Szabó Konrád vendéglátóscsaládba született – gyerekkorát a saját cukrászdájukban töltötte, a pult másik oldalára pedig már tizenévesen is beállt –, sőt, sokáig úgy volt, hogy maga is cukrász lesz. Bár kitanulta a szakmát, végül mégis úgy döntött, hogy a saját útját kezdi járni, és valami olyat csinál, amit itthon még senki. Hogy mi legyen az újító ötlet, az egy családi ebéden jött szembe: egy Libanonból Budapestre házasodott rokon mesélt neki a közel-keleti ország konyhájának egyik legtipikusabb fogásáról, a reggelire, ebédre és vacsorára egyaránt szívesen fogyasztott street foodról, a pizzához hasonlatos manouchéról (ejtsd: manusé).
Konrád rokona Budapesten tanult, és mint elmesélte, nagyon hiányzott neki ez a libanoni alapétel – de nemcsak neki, hanem az egész itt tanuló közel-keleti közösségnek is. Konrád fogta magát, és elutazott Libanonba, ahol össze is ismerkedett a műfajjal – hogy csak pár napig tudott maradni, nem az ő hibája volt, a kitört zavargások miatt jobbnak látta, ha hazaindul. Ez a pár nap azonban meghatározó volt, mint mondja, az ízek, a színek, a hangulatok végképp segítettek abban, hogy meghozza a döntést: egy falat Libanont fog Budapestre hozni. A Kazinczy utcai üzlethelyiséget tavaly januárban bérelte ki, a Covid azonban több szempontból is keresztülhúzta a számításait – nemcsak a potenciális vendégek tűntek el, de libanoni szakácsa sem érkezett meg – az első hullámban így nem maradt más választása, mint tökéletesíteni a recepteket. Szerencsére a helyi közösség felfedezte, hogy a bulinegyedben kapható a manouche, így nem kellett bezárni az éppen csak megnyitott éttermet.
Az üzlet maga letisztult, mégis hordozza magában a közel-keleti sokszínűséget és a városidzsungel-hangulatot is. Az egyik falat raklapokból épített zöld fal és Anna Amélie a Keletet a kubizmussal ötvöző vonalai díszítik. A pultot és a galériát pedig zöld, illetve metlachilapok színesítik. A Manouche egyértelműen street food – a galérián van pár ülőhely és egy rögzített pult is, ahol falatozhatunk, de alapvetően arra tervezték, hogy a Kazinczy utca színes forgatagában fogyasszuk el a libanoni falatokat.
A névadó pizzaszerű manouchéhoz, illetve a torillára erősen emlékeztető töltött tekercshez, a saj-hoz (százs) szükséges gépeket, a kemencét és a saj hang drumra hajazó sütőlapját is Libanonból hozzák, ahogy a fűszereket és a közel-keleti hozzávalókat is. A húst, a zöldségeket pedig hazai kistermelőktől – és ez érződik is a minőségen. Konrád szerint Libanonban 3 fő típus van – az alap zahtaaros, a bárányhúsos és az akkawi sajtos –, a Manouchéban ennél jóval szélesebb a választék, de a közel-keleti vonalat azért szigorúan tartják. Manouchéból kérhetünk vegán, vega vagy húsos változatot, és minden szekcióban van 4-5 választható alternatíva.
Nagy kedvencünk volt a teljesen autentikus Beirut by Night (1190 Ft) zahtaarral és olívaolajjal vagy a Hamra Street (2250 Ft), amit jól megpakolnak házi muhammarával, dióval, gránátalmamaggal és rukkolával. A szintén hagyományosnak mondható cheeselisious (1690 Ft) zahtaaral és akkawi sajttal maga egy falat Kelet, akárcsak a húsos dabke (2190 Ft), amelyen lahm bi ajeen bárány, libanoni labneh és akkawi sajt található. Apropó, labneh – a város egyik legjobb darabját találtuk a Manouchéban, de érdemes a mezzeválaszték többi darabjával, a muhammarával (1390 Ft) és a hummusszal is (1290 Ft) megismerkedni.
A saj talán még a manouchénál is kényelmesebb, ha valóban street foodként akarjuk fogyasztani – az egyébként ugyanabból a tésztából készült tekercsekben másféle töltelékkel remek frissítő wrapeket választhatunk – de igazán ütős desszertek is készülnek ebben a formában.
A hétfőtől debütáló étlapon ugyanis helyet kap pár új desszert – lepény és tekercs formában is fogyaszthatjuk például a pisztáciás, speculoos, vagyis lotuskrémes, halvás, epres változatot, amit léleknyugalommal megállná a helyét Keleten is, akárcsak a nutellás, banános lotuskrémes, mogyorós darab.
A Manouche egyik legszerethetőbb erénye, hogy bár street foodként van aposztrofálva, a meglehetősen széles skálát lefedő műfajon belül elég magas polcon van, köszönhetően annak, hogy komolyan veszik a saját terméküket. A hússal, zöldséggel tömött tekercs vagy a sajttal sütött lepénykenyér önmagában egy körúti kispiszkosban ugyanúgy jelen lehetne az étlapon, mint egy „minden mindegy, úgyis megeszi a sok részeg” elven működő fesztiválbuszban. A Manouchéban viszont tényleg figyelnek arra, hogy a krémek saját recept alapján készüljenek, minőségi alapanyagokból, hogy a zöldség friss legyen, a fűszerek pedig autentikusak. És ez a gondos hozzáállás már az első falatnál feltűnik.
