A Kispipa étterem története 1954-ig nyúlik vissza. 1958 és 1968 között minden este itt zongorázott a világhírű Seress Rezső, majd 1979-ben Aubel Ervin neves vendéglátós vette át, akihez 1980-ban csatlakozott Rosenstein Tibor mesterszakács. Ebben az időben vált az étterem méltán nemzetközi hírűvé. Jelenleg egy teljes irányváltásnak lehetünk szemtanúi, aminek részeként az ikonikus étterem olyan, bárételeket is kínáló újhullámos koktélbárrá alakult, amely a múlt tiszteletben tartása mellett a modern kor előremutató változatosságát tűzte ki célul.
Az átalakult Kispipába belépve az enteriőrben, a logóban, a bútorokban, a lámpákban és a légkörben is azt a fajta kettősséget érezzük, amikor a legenda és a tradíció integrálódik napjaink modern szellemiségébe. Seress Rezső emléke jól érezhetően belengi az újkori Kispipát, de közel sem telepszik rá, ami hatalmas erény, és ehhez feltehetően patikamérlegen adagolták a boros világban is jól ismert Ipacs Géza tervezésében a belső tér kialakításának arányait. A végeredmény azonban megérte a ráfordított energiát, mivel nem egy újabb retró hely jött így létre, hanem egy darabka velünk élő történelem modern köntösbe öltöztetve.
Ha az ember a mostani harmincas-negyvenes korosztálytól fölfelé beszélget valakivel, és szóba kerül a Kispipa, akkor kiderül, hogy szinte mindenkinek van egy története róla: itt ettem ezt, itt találkoztam azzal, itt hallottam azt a történetet. Seress Rezső, a Szomorú vasárnap szerzője miatt pedig anno nem kisebb hírességek látogattak el, mint Louis Armstrong, Marcello Mastroianni, Spencer Tracy vagy Jane Fonda, illetve a legenda szerint egyszer New York polgármestere is betért, leült, nem szólt semmit, csak előhúzott a zsebéből egy cetlit, amire annyi volt ráírva magyarul, hogy „tárkonyos őzraguleves”.
Ezzel együtt a fiatalabb korosztálynak is ismerősen cseng a név, de a többség nem igazán tudja hova tenni, és legfeljebb az Akácfa utca szokott beugrani. A teljes átalakulás részeként most ez a korosztály is megszólításra került, hiszen széles és minőségi italválasztékból nemzetközi trendeken is alapuló, abszolút modern koktélokat kevernek, hála Ujj Dániel bar managernek.
A „fine drinking” koktélos irányvonala mellé letisztult bárételeket álmodtak meg, amik alapját egy nemrégiben megtalált, 1964-es, kézzel írt étlap egykori közönségkedvenc rántott fogásai ihlették. Jó barátjuk, Jókuti András ötletét megvalósítva pedig mindezt a katsu sandók (japán rántott húsos szendvics) formájában alkották újra, amikhez a saját recept alapján, nyomás alatt készülő, toast formájú kenyeret (milk bread) is kifejezetten maguknak süttetik. Van rántott sertéshúsos (ibérico és magyar), velős, gombás és véres hurkás is (rántott véres hurkás katsu sando házi savanyúsággal – 1990 forint), amik mellé a savanyúságot és a szószokat is saját kezűleg készítik. Emellett a hamburger (wagyuburger házi szósszal – 2890 forint) is megkerülhetetlen a bulinegyedben, aminek húspogácsájához olyan alapanyagokat használnak, mint a wagyu vagy az omaha, majd vesefaggyúval és baconnel készítik el. A kínálatot a terrine-válogatás (2890 forint) teszi teljessé, amit a koktélokkal is szeretnének majd összepárosítani.
Újhullámos koktélbárként folyamatosan követik a nemzetközileg is állandóan változó trendeket. Itthon a bárkultúra terén picit talán le vagyunk még maradva, de Nyugaton már egy ideje begyűrűzött ez az abszolút minimalista stílus – főleg a kinézet terén –, és ennek részeként a klarifikálás időigényes eljárása is (savas közegbe tejterméket teszünk, így a sav kicsapja a fehérjéket, ezt leszűrve egy teljesen víztiszta folyadékot kapunk, ami ad neki egy jóleső krémességérzetet is). Táblás ajánlattal dolgoznak a fix koktélkínálat mellett, így a kínálat egy része hétről hétre megújul.
Izgalmas, intelligens ízvezetésű, menő koktélkínálattal, remek minőségű bárételekkel, csapolt Paulaner sörrel és minden este élő bárzenével vár minket a Kispipa, az előadott számok között pedig rendre megjelenik az egykori hőskor lenyomata is. Történelmet ugyanis nem lehet vásárolni, azt megőrizni és ápolni kell! Az Akácfa utcában pedig az újranyitás óta a hétköznapok mellett már a vasárnapok sem szomorúak.
