Hívjuk sörbárnak vagy inkább kocsmának, annyira vártuk már a Jónás újranyitását és a frissen csapolt Reketye söröket, hogy megkértük Reketye-Trifán Zoliékat, hadd mehessünk a hivatalos nyitás előtt egy órával a Bikás parkban, a kacsákkal teli tavacska partján lévő új helyszínre. Tökéletesen sikerült az időzítés: ők még éppen dobozokból pakolgatva rakták össze a helyet.

Zoli, a feleségével, Szilvia nagyasszonnyal és Bulóczki Gergővel együtt viszik a Jónást, ahova nem öltönyös díszebédre érkeztünk, Zoliék pedig amúgy is legendásan laza srácok, tehát bele is csaptunk a dolgok közepébe. Beszámoló helyett inkább leírjuk a beszélgetés egy részét, amit azonban – enyhén dadaista jellege miatt – sajnos nem tudtunk a röhögéstől megfelelően rögzíteni. Lássunk belőle egy kis ízelítőt:

We Love Budapest: Várjál, elindítom a felvevőt, nem gondoltam, hogy ilyen erősen bekezdesz. El tudod ezt így még egyszer mondani, hogy meglegyen? Nagyon egyben volt, mintha napokat készültél volna rá. Kábéra tudsz hasonlót mondani?

Reketye-Trifán Zoli: Természetesen! Az alapvető elképzelés az, hogy egy olyan, könnyed hangulatban vegyítsük a nagyon jó alapanyagokból készülő ételeket, ami nem kötött, nem annyira... látod, belém tetted, hogy nem fogom tudni elmondani... (Ekkor Bagi László újságírókolléga, aki végighallgatta az egészet, besegít – A szerk.) Jaja, könnyed hangulatban létezzünk a boldogságban, ebben a gyönyörű környezetben.

WLB: Haha, meg a kacsák!

R-T. Z.: Meg a kacsák is! A tóban pancsikolva pillangózzunk előre, vidám, dévaj kacagással!

WLB: Ez a dévaj, ez jó szó nagyon!

R-T. Z.: Az. Ja, azt mindenképpen szeretném elmondani, hogy nekünk ugye van egy sörfőzdénk, és ez a sörfőzde termel egy elég nagy mennyiségű malátatörkölyt. Találtunk Nógrádban egy kedves kis családi gazdaságot – értsd: 4 darab tehén és 20 darab kecske –, aminek a teljes élelmezését mi fogjuk ellátni a takarmánnyal.

WLB: Azt hittem, pálinkát fogtok belőle főzni.

R-T. Z.: A kecskéből vagy a tejből? Végül is majdnem mindenből lehet. Szóval azok a sajtok, tisztított vajak meg dolgok, amik jönnek majd onnan, tényleg nem lesznek semmi másból, csak a sörből, és utána majd vissza lehet kóstolni őket azzal a sörrel, amiből készült a törköly. Nagyon régóta az elképzeléseink között szerepel, hogy egy ilyen szép körforgás legyen az étel és ital szinergiájában. Egészen a kezdetektől bennem van ez a gondolat, csak a 2014-es, kezdeti időkben egyszerűen nem mertünk belevágni egy étterembe, mert akkor talán még nem tartott ott a magyar befogadó oldal, hogy tudjon egy ilyet értékelni.

WLB: De a Covid aztán meghozhatta az érdeklődést meg a kedvet, gondolom...

R-T. Z.: Az meg... Csodás pillanatokat adott nekünk valóban...
 

WLB: Azt mondtad, hogy nemcsak ebédre és vacsorára várjátok a vendégeket, hanem hétfőtől lesz reggeli is. 

R-T. Z.: Naná! A konyha alapvető koncepciója az, hogy van egy csomó étel, amit szinte mindenki szeret, de nem feltétlenül szereti megcsinálni, mert vagy macerás, vagy büdös lesz otthon...

WLB: Például a bundás kenyér.

R-T. Z.: Na pontosan erre gondoltam. Reggelire ennek lesznek különböző variációi, de a fordított tükörtojás vagy a diós tojásrántotta is hatalmas kedvencem, az darált dióval nagyon jó balhé. De lesz, mondjuk, muhammara, chilis guacamole, roppanós virsli vagy például sörrel készült burgundi marha ebédre, és még sorolhatnám. Az a lényeg, hogy picit hozzuk vissza azokat a dolgokat, amiket szeretünk.

WLB: Sörben lesz valami különlegesség, vagy csak a megszokott dolgokkal jöttök...? 

R-T. Z.: Na most erre mondhatnám, hogy F*ck You! 2014 óta csak kb. 250 különböző sörrel jöttünk ki a piacra, és amúgy elsőként jelentünk meg itthon dobozos kisüzemi sörökkel, de persze értem a kérdést, és örömmel jelentem, hogy a Ravasz hód visszatért közénk! Ez egy 6,5%-os, felső erjesztésű brown ale, ami egy IPA-s jellegű komlós vonal, viszont egy félbarnás sörre van felültetve. Most megkóstolod ezt a sört, és a legkevésbé sem érzed komlósnak, de ez 2013-ban – az első főzésekor – olyan volt, hogy jaj! 

És így folytatódott tovább a beszélgetés... A Hódon kívül pedig lesz még a rozsos vörös sörük, a Horny Pony, aztán lesz a Resolve Ukraine, amit egy kijevi sörfőzdével csináltak kollaborációban, lesz még a csapon session lager (az Arany Jónás), a kellemesen dinnyés Heavy Mommy és a Brew Your Mind Keep Dreamingje. Az utolsó két csapra pedig, reméljük, hamarosan megérkezik a sörszerelő, mert egyelőre még nem működnek.

Überkirály sörök, patent ételkínálat, a Kispipából ismert Ujj Dániel bármenedzser remek koktéljai és agyeldobósan cool kisüzemi hangulat a gyönyörűvé varázsolt újbudai Bikás park kacsákkal tarkított tavacskája mellett. Megérte ennyit várni rá, hogy Jónás kilépjen a bálna gyomrából, hiszen – amellett hogy Ninive megmenekült – ez a kötetlen életérzés hiányzott már nagyon.

Címkék

Elérhetőségek

Jónás Craft Beer & Food 1119 Budapest, Bikás park (a metrómegállótól kb. 100 méterre, a kis tó mellett) Facebook-oldal Weboldal