Velünk élő külföldiek
Sorozatunkban Budapesten élő expatok mutatják be azokat a
helyszíneket, ahol meg tudják élni saját kultúrájukat, megkóstolhatják szülőföldjük
autentikus ízeit, miközben arról is beszélnek, hogy mit találnak furcsának vagy
szokatlannak a magyarokban.
We Love Budapest: Ha jól tudom, nagyon régóta dolgozol a Cervantes Intézetnek, és Budapestre sem most érkeztél. Mióta élsz itt, és mivel foglalkozik az intézet?
Javier Valdivielso Odriozola: Mielőtt Magyarországon kezdtem
dolgozni, Szófiában vezettem a Cervantes Intézetet, korábban pedig Casablancában
dolgoztam, szintén a szervezet kötelékében. Idén két éve, hogy Budapestre
érkeztem. A munkánk most kezd visszatérni a normális kerékvágásba, hiszen
jelentős részét a kapcsolatépítés, a spanyol kultúra népszerűsítése teszi ki,
erre pedig a karanténidőszakban csak mérsékelten volt lehetőségünk. A Cervantes
Intézet spanyol állami alapítású hálózat, amelynek jelenleg 45 országban
összesen 86 tagintézménye van. Célunk a nyelv és a kultúra terjesztése,
bemutatása, tevékenységeink közé tartozik a nyelvoktatás, a programok szervezése, és
könyvtárunk is van. 21 ország hivatalos nyelve a spanyol, a köztük lévő kapcsolatot
szeretnénk erősíteni.
WLB: A járvány végeztével lassan megint kinyílik a világ. Korábban 13 járat indult Spanyolország legkülönbözőbb városaiba Ferihegyről, de jelenleg is elérhetők az ismertebb helyszínek, átszállással biztosan. Mit tanácsolsz? Hol kezdjük a látogatást, ha Spanyolországba megyünk? Hol tudjuk legjobban elkapni az életérzést?
J. V. O.: Szívesen ajánlom a szülővárosomat, San Sebastiánt! Közel
kétszázezres, nagyon szép kisváros nagyjából 30 kilométerre a francia határtól.
A 20. század elején a spanyol turizmus központja volt, aztán nyugtalan
idők jöttek, a baszk szeparatisták és az ETA. Ebből az időszakból kellett
felállnunk és újra felépíteni a turizmust, amelynek a gasztronómia az egyik
legfontosabb eleme. Kiotó után San Sebastiánban a legmagasabb a Michelin-csillagok aránya az éttermek számához képest. A baszk gasztronómia nagyon híres,
sokan jönnek hozzánk emiatt. Szóval nagyon jó város, ha inni és enni akarsz. Tradicionális
gasztronómiánk egyébként a halászathoz kötődik, természetesen, mivel tengerparton
helyezkedik el a város.
WLB: Baszkföldről származol. Milyen Spanyolországban ehhez a kisebbséghez tartozni? Mit jelent számodra a baszk identitás?
J. V. O.: A családban nagyon fontos volt számunkra a baszk nyelv
(euskara). Édesanyámmal és a testvéreimmel mindig így beszéltünk, és baszk
óvodába is jártam. Édesapám csak spanyolul tudott. Sok tréfa származott abból,
hogy van egy saját titkos nyelvünk, amit apánk nem ismer, de nagyon megszoktuk,
hogy vele spanyolul, anyánkkal baszkul beszélünk. Ahogy a magyar nyelv gyökerei,
úgy az euskaráé is nagyon régre nyúlnak vissza, a kutatások szerint egyetlen ma
élő nyelvvel sem áll rokonságban.
WLB: Ha jól értem, akkor remek konyhán nevelkedtél. Mik azok az elemek, amik eltérnek az itteni étkezési szokásoktól?
J. V. O.: Természetesen beszélni kell a tapasokról.
Spanyolországban ha elmész egy „barrába”, hogy a barátaiddal találkozz és
megigyál velük egy pohár bort, akkor falatkákat esztek az italokhoz. Rendeltek például 12 croquetast (rántott étel,
gyakran valamilyen szósszal), 2 adag padrónt (apró sült paprika), és együtt
fogyasztjátok el. A szokás talán Madridból indulhatott, ahol az ételt a legyek
elől tetővel, „tapával” fedték. Innen a név. Amúgy mi Baszkföldön inkább
pintxonak (pincsó) hívjuk ezeket a falatokat. A pintxo pálcikát jelent, az
elnevezés arra utal, hogy sokszor így, felszúrva érkeznek a kis falatok.
Északon legtöbbször fizetni kell ezekért, a szegényebb délen viszont ingyen
kapjuk az italunkhoz. Szerencsére Budapesten egyre könnyebb jó tapasokhoz jutni.
Az Asador Pata Negrában például mindig jó minőségű spanyol ételeket ehetünk, a
Pintxóban remek választékot találunk tapasokból, a Vicky Barcelonában pedig a
hangulatból, az életérzésből kaphatunk ízelítőt.
WLB: Hogy látod? Könnyű Budapesten autentikus spanyol ízekhez jutni és olyan helyeket találni, amelyek gasztroszempontból megidézik a hazádat?
J. V. O.: A spanyol gasztronómia számára nagy kihívás
külföldön megjelenni, például az olaszokhoz képest. Ők nagyon vállalkozókedvűek,
New Yorktól Afrikáig egymás után nyitják az éttermeiket. Van egy alap, pizza és
pasta, ez pedig működik, aztán persze ezen belül vannak különböző minőségek. Spanyolország
más ebből a szempontból, ennek az is az oka, hogy nehéz az alapanyagait
külföldön jó minőségben megtalálni. De azért vannak Budapesten az előbb
említetteken kívül is jó spanyolos helyek... Nagy kedvencem a Menza, amelynek
belső tere az Almodóvar-filmek világát idézi, itt szintén rendszeres vendég
vagyok. De például a Kertész utcai Vino Castillo Borháznak remek válogatása van
spanyol borokból. A bor nekem amúgy is nagy szenvedélyem, vöröspárti vagyok, és
Magyarország rengeteg kellemes meglepetést tartogat ebből a szempontból is.
WLB: Örülünk, hogy elégedett vagy a magyar ízekkel. Mik a kedvenceid?
J. V. O.: Gyakorlatilag mindent nagyon szeretek, amiben van fűszerpaprika, és általában mindenben van fűszerpaprika. Nagy kedvencem például a
paprikás csirke. Ez a fűszer amúgy alapvetően a spanyoloknak köszönhető, hiszen az
ő közvetítésükkel érkezett meg Európába. Más termékeket is hasonlóan
ismerhettünk meg, többek között a kakaó is spanyol közvetítéssel érkezett.
WLB: Van olyan étel, ami hiányzik, amit nem találsz meg nálunk?
J. V. O.: Tengerpartról jövök, nyilván megszoktam a friss tengeri
halat, amit itt nehéz beszerezni. Általában kevés húst fogyasztok, viszont
annál több halat eszem. Gyerekkoromban minden vacsorára ezt ettünk, és gyakran
ebédre is. Itt erre nincs lehetőségem, de a magyar gasztronómia kárpótol.
WLB: Mi az, amit még szeretsz a városban, és érdekesnek találsz?
J. V. O.: Sokat dolgozom a belvárosban, Pesten. Budát még fel
kell fedeznem. Csodálatos az építészet, bár Budapest egészen más, mint a spanyol
városok. A mediterrán életérzés kapcsolódik az utcához és az utcán való léthez,
a bárokhoz, a teraszokhoz. A magyarok kicsit zárkózottabbak, legalábbis a sztereotípiák szintjén. Éghajlatbeli különbségek is állhatnak ennek a hátterében. A hideg miatt több időt töltenek otthon, az embereknek kevesebb kedve van kimozdulni. A régi típusú házak sok esetben építészetileg is ezt a mintát követik: az élet a házak belsejében zajlik. A legtöbb 19. század végi, 20. század eleji épület befele néz, függőfolyosója van, nem erkélye. Ez télen csodálatos, hiszen a házak így védett, meleg, otthonos hatást keltenek, de nyáron azért néha hiányzik némi fény és a sok terasz az utcákról.
WLB: Az éttermeken, tapasbárokon kívül mik azok a helyek, ahol autentikus spanyol kultúrát szívhatunk magunkba, vagy amelyek számodra érdekesek?
J. V. O.: Az egyik első helyszín, amivel ideérkezésemkor
fölvettem a kapcsolatot, a Capa Központ volt, hiszen jól tudjuk, hogy Robert
Capa milyen fontos haditudósítói feladatot látott el a spanyol polgárháborúban, melyben partnere, Gerda Taro is életét vesztette. A Szépművészeti Múzeum Régi Képtárát sem lehet
megkerülni, ennek a gyűjteménynek ugyanis része Európa egyik legrangosabb
spanyol anyaga. Mintegy 120 műalkotás, Velázquez-, El Greco-, Goya-műveket is
tartalmaz, a Prado után világviszonylatban is a legjelentősebb anyag. A
közintézmények professzionálisak és jól működnek a tapasztalataim szerint,
ugyanakkor a Cervantes Intézet profiljába beletartozik a kisebb civil
szervezetekkel vagy fesztiválokkal való kapcsolatépítés is.
WLB: Melyek azok a kezdeményezések, amelyekhez kapcsolódni tudsz?
J. V. O.: Olyan kezdeményezések, amelyek segítségével
promótálni tudom a spanyol kultúrát. Az a célunk, hogy egy hidat képezzünk a
magyar és a spanyol kultúra között, ez a kapcsolat pedig nem teljesen
egyértelmű. Magyarország inkább Ausztria, Németország és a régió felé nyitott
kulturálisan, Spanyolország távolabb esik. Persze megfordíthatjuk ezt a kijelentést,
a spanyoloktól is távol van a magyar kultúra, nem nagyon ismerik.
WLB: Vannak azért jó példák is?
J. V. O.: Igen, például az irodalomban, filmművészetben. Spanyolországban
már nagyon sok magyar alkotás fordítását megtalálhatod, Esterházy-, Márai-,
Kertész Imre-műveket olvashatunk Madridban. Krasznahorkai... Na, őt például
nagyon szeretem. Nem egyszerű olvasni, de nem könnyű olyat találni az európai
irodalomban, mint ő. De a másik részről is, noha a piac eléggé nehéz, hiszen az angol, a francia, a német irodalommal versenyzünk, ezért kicsit nyomulni kell a
spanyollal, de azért sok szerző olvasható magyar fordításban a kortársak közül is.
Éppen októberben volt itt Irene Solà, a fiatal katalán irodalom egyik fontos
alkotója. Énekelek, s táncot jár a hegy című regénye nemrég jelent meg a Magvető
Kiadónál. Remek olvasmány, nagyon sokat megtudhatunk belőle a Pireneusok zárt
világáról és az ott élő közösségről, mindenkinek ajánlom. Novemberben pedig Bernardo
Atxaga baszk író, költő jön el hozzánk a Cervantes Intézetbe. Ő az eddig
legtöbb irodalmi elismerést kapott, euskara nyelven alkotó szerző. Magyarul
például A magányos ember című regényét olvashatjuk, amely egy izgalmas, akár
kriminek is beillő történet, az ETA-időkben játszódik.
WLB: Mi az, amit kihagytunk, hogyan lehet még igazán jól megismerni a spanyol kultúrát Budapesten?
J. V. O.: Ami szerintem fantasztikus, az a nagyon speciális flamenco.
Spanyolországból ered, persze rengetegféle kapcsolata van más nemzetekkel, egyre
több helyen szeretik és gyakorolják. Egy régióból indult, majd az egész világon
elterjedt. Októberben láthattuk a Compañía Antonio Gades Carmen előadását a
Müpában, ahol a jövő évben is érdekes, a flamencót is ötvöző világzenei programok
lesznek.
WLB: Mivel a Cervantes Intézet egyik legfontosabb profilja a nyelvoktatás, ne feledkezzünk meg erről sem. Miért érdemes spanyolul tanulni?
J. V. O.: A magyarok többsége tudja, hogy a spanyol világviszonylatban
a második legtöbb beszélővel rendelkező, Európában is beszélt nyelv, egy hatalmas
háló, amelynek szálai bőven az Unión kívülre érnek.
WLB: Mit jelent a spanyol kultúra ebből a szempontból? Csak a nyelv tartaná össze a beszélőket, vagy van közös műveltségbeli háttér, ismeretanyag is?
J. V. O.: 500 éve Spanyolország érkezett Dél-Amerikába
elsőként, és az itt található spanyol ajkú területek a 19. század végéig a korona
részei voltak. Ekkortájt Spanyolország szegényebb volt, ezért sokan indultak a
frissen függetlenné vált dél-amerikai országokba a jobb élet reményében. A spanyol
hatás így folyamatos, a társadalom túlnyomó többsége pedig spanyol gyökerű. Ez
egy fontos kapcsolat, amit a közös nyelv nagyban megkönnyít. Kialakult egyfajta
bizalom a spanyol ajkú országok között, ennek alapja a nyelv és a mögötte
meghúzódó kultúra. Ez a kapcsolat a gazdasági együttműködések kialakítását is
megkönnyíti. Az angol nyelv esetében sokkal heterogénebb a háttér. A magyarok pedig
különleges, egyedülálló nyelvet beszélnek, és sajátos kultúrájuk is van, de
mivel kevesen vannak, sokszor úgy érzik, hogy meg kell védeniük magukat a külső
hatásoktól, így aki magyarként elkezd spanyolul tanulni, egy nagyon izgalmas
világba léphet.