A volt Szovjetunió – orosz, grúz, ukrán vagy üzbég – gasztronómiai kínálatán átívelő ikonikus fogásokat a Hold utcai piac kényszerű bezárását követően csak egy tavalyi pop-up nyitás kapcsán kóstolhattuk újra, most azonban az egykori kapucinus kolostor Fő utca felé eső frontján teljes pompájában mutatkozik be nekünk Nyíri Szása és Molnár Attila közönségkedvenc étterme, a MoszkvaTéЯ.

Víziváros önmagában egy tünemény, a Fő utca és a Ponty utca sarkán található egykori kapucinus rendház épülete és az előtte található, kis „beugrónyi” tér magával ragadó hangulata pedig mindig legalább egy 10-15 perces üldögélésre csábított minket, ha épp erre volt dolgunk. Pláne ilyen madárcsicsergős, napsütötte időben!
 

Nagyon régóta vártuk a MoszkvaTéЯ nyitását, amiről már az egykori Moné „üvegházában” tavaly tartott pop-up eseménynél is lehetett hallani, de csak most, egy évvel később álltak úgy össze a csillagok, hogy egy magabiztos és abszolút hiánypótló – egyelőre szűkített – étlappal, szellős belső térrel és hangulatos terasszal várják újra a vendégeket.

30 évvel ezelőtt ezekkel az ételekkel indult az Arany Kaviár, és ezen ételek miatt az évek során számos külföldi vendég egyenesen Kijevből vagy Moszkvából érkezett. Tavaly, az Arany Kaviár 30 évének összegzése kapcsán született interjúban már leírtuk, hogy a fine dining oldalon teljes változtatásra szánták el magukat, és elengedték a volt szovjet vonalat, mert hiába űzték a legmagasabb szinten, egyszerűen keretek közé zárta az alkotás szellemét.

Ezért ezek az ételek kerültek először a Hold utcai piac – ha nem is street foodos, mégis abszolút – lazább környezetébe, most pedig a szerintünk igazán méltó helyükre: egy elegáns, de kötetlen, vérbeli bisztróba, ami ráadásul parádés helyszínen lett kialakítva, a budai Vár tövében. Erről beszélünk állandóan: a bisztró kifejezés végre egyre inkább megtelik minőségi tartalommal itthon is! Friss, minőségi alapanyagok, házias ízek és kristálytiszta koncepció.

Vállaljuk a véleményünket, hogy ennél jobb házi pelmenyiket sehol nem ettünk, de ez igaz a kijevire is. A krémes tejföllel és ecettel kínált szibériai húsos pelmenyi (10 db – 3800 Ft) és a garnélás pelmenyi lazackaviárral (6 db – 4900 Ft) is párját ritkítja itthon. Az egészen mesés kijevi csirkemell (4900 Ft) pedig egyedül azért nem tett most függővé minket, mert ezt Szásáék már sokkal korábban megtették velünk.

A gőzölgő, marhahúsos borscs leves (2500 Ft) nemcsak vagányan frissítő, hanem a tál tetejére frissen rásütött kovászos, kapros-fokhagymás kenyérkupolával adja ki igazán az ízét. A marhasztroganov hajdinával (6900 Ft), uborkával és vargányával elképesztően komplex és karakteres fogás, ahol a kapor elegáns játéka harmonizálja az egész ízképet. Zárásul pedig a fantasztikus tejfölös-cseresznyés, orosz sült túrólepény, a szirnyiki (2000 Ft) teszi fel a koronát az ebédünkre.

Semmiképp nem akarunk túlzásokba esni, de egészen nyugodtan kijelenthetjük, hogy az Arany Kaviár étterem mellett már a MoszkvaTéЯ is egy fogalom, ahol lassan a vendégek harmadik generációja is megismerheti a nemzetközi visszajelzések alapján is tökélyre fejlesztett – főleg – keleti szláv fogásokat. Az Arany Kaviár népes törzsközönségére egészen biztosan már ebédre is számíthatnak, de aki egyszer eljön ide, az rövid időn belül biztosan vissza fog térni. Mi is volt régen egy jó vendéglő elsődleges ismérve? Jól főznek és kedvesek a vendégekkel. A MoszkvaTéЯben pedig ilyen téren végre visszatértünk az alapokhoz.

Címkék

Elérhetőségek

MoszkvaTéЯ 1011 Budapest, Fő utca 30. Facebook-oldal