Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Gasztró

Helló, Mester utca, helló, Manu Bakers Club! – Pékséget nyitottak a Pizza Manufaktúrá-s srácok

Bernáth Adriánék az éttermek bezárásával ki akarták használni az adottságaikat, ezért kitanulták a pékszakmát, és azóta pizzakemencében sütik a kenyereket, pékárukat, abból kiindulva, hogy: az élelmiszerboltok nyitva maradhatnak a vírus elhúzódása esetén is.

A Pizza Manufaktúrá-s fiúkat már nem kell bemutatni, a római pizzára szakosodott pizzéria lassan 10 éve hódít a városban, a nápolyi pizzájukért pedig az Astoriához mehetünk, a Manu+-ba. Bár a járványhelyzet okozta korlátozások alatt működött a pizzaelvitel, de bebiztosítandó magukat, elkezdtek kenyérsütéssel kísérletezni – ha már úgyis adott egy kemence –, és már a karantén alatt is vihettünk el tőlük saját sütésű pékárut, kenyeret. 

A Manu Bakers Club a Mester utca Ferenc körút felőli részén nyitott, ahova a közeli, Erkel utcai pizzázóból hozzák át mindennap a kis péküzletbe a friss árut, a teljes kiőrlésű magos kenyerektől kezdve a bagetten, a csokis párnán és a pogácsán át egészen az almás vagy meggyes galette-ig. Az egy év kísérletezgetésnek köszönhetően már jól megtanulták pizzakemencében elkészíteni a pékárukat, így ott már két idősávban váltja egymást a pizza és a kenyér. A végeredmény egy rusztikus, a hagyományos készítési módhoz közeli jelleg, amely a péknek, Nagy Bálintnak köszönhető.

Minden péksüteményhez különböző kovászt használnak, a teljes kiőrlésű kenyér kovászához például még egy kevés kakaót is tesznek, és itt nem a levegős, összenyomható, hanem inkább a tömör, masszív állagú és jellegzetes ízvilágú pékárukat találjuk meg. Az aprócska helyre egy kávégép is befért, a kávé a Coffe Standtól érkezik, kaphatunk eszpresszót, cortadót, cappuccinót, lattét és flat white-ot is.

A kenyerek már be vannak árazva – a teljes kiőrlésű és a zabos kenyér 800 forint, a szezámos buci, aminek a tésztájában is szezámmag van, 450 forint. De ez a hét egyelőre még csak tesztüzem, ezért a péksütiknek csak jövő hét keddtől alakul majd ki az árazása. Addig is lehet tesztelni a fahéjas babkát, a lekváros buktát, a túrós és a tepertős pogácsát vagy akár a sós perecet is.

Cimkék

Hasonló tartalmak

A hedonizmus titkos receptje – Indítsd pezsgős reggelivel a napot!

?>

Nincs jobb napkezdés, mint egy hosszú, pezsgős reggeli, amit szép környezetben, barátokkal vagy akár egyedül, magunkat megajándékozva tölthetünk.

Csodás illatok, fűszeres ízek és mesés színek – 3+1 libanoni hely borongós napokra

?>

A Baalbekben, a Byblosban és a Mozatában olyan autentikus libanoni fogásokat kóstolhatunk, amelyek feldobják majd a leghidegebb téli napokat is.

Gasztró

5 hely, ahol karácsonyi varázslat vár

?>

5 csodás, ünnepi díszbe öltözött helyszínt mutatunk, ahol igazán átélhetjük a karácsony hangulatát.

Tudjuk, hol állsz sorba jövő héten! – Az év egyik legizgalmasabb ázsiai bisztrója nyitott meg a Hunyadi téren

?>

Cheeseburger spring rolls és mekis almás pite vagányra kalibrálva – a ZEN Eatery az év egyik legjobb ázsiai étterme lett!

Neked ajánlott

A