Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

gasztró

szerkesztés

Minden nap vasárnap – Nagyszüleink vidéki ízvilágával hódít a Húsleves és Társai

Szerzők

  • Blazsovszky Péter

2021. 05. 19. 13:44

Az eperlevél, a lúdgége és a cérnametélt egy sárospataki kézműves tésztakészítő manufaktúrából, a kolbász, a szalonna Hercegkútról és Károlyfalváról, a házias ízek pedig László gyerekkorából érkeznek, akinek elmondása szerint a vegeta elhagyása jelentette az első komoly fordulópontot a levesei tökéletesítése során.

Varga László 17 éve költözött Sárospatakról Budapestre, és sokáig vadászta a hazai ízekkel rendelkező, nagy adag, de elérhető árú húsleveseket a fővárosban, eredménytelenül. Gyógyíthatatlan levesrajongóként korábban telente főzte magának a hatalmas adag húslevest, amit a teraszon tudott csak hűteni. De lassan elkezdett motoszkálni a fejében, hogy másokkal is megossza a kikísérletezett recepteket.

László kétkezi munkával alakította ki az új helyet

Fotó: Blazsovszky Péter - We Love Budapest

Szaktudás és vendéglátósháttér nélkül vágott bele a tervezésbe, mivel korábban 15-20 évig az IT területén dolgozott, többek között vállalatoknak tartott képzést Excel-táblázatok kezeléséről és megírásáról. A saját levesezőjébe is saját magának írta meg a konkrét igényekre szabott számítógépes programot, kétkezi munkával alakította ki az új helyet, és közben a szakácsképzést is elvégezte azért a biztonság kedvéért.

Betétdíjas befőttesüvegben is kérhetjük a leveseket

Fotó: Húsleves És Társai

Anyagi okokból eleve nem étteremben gondolkodott, hanem olyan leveskimérésben, amit egyedül is meg tud valósítani. Pulton át történik az elcsomagolt levesek kiadása, napokon belül pedig saját logós, betétdíjas befőttesüvegben is kérhetjük az 500/700/1000 milliliteres kiszerelésű adagokat, az üveget következő alkalommal minimális tisztítási díj fejében egyből cserélve kapjuk.

A házias ízek László gyerekkorából érkeznek

Fotó: We Love Budapest

A marhahúsleves, a tárkonyos csirkeraguleves és a Jókai-bableves kézzel gyúrt csipetkével ára mérettől függően 990/1290/1890 forint, a vegán zöldborsólevesé 750/990/1190 forint, míg a szintén közönségkedvenc húsleves csordultig (1200 ml pulykanyakból, csirkeszárnyból és zöldségekből főtt leves + 200 g házi tészta) 1590 forintba kerül. Az ételeket az V-VI-VII kerületbe és a XIII kerület egy részébe ki is szállítják igény esetén.

A házi csipetkét és nokedlit Marika néni gyúrja reggelenként

Fotó: Húsleves És Társai

Az egyre bővülő vendégkör nyomásának engedve heti kínálatban főételeket is árul, a káposztás vagy krumplis tészta (300/400/500 g) ára 790/990/1190 forint, a szintén házias csirkepörkölt nokedlivel pedig 1590 forint. A házi csipetkét és nokedlit Marika néni gyúrja reggelenként a hátsó előkészítőrészen, a káposztás cvekedli borsos és cukros irányzatai közül László a diplomatikus középutat választotta, pont egyensúlyos arányban adagolva mindkettőt az ételhez (megjegyzem: pont úgy, ahogy én is gyerekkoromtól szeretem).

Az alapítás éve

Fotó: We Love Budapest

„Minden vendégnek és visszajelzésnek nagyon örülök, hiszen a folyamatos fejlődés és tökéletesítés mellett elsődlegesen a budapesti levesrajongókat, – ideköltözött lokálpatriótaként pedig – különösen a terézvárosiakat szeretném az otthonról hozott ízekkel készülő leveseimmel jóllakatni” – mondja Varga László.

Nem étteremben gondolkodott, hanem olyan leveskimérésben, amit egyedül is meg tud valósítani

Fotó: We Love Budapest

A Húsleves és Társainak – a valóban gazdag ízvilágú ételei mellett – hatalmas erénye, hogy jól érezhetően szerelemprojekt, itt tényleg szívből főznek. Ez a fajta értékteremtés pedig úgy hiányzik napjaink elüzletiesedett, rohanó, felszínes világából, mint gyermekkorunk vasárnapi ebédjei, amikor húslevesezés közben az egész család hallgathatta nagyszüleink történeteit.

Hasonló tartalmak

Admin mode