Mit keres egy ultramodern épület a kedves kis barokk házak között? Tulajdonképpen jól néz ki, de még jobban nézne ki, ha nem itt lenne... Mi ez a végeláthatatlan mánia a fura anyagok és a fura formák iránt? Sőt, miért kell mindenhová látszóbetont vagy corten acélt tenni, és miért jó, ha látjuk az épület szerkezetét? Csupa olyan gondolatok ezek, amik a kortárs épületeket látva felötlenek bennünk, pedig ha kicsit jobban megismerjük és szemügyre vesszük az adott épületet, vagy ha a kortárs jó fajtáját látjuk, akkor hamar realizáljuk, hogy ezek a házak elég menők! Senkinek sem kell bemutatni a 4-es metró állomásait, amikről bármikor képesek vagyunk ódákat zengeni, de ha eltöltünk pár órát a Vízivárosban, és kivételesen nem a cuki házakra koncentrálunk, hanem az új épületek felfedezésére, akkor rájövünk, hogy mennyire jók a kortárs házak.
Nem egyedül vállalkoztunk a kalandtúrára, hanem a Budapest100 sétanapján lecsaptunk a Víziváros kortárs építészete – KÉK Városi Séták című séta utolsó utáni helyeire, hogy megkeressük a legújabb épületeket
Buda egyik legrégebbi városrészében. Kétórás menetelésünk a Szilágyi Dezső téri templom, jobban mondva Pecz Samu szobra elől indult, aki a 19. század végén tervezett neogót épületeivel szintén újítónak számított a korában.
A forgalmas Fő utcán – mióta Víziváros létezik, ez a városrész fő útvonala – indultunk az első kortárs házhoz, és közben olyan érdekességeket is megtudtunk Klaniczay János sétavezetőnktől, hogy van jó néhány épület, ami alatt római kori leletek is vannak, a Corvin tér egyemeletes barokk házainak viszont akkora belső udvara volt, hogy egészen a Dunáig elért.
Amikor megálltunk a Corvin téren és elnéztünk a Vár felé, rögtön megakadt a szemünk a nyers tégla és a pasztellzöld találkozásán, de valójában csak azért, mert meglepően jól működik egymás mellett a két épület. Érdemes egy kicsit több időt eltölteni itt, és figyeljük meg az apró részleteket, mert így észrevesszük, micsoda harmónia van a kettő között: az új épület a régi arányait és felosztását követi, ez a lábazatban és az emeletek számában nyilvánul meg. Ez egy elég csalóka épület, és ha elindulunk a Szalag utcán, akkor rájövünk, hogy miért: nem egy házról van szó, hanem ötről, csak az építész annyira jó érzékkel játszott a tömeggel, hogy sikerült elrejtenie az épületet.
A Bastion Residence-hez tartozó lépcsőkön haladva titkos kis zugokat is felfedeztünk, miközben a különféle anyagok és felületek váltakozásában gyönyörködtünk. Van itt ugyanis tégla, fa, üveg, fém és vakolt rész is, de mégsem érezzük soknak, sőt, nagyon is jól működik itt minden. Az épületet Reimholz Péter tervezte, akinek összesen hét háza áll a budai Vár oldalában, és aki az építészek között amolyan követendő mintának számít. Épületeire a visszafogott tömegformálás, az érzékeny anyaghasználat és a finom arányok jellemzők, továbbá a történeti környezet és a kortárs építészet harmóniája.
Nemcsak azért sok a téglaarchitektúra, mert a kortárs építészet foggal-körömmel ragaszkodik ehhez az anyaghoz, de ha körbenézünk a Vízivárosban, akkor a múlt századokból is találunk jó pár olyan épületet, ami a téglával dolgozott. Ilyen a Szilágyi Dezső téri templom, a Toldy Ferenc Gimnázium és a Gyorskocsi utcai börtön, de a környéken sétálva simán belebotlunk még több ilyen házba.
A Toldy Ferenc utcán sétálva folytatódik a 2000-es évek téglaépítészete, és ha már fentebb említettük Reimholz Péter nevét, a 8-as számú ház előtt állva érdemes megismételni, annyi kiegészítéssel, hogy a Raoul Wallenberg Vendégházat feleségével, Csomay Zsófiával – MOME Műhelyház, Műterem- és Médiaház – közösen tervezte. És megint csak egy olyan épületről van szó, ami elsőre becsapja az arra járót: gyanútlanul sétálgatva fel se merülne bennünk, hogy három emeletnél is magasabb – hétről van szó –, a boltíves kapu miatt meg simán azt gondoljuk, hogy egy középkori ház romjait felhasználva épült – holott nem.
Kortárs épületeknél mindig felmerül az a bizonyos illeszkedés: hogyan lehet a környezetet arányosan kiegészíteni valami újjal, ami a hagyományokat is folytatja? Erre válasz a történelmi motívumok vagy az anyagok használata, ezért találunk a Toldy utcai házon középkori kapura emlékeztető boltozatot, míg a Toldy Ferenc Gimnázium tornacsarnoka (építész: Földes László) a gimnázium anyaghasználatát és az oroszlános kilincset ismétli. Úgy tűnik, ezek a kortárs épületek szeretnek játszani az érzékelésünkkel, mert a 2004-ben tervezett tornacsarnok szintén kisebbnek látszik, mint ami valójában: nagy része a föld alatt van. Míg anyaghasználata és a zöld tető – mert egykor hatalmas botanikus kertje volt – a szomszédos neogótikus gimnáziumot idézi, addig lőrésszerű ablakai és a várfalat idéző homlokzat már a Várnegyed hangulatára reflektál.
Miközben végigmászkáltuk az egész Vízivárost (a Fő utcától a Kacsa utcáig), egy sor remek kortárs épületet fedeztünk fel, de amikor már épp megszoktuk a téglát és érteni véltük a kortárst, akkor jött a full high-tech. A Medve utcai irodaház (3h építésziroda) hatalmas üvegfelületei és az egymásra rakosgatott dobozokat idéző megjelenés már valami egészen más. Nekünk viszont mégis az egyik kedvencünk ez az épület, részben mert eljátszhatunk azzal a gondolattal, hogy mégis mit keres ezen a helyen és melyik épülethez próbál(gat) illeszkedni, másrészt mert az itt-ott behúzott elemek miatt olyan, mintha folyamatos mozgásban lenne az egész ház. És ne feledkezzünk meg a pöttyökről sem!
Érdemes kimászni az ágyból, felvenni a legkényelmesebb cipőnket és bejárni akár a Vízivárost, akár a saját kerületünket, és egy kicsit más szemmel nézni a kortárs épületekre, mert elég sok jó van belőlük városszerte.
