A legendás étkezde, amely 1957-től hatvanhárom éven át szolgálta a kerület lakói mellett a legkülönbözőbb külföldi és hazai sztárokat is, közel két éve zárt be. Ám most több forrásból is azt a hírt kaptuk, hogy mozgolódás van a környékén, a szomorúan porosodó redőnyöket néha felhúzzák, és múlt szombaton feltűnt az étkezdében a hely lelke, Orbán Sándor is, aki 33 éven keresztül vitte a Kádárt.

Ne induljunk azonban még el a legendás sóletért a házias fogásairól ismert kifőzdébe, ahol minden kopott metlachikocka vagy tízévnyi történelem, hiszen az étterem még nem nyitott ki. Ugyanakkor erzsébetvárosi „megfigyelőink” és a Turizmus Online szerint is egyre nagyobb a mozgolódás a Kádár körül, múlt szombaton pedig újra a pénztárgép mögött lehetett látni Orbán Sándort, aki a legendás helyet több mint 30 évig vitte.

A Kádárt 1957-ben Kádár Béla alapította, de az étkezdét már régóta Orbán úr üzemeltette, évtizedek óta ugyanazokkal a kollégákkal. Az étkezdében hajdanán olyan hírességek is megfordultak, mint Honthy Hanna, Gobbi Hilda, Marcello Mastroianni, Sylvester Stallone, és még sorolhatnánk a neveket, a primadonnáktól a Nobel-díjas tudósokon át a vízilabda-válogatott tagjaiig. (Az egyik régi motorosnak számító pincérnő, Katika például Bárdosi Sándor olimpiai ezüstérmes birkózó édesanyja.)

A Turizmus Online szerint az étterem néhány hét múlva nyithat újra, a régóta nyugdíjaskorú Orbán úr pedig egy olyan üzemeltetőnek adta tovább a házias konyha és a szívből jövő vendéglátás egyik utolsó fellegvárát, aki méltó módon folytatja a Kádár hagyományait. Reméljük, hogy a hír igaz, és a megszokott kiváló ízek mellett a kockás abroszos romantika, az eredeti berendezés és a régi kedves arcok is visszatérnek a helyre. Mi mindenesetre figyelni fogjuk, hogy mi történik a Kádárban...

Címkék

Elérhetőségek

Kádár étkezde 1072 Budapest, Klauzál tér 9. Facebook-oldal