelkezett.
De mi a magyarázat ezekre a meglepő adatokra és a negyed nyögvenyelős fejlődésére? Ma már csak mosolygunk az Andrássy úthoz hasonló Madách sugárút tervén, pedig az elmúlt évszázad visszatérő városfejlesztési kérdéséről van szó. Másik tényező az önkormányzati bérlakások sorsának bizonytalansága, amikből rengeteg van a környéken.
Végül, a kétezres évek végén elindul a negyedben a bűvös ingatlanfejlesztés, amit addig csak lebegtetnek, és ezzel párhuzamosan gomba módjára ütik fel a fejüket a negyed különböző pontjain az első (és igazi!) romkocsmák, élükön a Király majd később Kazinczy utcai Szimpla kerttel.
Mielőtt elzarándokolnánk a romkocsmák non plus ultrajához, útba ejtjük a Holló utcát. Ez fontos helyszín, mert a múlt században számos arany és ezüstmíves műhelynek adott otthont, majd később a 12. szám alatt nyitotta meg kapuit a Kis Szóda. Megnézzük az egykori Ellátó Kert épületét, rácsodálkozunk arra, hogy 2009-ben még a Délhús kirendeltsége működött itt – ennyit változott bő egy évtized alatt a környék.
Amíg ezeket a megdöbbentő átalakulásokat figyeljük, végig az motoszkál a fejünkben, hogy miért is tűntek el ezek a kultikus helyek? Hova lett a Szóda, Ellátó Kert, Szimpla? És folytathatjuk a sort a kedvenceinkkel. Bár némelyik még ma is működik új helyszínen, új közönséggel és profillal, egy elég abszurd magyarázatot kapunk a kérdésünkre. 2005 körül ugyanis az akkori főpolgármester a zajra és egy új rendeletre hivatkozik, ami már csak kulturális célra ad ki önkormányzati ingatlant.
A visszás ebben az egészben az, hogy miközben az említett helyeket csak szórakoztató funkciójúnak minősíti a városvezetés, az ingatlanválságkor a Kazinczy utcában rendszeresen szervezett kulturális programoknak, törzsvendégeknek hála, Kultúra utcája projekt címen kapnak támogatást.
Sétavezetőnk hozzáteszi az igazsághoz, hogy egyes romkocsmák méltán érdemelték ki a provokatív jelzőt, de mégis olyan gócpontoknak számítottak, ahol a (szub)kulturális élet igazán zajlott: a találkozásokból alternatív színházak születtek (pl. a TÁP Színház), rendszeres koncertek, vetítések, fesztiválok voltak programon – ezt már kétségkívül elhisszük, főleg ha Peer Krisztián költő mondja, aki a kétezres évek elején aktívan részt vett mindebben.
Szóval Hunvald-per, offshore-cégek és a gazdasági válság – ezek határozták meg a kétezres évek végén az ingatlanfejlesztési törekvéseket. De a mai összképhez kétség kívül hozzájárultak a műemlékvédők (ÓVÁS! Egyesület) munkája, ahogy az is, hogy az olcsó fapados járatok korában turisták özönlik el a várost, így az újan nyíló kocsmák főleg az ő igényeiket kívánják kiszolgálni.
Végleg leáldozott a romkocsmák csillaga?
A séta végére úgy tűnik, hogy nem kell azért teljesen kétségbe esnünk. Miután bejárjuk a Gödör emeletét, és megpihenünk az Aurórában, örvendünk ezeknek a helyeknek. És ha nem is reméljük tőlük a kétezres évek visszahozását, szorítunk, hogy egyre több olyan találkozási pont szülessen, ami a romkocsmák szellemiségére emlékeztet. Mert azt már biztosan tudjuk: a kultúra csak szórakozással, és főleg egy fröccsel csúszik igazán jól.
Ha ti is szeretnétek többet megtudni a belvárosi bulinegyed átalakulásáról, itt tudtok jelentkezni a Marom Budapest és Auróra szubkulturális sétáira!
