Erről egyezett meg a Hegyvidéki Önkormányzat, a helyi zöld-, illetve civil szervezetek és a Hello Wood, valamint az Archabit Kft. tervezőcsapata.

A megbeszélésen, melyen példaértékű megegyezés született, összesen 12 civil és zöldszervezet vett részt. Az eredetileg tervezett sétány helyett egy tanösvényen járhatjuk majd be a fák lombkoronáját. Átbeszélték a terveket és azt, hogy hogyan jelölhető ki a tanösvénynyomvonal úgy, hogy az tiszteletben tartsa a Normafa adottságait és értékeit. A területen 400 éves tölgy- és hársfák meg 2-300 éves bükkfák is állnak, és itt található az ország egyik legnagyobb, kivételesen összetett idősfa-állománya is.

Az új nyomvonalterv a volt Sport Hotel elzárt területére kerül. A talajszintről induló tanösvény a fák lombjai között bukkan majd ki, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a fővárosra. Az egyszerre maximum 150 főt befogadni képes lombkorona-tanösvény fókuszában a természetvédelmi oktatás áll majd. A gyerekek – de nem csak ők – a tanösvényen haladva testközelből ismerkedhetnek meg a környezettudatos életmóddal és szemlélettel, valamint annak jelentőségével is. A vezetett túrákon ráadásul speciálisan kialakított madárles-fotókabinok is lesznek majd a természet játékos megfigyelése céljából. 

A tanösvény belépőjegyes lesz – hétköznapokon nyomott árakkal. A projekt részeként, szintén az egykori hotel területén, kialakítanak egy piknikezésre, pihenésre, sportolásra és játékra alkalmas rétet, valamint egy fás-bokros pihenőt, melyen belül lesz kávézó és illemhely is. A közös terv kialakításával az előkészítő fázis lezárult, most már kezdődhet az építkezés, és a tanösvény, reméljük, már jövő nyárra elkészül. 

Forrás: hegyvidek.hu 

Címkék