A Corvin tér barátságos, középkori hangulatára némi sötét, misztikus árnyékot vethet – természetesen csak akkor, ha valaki fogékony az ilyesmire – az a történelmi tény, hogy a tér helyén a római korban egy katonai temető állt. Nem kell megijedni, nincs a net tele vérfagyasztó sztorikkal, melyekben a környéken élő ártatlan polgárok és római katonák kísértetei játsszák a főszerepet. Paranormális jelenségek erre biztosan nem történtek. A Corvin tér egyszerűen nem az a hely, elég csak végigpásztázni rajta a tekintetünkkel. Békebeli nyugalom, melegség, meghittség és szépség árad belőle, nem pedig a halál jeges lehelete.
A tér először az 1780-as években kapott nevet: Kapucinus térnek nevezték el. Ám volt egy másik, nem hivatalos neve is (Mátyás király tér), amit végül 1830-ban tettek hivatalossá. De még ezzel a névvel sem voltak teljesen kiegyezve a helyiek, ezért kapott egy másik nem hivatalos nevet is: Corvin tér. Talán mert Corvin János Mátyás fia volt, azért maradt meg végül egyetlenként ez a név. A térhez passzol, és még Mátyással szemben sem tiszteletlen – elvégre mégiscsak rokon, így a tér és a név is a családban marad.
A tér északi és déli oldalán egy-egy monumentális épület áll egymással szemben – vagyis csak majdnem, mert az egyik, a Budapesti Kapucinus Templom – Árpád-házi Szent Erzsébet-plébánia a Fő utcára nyílik. Itt már a középkorban is vallási intézmény, az Ágoston-rendiek kolostora állt, egészen a török időkig. Akkor az itt álló épületet dzsámivá alakították át, és felhúztak mellé egy törökfürdőt is. Később a jezsuiták vették birtokukba az épületet, majd az 1700-as évek elejére felépült a kapucinusok temploma, amit az évszázadok során többször felújítottak és átépítettek. A szocializmus időszakában hivatalosan feloszlatták a szerzetesrendeket, köztük a kapucinusokét is – bár azért a vonal alatt, illegalitásban tovább működött, és még ma is ők felügyelik.
A tér északi részén áll a Budai Vigadó, amiről még a fővárosiak közül is kevesen tudják, hogy létezik ilyen. Az épületet 1900-ban adták át, a budai polgárok nagy örömére – merthogy ők kérvényezték annak felépítését Gerlóczy Károly akkori alpolgármestertől. Ha Pestnek van Vigadója, akkor legyen Budának is. Elsősorban nagyobb bálokat és különféle kulturális rendezvényeket tartottak benne, de voltak olyan idők is, amikor a földszinti részre beengedtek helyi kereskedőket és iparosokat (cipész, fodrász, borbély) is. A háború után rövid ideig a kisgazdák béreltek maguknak irodákat az épületben, meg volt itt egy pártmozi is, majd az 50-es évektől a Népművészeti Intézet és a Magyar Állami Népi Együttes működött a Budai Vigadó eklektikus épületében. A 2000-es évekre alaposan lerobbant Budai Vigadót előbb kívül, majd belül is felújították, de nem a szokványos módon jártak el, ugyanis már nem voltak meg az eredeti és pontos tervrajzok, ezért korabeli feljegyzések és régi fényképek alapján dolgoztak. Jelenleg a Hagyományok Házát találjuk meg a Budai Vigadóban, mely elé a járdára szép időben asztalokat és székeket raknak ki, és gyakran vannak itt utcazenei koncertek, dalestek és táncbemutatók is.
A tér keleti és nyugati oldalán barokk házak sorakoznak egymás mellett, mind felújított, jó állapotú és vidám színekben pompázik. A keleti oldallal persze kicsit csalunk, mert ott igazából a Fő utca húzódik, ám annak másik oldalán állnak az említett házak, ezek pedig hivatalosan már nem a tér részei, mivel a Fő utcához tartoznak. Amikor végignéz az ember a Corvin téren, azért belelátja az összképbe azokat a házakat is, köztük a Gottlieb-házzal, ami arról híres, hogy tele van Mátyás királyt szokatlan szituációkban szerepeltető domborművekkel. A nyugati oldal legszebb épülete a 11. szám alatt található neobarokk Lamm-ház, ami nagyjából 100 éve épült fel, és egy egyszerű, földszintes házat alakítottak át.
A Corvin tér közepét egy hatalmas parkos rész foglalja el hűsítő árnyat adó magas fákkal, színes virágokkal és az 1904-ben átadott Lajos-kúttal, ami homokkőből készült és egy pogány vitézt ábrázol, aki állítólag nem más, mint Nimród (Hunor és Magor apja). A kutat Millacher Lajosnak, az első hazai szikvízgyár alapítójának köszönhetjük. A végrendeletében húszezer forintot hagyott a fővárosra, de kikötötte, hogy azt majd csak a halála után használhatják fel, és akkor is konkrét célra: írjanak ki pályázatot kizárólag magyar művészek számára egy Budára szánt emlékkút megtervezése céljából. Az is kötelező elem volt, hogy az elkészült műnek Lajos-kút legyen a neve. Végül Holló Barnabás terve bizonyult a legjobbnak. A parkos rész egyébként a templom saját kertje volt, amit 1786-ban az akkor uralkodó II. József vett el az egyháztól, hogy közkertet csináljon belőle. Nem tudunk neki elég hálásak lenni.
