Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

100 éve szolgálják a fényt – A Grünberger-iparosdinasztia négy generáció óta tervezi és restaurálja középületeink csillárjait

Zeneakadémia, Dohány utcai zsinagóga, Operettszínház, Uránia, New York Palota és az Állatkert Elefántháza, hogy csak néhányat említsünk a középületek és templomok közül, ahol a stílushoz tökéletesen passzoló, Grünberger Tamás tervezte csillár ragyogja be a teret. A hetvenes éveiben járó mester a családi szakmát vitte tovább, tőle pedig fia, Gábor fogja átvenni a boltot. Bemutatjuk a tősgyökeres, teréz- és erzsébetvárosi négygenerációs iparosdinasztia, a Grünberger család utolsó képviselőit.

Cikksorozatunkban régi szakmák nyomába eredünk, és olyan mestereket mutatunk be, akik a családi hivatást viszik tovább, akár több generáció óta. Kalandozásunk során megjelenik a régi Budapest, egy színes város képe, ahol minden kapualjban más, picike üzlet, műhely, látvány, arcok és illatok várták a vevőket. Az egymástól teljesen különböző egyéniségű mestereket pedig csak egyetlen dolog kötötte össze: a szakma iránti szeretet és a kiváló minőség feltétlen szolgálata. 

A Mai Manó Házzal szemben lévő, picike üzlethelyiségen már az üvegezett kirakatból látszik, hogy bizony nem az általunk eddig ismert lámpabolt, itt jóval többről van szó. Két emeleten, sűrűn egymás mellett lógnak a ragyogó csillárok, amelyek az általuk megkívánt hatalmas tér nélkül úgy hatnak, mintha kicsit magukat az épületeket és azok történetét is bezsúfolták volna a boltba. Ahogy Grünberger Tamás, a csillárkészítő iparosdinasztia legidősebb tagja elmondja, még az édesapjának volt az az elve, hogy nincs szükség hatalmas boltra, hiszen a vevők nagy része inkább a család neve miatt jön be.

A család története a Somogy megyei Kötcsén veszi kezdetét, ahol Grünberger Adolf sváb telepesektől kitanulja az asztalosszakmát, majd hét gyermekével együtt Budapestre költözik. Mivel ekkortájt, a kilencszázas évek elején épülnek Erzsébetváros bérpalotái, a család nemcsak zsidó származása, hanem az építkezések generálta munkaerőigény miatt is ezen a helyen, a Dob utca környékén telepedik le. A dédapa, Adolf a Kertész utcában, egy műhelyben kezd dolgozni, fiai pedig besegítenek neki.

Itt ugrunk egy keveset az időben, Grünbergeréket a 20-as, 30-as években a Klauzál tér 2. alatt egy jóval nagyobb műhelyben, mintegy 30 alkalmazott körében találjuk, ahol a hét testvér már együtt dolgozik. A négy fiú, köztük Grünberger Tamás apja, Manó a műhelyben végzi a munka érdemi részét, a lányok pedig – a családban furcsamód ők voltak a tanultabbak – a könyvelést, adózást igazítják el.

A boldog fénykor olyan élénken él a család emlékezetében, hogy még az elmúlt években is heti rendszerességgel nosztalgiáztak egy ebéd mellett a korábbi műhely közelében lévő, legendás Kádár étkezdében, ahol egykor olyan hírességek ették magukat tele, mint Gobbi Hilda, Sylvester Stallone vagy Marcello Mastroianni. Az étterem több mint 60 év után, tavaly zárt be, és magával vitt egy keveset a régi Erzsébetváros hangulatából.

A cég fénykorában a tisztességes munkából befolyt, megérdemelt bevétel fantáziadús felhasználása is hozzátartozott a jó élethez, ebben pedig a Grünberger fiúk szintén jeleskedtek, az Uránia mozinak a nagybácsi, Grünberger Jenő által készített csillárjaiból befolyó összegből szépen jutott az Arizona Mulatóba is. A testvérek pedig semmit sem sejtettek abból, hogy a 20. század viharos évei után éppen kedvenc szórakozóhelyük épületéből lesz a Mai Manó Ház, amivel szembe költözik majd műhelyük. Azt pedig álmukban sem remélhették, hogy az Uránia csillárjain az épület legutolsó felújításakor szintén egy Grünberger, Tamás fog majd dolgozni.

Amúgy a családnak nem ez az egyetlen generációkon átívelő munkája, hiszen a New York Kávéház csillárjait a fivérek készítették, a 2006-ban a Boscolo-csoport tagjaként luxusszálló és étterem formájában újraéledő épületbe pedig szintén Grünberger Tamás tervezte a csillárokat.

A virágkornak a háború vetett véget. Grünberger Tamás apja, Manó lesoványodva, betegen tért vissza a munkaszolgálatról, Jenő halála miatt neki kellett átvennie a háború alatt kirabolt bolt vezetését. Ezután következett az államosítás, amelynek során Manó végül a lámpaszövetkezetben kapott munkát, ahol saját, köztulajdonba vett készletét árulhatta. Ekkor kerültek a Nagymező utcai boltba, ahol nevüket Győrire magyarosítva folytatták tovább a munkát. Csak a rendszerváltás és Gábor születése után veszi vissza Grünberger Tamás a korábbi családnevet.

Manó szintén fiatalon halt meg, a műhely pedig fiára szállt. Kezdetben Grünberger Tamás egyáltalán nem rajongott ezért az ötletért, mert eredetileg sportriporter szeretett volna lenni, zenélt és a vízilabdában is jeleskedett. Olyan ismert nevekkel járt egy társaságba, mint Csapó Gábor, Komár László, Frenreisz Károly és Horváth Charlie.

Grünberger Tamás ma már a hetvenes éveiben jár, egész életét végigdolgozta a családi szakmában. Szerinte: „Míg az ember él, addig dolgozni kell, mert a munka adja az ember örömének nagyon nagy százalékát. Legyen elfoglaltság, feladat. A munka hozza meg az ember életkedvét.” 

Azt mondja, nehezebb jó mesteremberré válni, mint az ő fiatal korában volt, hiszen egy szakmát nem lehet könyvből megtanulni, ahhoz gyakorlat, munka, türelmes tanárok és jó társaság kell. Olyan emberek, akik szenvedéllyel, együtt gondolkoznak a szakmai kérdéseken. Ma már erre kevesebb példát látni, a versengés egészségtelen méreteket öltött.

Azt mondja, nehezebb jó mesteremberré válni, mint az ő fiatal korában volt, hiszen egy szakmát nem lehet könyvből megtanulni, ahhoz gyakorlat, munka, türelmes tanárok és jó társaság kell. Olyan emberek, akik szenvedéllyel, együtt gondolkoznak a szakmai kérdéseken. Ma már erre kevesebb példát látni, a versengés egészségtelen méreteket öltött.

Kis csillártörténet

A „modern” csillárszakma templomi megrendelésekkel vette kezdetét, kezdetben a hatalmas, gyertyás vagy gázzal világító csillárokat alakíttatták át villannyal működőkké. A 20-as, 30-as évekre tehető a szakma aranykora, amikor a villanyvilágítás már szélesebb körben elterjedt, a jókora belmagasságú otthonokban a tehetősebb polgárok pedig előszeretettel világítottak elegáns csillárokkal, a divat lecsorgott az alsóbb rétegekig, így jelentek meg az olcsóbb, rézből és fából készült világítótestek. A háború utáni időszakban ezek aztán fokozatosan koptak ki a divatból, bár a 90-es években, a koloniálbútorok idején volt egy rövid másodvirágzás. A mai, tömeggyártott világítótestek piacán, az alacsony belmagasságú, kaptárszerű lakások korában Grünbergerék már aligha vállalnak lakossági megrendeléseket, az ő specialitásuk a közintézményekbe való, egyedi tervezésű óriáscsillár lett.

Pedig a csilláros munka különösen ilyen, ő a maga részéről 7-8 szakmát sajátított el, hogy minél jobb csillárt adhasson ki a kezéből. Tud fémnyomni, galvanizálni, faragni, famintát készíteni, önteni. Noha nem mindenről van papírja, a korabeli mestereknek hála jól ismeri ezeket a szakmákat, sikereit pedig saját kitartása, ügyessége mellett annak is köszönheti, hogy együtt tudott dolgozni szakmájukban kiemelkedő, azt szenvedéllyel űző kollégákkal. Itt mindenképpen meg kell említenünk Fleischer Saroltát, Grünberger Tamás édesanyját, aki korábbi varrónőként, férje halála után sajátította el a csillárszakma fortélyait, hogy az üzlet folytatódhasson, és hivatalosan egészen 90 éves koráig ő vezette a boltot, fia pedig alkalmazott volt.

A mester, akit tudása és szemléletmódja miatt akár művésznek is hívhatunk, hosszú szakmai pályája során több rangos elismerést kapott, felvételt nyert a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti Szakára, és olyan fantasztikus épületekben dolgozhatott, mint a Zeneakadémia, a Duna Palota, a Kínai Nagykövetség, a Magyar Rádió, az Állatkert Elefántháza, a Nagytétényi Kastély, a solymári, kerekegyházi és a kötcsei templom.

„Nagyon sok csillárt terveztem, és mindnek más technikája van. Ez olyan, mint egy színész élete. Ezer szerepet kell eljátszani, és mindegyik más. Művészet a maga nemében, ahol az ember feláldozza a magánéletének jelentős részét is, majdhogynem éjjel-nappal dolgozik” – meséli Grünberger Tamás.

„Nagyon sok csillárt terveztem, és mindnek más technikája van. Ez olyan, mint egy színész élete. Ezer szerepet kell eljátszani, és mindegyik más. Művészet a maga nemében, ahol az ember feláldozza a magánéletének jelentős részét is, majdhogynem éjjel-nappal dolgozik” – meséli Grünberger Tamás.

Az egyik legfantasztikusabb munkája a Dohány utcai zsinagóga csillárja, ez az épület már amiatt is szívügye volt, mert gyerekkora óta azon gondolkodott, hogy miért nincsenek benne a stílusához illeszkedő csillárok. Így alkotta meg közel két év munkával a Hópehely névre keresztelt, az épület mór motívumaihoz illeszkedő világítótestet, amely 7,5 méter széles, 1,5 tonna súlyú, a zsinagóga tetőszerkezetét pedig meg kellett erősíteni ahhoz, hogy elbírja a fantasztikus világítótestet. Ahhoz pedig, hogy egy ekkora csillárt például égőcserére le lehessen ereszteni, speciális kötélzetre, himbaszerkezetre volt szükség, amit Grünberger Tamás talált föl, és olyan jól sikerült, hogy végül megkapta érte a rangos Euréka Innovációs Díjat.

Grünberger Tamás egyébként arra a 21 csillárra a legbüszkébb, amit különböző felekezetű templomok és zsinagógák számára készített. Mint mondja, itt az elismerés nem anyagi természetű, sokkal inkább a hívektől érkezik, hiszen a fény, egy szép csillár által mindenki közelebb érezheti magát az égiekhez, bármilyen vallású legyen is. Véleménye szerint „nem a templomi hit fontos, hanem hogy Isten nagyságát felismerjük, bármilyen felekezethez tartozzunk is”.

Az idős mester az Állatkert Elefántházának csillárjaira is nagyon büszke, hiszen itt kiváló építészek és művészek munkájához kapcsolódhatott a tervezés során, de a Kínai Nagykövetség csillárjai is emlékezetesek maradtak, hiszen itt munka közben árgus szemek figyelték a világítótestek készítésének minden mozdulatát. 

A Zeneakadémia nemcsak a szakmai volumen miatt emlékezetes, hanem azért is, mert ezen a munkán dolgozott először együtt a két Grünberger, apa és fia. Az épület födémje egyébként nem egyenes, meg is kellett erősíteni, a dőlésszöge miatt is komoly munka volt a csillárok felszerelése, ráadásul a karoknak megfelelően kellett állniuk, hogy a világítás az utcáról is szépen mutasson. „Az ember azt gondolja, hogy ezek apróságok, de ilyen apróságokon múlik a nagyság. Mikor belépünk egy térbe és azt mondjuk magunkban: miért van itt ilyen rend? Na, ezzel értékeljük azokat a finomságokat, amikhez úgy ragaszkodom” – mondja Grünberger Tamás, aki az Akadémia csillárjainak esetében külön engedélyt kapott arra a rektortól, hogy ne napközben, hanem a többi felújítási munka végeztével, este, egyedül dolgozhasson az üres épületben. Nem kevés büszkeséggel jegyzi meg, hogy 60-70 évig, ameddig nem lesz új szabvány, a csillárok biztosan rendben lesznek.

A húszas évei elején járó Gábort – édesapjával ellentétben – nem kellett noszogatni, hogy folytassa a családi szakmát. Épp ellenkezőleg, nagyon tehetséges vízilabdázó volt, felvették az egyetemre is, de a Zeneakadémiánál, édesapja munkáját látva, úgy döntött, inkább neki segít, nem hagyja veszni a szakmát. Villanyszerelőnek tanult, légkondicionálók és napkollektorok beszereléséből pedig éppen most szerez képesítést, tehát viszi tovább a családi hagyományt, három-négy szakmája lesz, a titkos fogásokat pedig a műhelyben sajátítja el. Gábor a munka legnehezebb és legkellemetlenebb részével kezdte a szakmát. „Amikor hazajöttem az iskolából – meséli –, bejöttem apunak segíteni. Olyan apróságokat sajátítottam el, mint hogy hogyan kell gyöngyöt fűzni, teljesen üvegkarú csillárt gipszelni, lámpákat csiszolni, bekötni, a behúzás és az üvegtisztítás különböző módszereit tanultam meg.

Gábor első munkája amúgy a gelencei katolikus templom csillárjainak tervezése volt, és szépen halad előre a szakmában. Édesapja persze aggódik, hiszen egyre kevesebb a jó mester, a háttéripar és a nagyobb megrendelés, változnak az igények is. „Gábor nagyon magas szinten vízilabdázott, balkezesként különösen nagy tehetségnek tartották. Én pedig minden meccse után elmondtam neki a kritikámat, hogyan fogod a labdát, nem tartod derékszögben a kezed. Még a sportban is a statikát, a rendszert keresem. Lehet, hogy könnyűszerrel sportriporter lehettem volna, de nem biztos, hogy a legjobbak a meglátásaim a sporttal kapcsolatban, viszont a statikát, ami egy csillárművésznek kell, azt mindenben meglátom. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy keresse meg és foglalkozzon azzal, amihez tehetsége van, mert abból előbb-utóbb haszna is lesz. Hiszen micsoda a haszon? Az, hogy örömünk van a munkában.

Galéria - válogatás a Grünberger Csillárkészítő több mint félszáz munkájából: 

Cimkék

Hasonló tartalmak

Budapest

A mélység, ami elnyelt tankokat és téglagyárat is – A Feneketlen-tó története

?>

Ha rendeznénk egy „fenyegető elnevezésű budapesti helyek” versenyt, a Feneketlen-tó biztosan dobogós lenne. Na de miért kapta a 4-5 méter mély tó ezt a furcsa nevet?

Egy kis időre igazi tél lett – Képeken a november végi havazás pillanatai

?>

Pár órán át kitartott a sűrű hóesés romantikája, ami mára emlék lett csupán. Képeinkkel felidézzük a manapság ritkaságszámba menő pillanatot.

Egészen különleges helyen lesz az ország legnagyobb karácsonyfája

?>

December 3-tól ismét zöldbe borulnak a Megyeri híd pilonjai, így immár harmadjára lesz ez az ország legnagyobb karácsonyfája.

Fénytűzoltó, FényHÉV, Fényflotta – Adventi járművek a városban

?>

Az adventi időszakot nemcsak a fényben úszó terek, utak és utcák, hanem a fényekkel felturbózott járművek is fémjelzik.

Neked ajánlott

A