Mai szemmel nézve a megbízónál csak az egyik építész neve volt viccesebb. A fényképész 1892-ben vásárolta a telket, hogy aztán két év múlva, Nay Rezső és Strausz Muki tervei alapján felépült épület lakhatásra kész állapotban várja a tulajdonost.
Az épület falai sok történetet tudnának mesélni, így nem véletlen, hogy a ház talán legjobb ismerője, Kincses Károly egy hosszú könyvet szentelt neki. Tőle tudjuk, hogy a háromemeletes, de nyolcszintes épület egy racionális, nagyon is átgondolt egészet alkotott, amit igazán csak a korabeli fényképészeti eljárások ismeretében lehet megérteni, hiszen a házat kimondottan erre a funkcióra tervezték.
Az utca felől elsőként a síkban megmozgatott, neoreneszánsz homlokzat gazdagon díszített voltára lehetünk figyelmesek. A szobrok, domborművek és díszek mellett terrakotta lapokra felvitt falfestményeket, valamint Zsolnay-féle pirogránitokat vehetünk észre. Utóbbiak közül nagyon jellegzetesek az antik maszkok, de a legviccesebb mégis az a két angyalalak, aki kis fényképezőgépet tart a kezében.
Az előcsarnokban a terazzo padlóburkolatban olvasható Salve felirat fogadja a belépő vendéget, a lépcső vaskorlátjában pedig egy MM monogram figyelhető meg. Ebből a térből érhető el az udvar és a lépcsőház is. Az épület utcafronti részén kapott helyet Mai Manó családi hajléka, valamint a műteremhez tartozó helyiségek, az udvari részben pedig lakások épület, amelyek a ház fenntartásához járultak hozzá a bérleti díjakon keresztül.
Az első és második emeleten ma a kiállítótereket találjuk hatalmas velencei tükörrel, sötét színű falambériákkal és faragott tölgyfalépcsővel.
Az első emeleten még láthatóak a hármas ablaknyílás nagyméretű üvegtáblái, amelyen a bonyolult díszek között szintén fölfedezhetjük az egykori tulajdonos monogramját. Itt volt az az iroda, ahol a vendégeknek – azaz potenciális ügyfeleknek – be kellett jelentkezniük a fotózásra az úgynevezett fogadókisasszonyoknál.
A második emeleten Róth Miksa színes ólomüveg ablakai fogadják a látogatót.
Az emeleti könyvtárhelyiség erkélyéről figyelhetőek meg igazán jól azok az allegorikus nőalakok, akik a két rokonságban álló művészeti ágat, a festészetet és a fényképészetet jelképezik, kezükben egy-egy jellegzetes tárgyat tartva.
A tetőtérben megfigyelhető még az a lift, amelyen keresztül a fényképezéshez szükséges vegyi anyagokat szállították.
A padlás állapota nem éppen rendezett, és az is látszik, hogy nem csupán esztétikai felújításra szorul, de a térben mégis hatalmas lehetőségek rejlenek.
Az épület, a Magyar Fotográfusok Háza még megkopottságában is elképesztő hangulatot áraszt hatalmas üvegfelületeivel, eredeti falambériáival, szegecselt acélgerendáival és homlokzati díszeivel. Sok épületről leírtuk már, de ezt is szeretnénk felújítva látni – Budapest régi-új látnivalója lehetne.
