Ha a tavalyi év egyik legjobb húzása a Szinyei Merse Pál-kiállítás megnyitása volt a Magyar Nemzeti Galériában, akkor idén ugyanez elmondható a Szépművészeti Múzeumban április 9-én nyíló Bosch-kiállításról is, ami az elmúlt fél évszázad egyik legjelentősebb Bosch-tárlatának ígérkezik. A Menny és pokol között. Hieronymus Bosch rejtélyes világa közel 90 műalkotást tár a látogató elé, persze nem mindegyik a németalföldi mester alkotása, tőle összesen tíz festményt – ez a teljes festői életmű közel fele – nézhetünk, de még így is olyan hatások érnek minket, hogy ha a Szépmű kapuját elhagyva még nem is tudjuk szavakba önteni az ott látottakat, másnapra már olyan mélyen beszivárog a tudatunkba, hogy csak erről akarunk majd beszélni.
Bosch-kiállítást általában olyan múzeumok szoktak szervezni, amelyek rendelkeznek legalább egy Bosch-festménnyel, ezzel szemben a Szépművészeti köz- és magánygyűjteményekből szerezte be a remekműveket, ráadásul a tárlat megszervezésénél sem néhány évről beszélünk: közel tíz évig tartott összegyűjteni Bosch és kortársai, követői legjellegzetesebb alkotásait. Mi ennek csak örülünk, hiszen egy minden apró részletre kiterjedő tárlat jött létre, ami nemcsak a művész munkáit és életét, de a kor társadalmát, világlátását, irodalmi alkotásokat, valamint olyan műveket is bemutat, amik mind hatottak a 15. és 16. század határán élt Bosch festői világára, formálták azt.
A hét szekcióból álló kiállítás már rögtön az elején a sötétséggel nyit, nem feltétlenül témájában, de a sötétkékre festett fal és a derengő fény elég jól hozza a földöntúli, a misztikus, az ördögökben és angyalokban gazdag középkori világ és az abba beszivárgó újkor meglátásait, melyben Bosch alkotott. A sötét színű háttér és a derengés annyira meghatározó élményt ad, hogy hiába jutunk el a világossághoz, a borzongás marad az alap. Hiába látjuk a szentek életét és Jézus földi megtestesülését ábrázoló festményeket, az alap megmarad a túlvilági látomások és borzongások szintjén. Főleg, hogy a kiállítás utolsó szekciójában bemutatott festményeken, melyek Bosch követőinek művei, a szenvedés és a borzalmak kifogyhatatlan tárházát és szimbólumait láttuk „megelevenedni”.
Többször utaltunk már a borzongásra, de legyen szó akár Bosch, akár követői – Jan Mandijn, Jan Wellens de Cock vagy id. Pieter Bruegel – kompozícióiról, ha csak egyet-egyet látunk közülük, egyáltalán nem biztos, hogy ezt a hatást kelti bennünk. Egészen más a helyzet akkor, amikor ránk ömlik a pokoli folyóban sodródó kárhozott lelkek, késsel elvágott torkok, furcsa rovar- és madáremberek, szörnyek folyama. Az Utolsó ítélet-triptichon, a Pokolba vezető folyó és Az üdvözültek felemelkedése, a Szent Antal megkísértése vagy Jan Brueghel Aeneas és Sibylla az alvilágban, valamint Jacob Isaacsz szintén Aeneas és Sibylla mitológiáján alapuló festménye így együttesen annyira belemászik a tudatalattinkba, hogy még arra is képes, hogy felkavaró álmokat hozzon.
Bosch legismertebb alkotása kétségkívül a Földi gyönyörök kertje-triptichon, annak is a középső táblája, amit az elmúlt évszázadok során rengeteg művészettörténész próbált már megfejteni, de jelentéséről, szimbolikájáról nincs teljes egyetértés. Ugyan mi csak percekig álltunk előtte, de megéri legalább egy fél órát szánni a festményre, mert annyira részletgazdag, hogy mindig felfedezünk rajta valami újat, amin elgondolkozhatunk, meghökkenhetünk, akár megbotránkozhatunk, vagy elnevethetjük magunkat a teljes értetlenség és a „most akkor itt mi történik?!” ösztönös kérdésével. Gondolunk itt az emberek különböző testnyílásaiból kihajtó színes virágokra, a futurisztikus gépezetekre, az embert evő, trónon ülő madárszerű figurára, de a sor szinte a végtelenségig folytatható.
A festmény Nassaui Hendrick orániai herceg brüsszeli palotájában volt, és egyfajta „conversation piece-ként” funkcionált: a műkedvelő előkelőségek gyakran beszélgettek a kép rejtett jelentéseiről, de a kiállítás kurátora, Tóth Bernadett azt is elmondta, hogy az 1500 körül készült alkotás valószínűleg fejedelmi tükörként szolgált a fiatal III. Henrik és Szép Fülöp számára, így az orgiába átcsapó részek, a pokoli szenvedés az érzéki vágyak féken tartását és az erényesség ösztönzését próbálta elérni.
A kiállításon nem az eredetit látjuk, azt ugyanis állapota miatt a madridi Pradóból még a Bosch szülővárosában, 's-Hertogenboschban tartott kiállításra sem lehetett kivinni. A Szépművészeti Múzeumban a Gyönyörök kertje legkorábbi és legkvalitásosabb festménymásolatát állították ki, és azért, hogy valamennyire egyben lássuk a triptichont, egy arany- és ezüstszálakkal átszőtt 16. századi falikárpitot is mellé tettek a kurátorok. Ezt is érdemes böngészni, ha a nagy egészben szeretnénk felfedezéseket tenni, bár ez a festmény mellett kevésbé látszik bizarrnak, de legalább be tudjuk tájolni, hol lehet az a fura figura, akinek a fenekére festett kottát pár éve zenévé alakította egy oklahomai diák.
Meglehet, hogy a legrejtélyesebb és legismertebb festmény a Gyönyörök kertje, azonban a Túlvilági látomásokat ábrázoló táblaképek még nagyobb hatással voltak ránk. A képsorozatból két festményt láthatunk a kiállításon: Az üdvözültek felemelkedését és a Pokolba vezető folyót, de ez a kettő is olyan erővel bír, hogy miután végigjártuk a tárlatot, visszamentünk, csak hogy újra láthassuk. Minél többet álltunk a két festmény előtt, annál inkább a hatása alá kerültünk, és míg a pokol folyamánál emelkedő hegyről Szauron szeme és egy felrobbant csillag egyaránt eszünkbe jutott, Az üdvözültek mennybemenetele fényes alagútja szinte fogva tartotta a tekintetünket.
A kiállítás legvégén látható, mennyire nagy hatással volt Bosch a kortársaira és a következő generációkra egyaránt, sőt itt még az is világossá válik, hogy az őt körülvevő hype-ot a követőinek köszönheti. Azt pedig, hogy miért ennyire részletgazdag és a legvékonyabb hajszálig kidolgozott minden műve, a festményei és grafikái mellé példaként kiállított kódexek és iparművészeti tárgyak mutatják meg.
A kiállítás a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében nyílt meg.
