25 éves A dzsungel könyve – Így emlékeznek vissza a kezdetekre az alkotók

A dzsungel könyve frappáns szövegeivel, fülbemászó dallamaival, szerethető, állatbőrbe bújt karaktereivel a legjobb magyar musicalek egyike, ehhez nem fér kétség. Aki kis korában látta-hallotta, utána rongyosra hallgatta a kazettákat és a Beindul a pofonofon, Válj kővé!, Farkas vagyok című slágereket. Nemcsak a lendületes dalok és a vicces párbeszédek miatt különleges az előadás, hanem mondanivalója is bölcs: a sztori lényegében a másságról, az idegenségről, az elfogadásról, a születésről és a halálról szól. A Rudyard Kipling novellái nyomán írt történetben Sir Kán, a tigris megöli a kis Maugli szüleit, aki ezután a farkasok közé kerülve cseperedik fel a dzsungelben. Később megpróbál beilleszkedni az emberek közé, szerelmes is lesz, de mindeközben Sir Kán fenyegetésével is szembe kell néznie.

Hegedűs D. Géza, a Vígszínház művésze volt az előadás ötletgazdája, majd rendezője is. „A 90-es évek elején, ha belefért az időmbe, esténként a kisgyerekeimnek olvastam meséket a gyerekszobában, mindig olyan könyveket, történeteket, amik a korosztályuknak befogadhatók. Gyerekkoromban én is szerettem A dzsungel könyvét, Kipling csodálatos novellafüzérét, és miközben nekik olvastam, éreztem, hogy rájuk is és rám is ugyanolyan erővel hat. Ezután javasoltam a színház vezetőségének, hogy szülessen belőle egy musical” – emlékezett vissza Hegedűs D. Géza, amikor a 25. évforduló kapcsán beszélgettünk.

Radnóti Zsuzsa, a Vígszínház dramaturgja Békés Pál írót javasolta a szövegkönyv megírására, majd egy hároméves munkafolyamat következett, amelynek során az azóta elhunyt Békés Pál hatszor írta át a szövegkönyvet. Hegedűs D. Géza szerint Kipling történetfüzére igen komor, vad, a dzsungel törvényei olykor brutálisan érvényesülnek benne, ezért a szövegkönyvet igyekeztek úgy alakítani, hogy a szereplőknek legyen humoruk, öniróniájuk is.

Hegedűs D. Géza Dés Lászlót kérte fel a dalok szerzőjének, aki 1992 őszén épp a Trio Stendhal nevű jazzformációjával adott koncertet a Vígszínházban, mikor meglepte az öltözőben a zenés darab ötletével. „Köpni-nyelni nem tudtam, a kétórás, végigszaxofonozott koncert után nem voltam a legfrissebb. Mondtam, hogy jó, Géza, majd visszatérünk rá. Akkor nagy munkában voltam, épp a Sose halunk meg filmzenéjét fejeztem be, és álltam neki a Patika zenés filmsorozatnak, közben tudtam, hogy hamarosan elkezdem a Valahol Európábant is. Húztam az időt, aztán 1995 tavaszán azt mondták, döntsem el, megcsinálom-e, mert felkérnek mást” – mesélte Dés László a We Love Budapestnek. 

1994-től folyamatosan járt be a Vígszínházba, közösen dolgoztak a szövegkönyvön, és miután 1995. május 9-én megtartották a Valahol Európában ősbemutatóját az Operettszínházban, két hét szünetet engedélyezett magának, majd nekifeküdt a munkának. „Tudtam, hogy ez egy jó lehetőség, egy nagyon jó szövegkönyv, és mindenáron meg akartam csinálni.” Pedig a rendelkezésre álló idő meglehetősen kevés volt, pár hónap csupán: 1995. január 28-ra tűzték ki a premiert, a daloknak júniustól szeptember végéig kellett elkészülniük.

„Mai fejjel visszagondolva nem is értem, hogy volt ennyi energiám és ötletem. Kútvölgyi Erzsébet alakította Bagirát, már bujkáltam előle a Vígszínházban, nehogy nekem rontson és számonkérjen, annyira kétségbe volt esve. Egy héttel a bemutató előtt kapta meg a dalát” – idézte fel az anekdotát. Adta volna magát, hogy az Indiában játszódó történethez stilizált indiai zenét szerezzen, de úgy vélte, monoton és unalmas lenne egy idő után. „Úgy döntöttem, nem egységes zenei nyelven írom meg a musicalt, hanem a figurák, állatszereplők jelleméből és habitusából indulok ki.”

„Így született meg Ká keleties dala, Sir Kán rockos világa, a Pofonofon játékossága, a törzsi zenei kórusokból felépülő nyitány. Csilnek, a temetkezési vállalkozó keselyűnek amolyan csilivili amerikai show-zenét írtam, amiben reklámozza a cégét” – fejtette ki Dés László.

Állandó szövegírója, Nemes István nem vállalta a gyors tempót, így Dés Lászlónak új munkatárs után kellett néznie. „A két kicsi lányom nagyon szerette a Rapülőket. Megtetszettek Geszti Péter dalszövegei, azt gondoltam, illenének egy játékos darabhoz. Mikor bementem a dramaturgiai szobába, és elmondtam Radnóti Zsuzsának, Hegedűs D. Gézának, Békés Pálnak, Marton Lászlónak, hogy, gyerekek, megvan a szövegíró, a Geszti Péter, mindenki teljesen megrémült. Micsoda, az a rövidnadrágos, ugrabugra, hebehurgya gyerek? Nem örültek neki, csak akkor nyugodtak meg, amikor megszületett Balu búcsúja Mauglitól, az Amíg őriz a szemed – akkor rájöttek, hogy Geszti nemcsak vidám, szellemes, szójátékokkal teletűzdelt dalokat tud írni, mint az Egy majomban őrlünk, hanem drámai darabokat is.” 

Geszti Péter hasonlóan emlékezett vissza a közös munkára, az akkori „rövidnadrágos” imidzséből fakadó előítéletekre. „Senki nem gondolta a színház magasztos világában, hogy egy ilyen típusú szerzővel kéne dolgozni. De nagyon hamar azt éreztem, hogy befogadnak; ugyanúgy jártam, mint Maugli, kicsit mentorokra is leltem az alkotótársaimban, akárcsak Maugli Baluban, Akelában, Bagirában és a többiekben.”

Dés Lászlóval bizonyos szempontból tűz és víz voltak. „Ő egy dologgal szeret foglalkozni és abban elmélyülni, én sok mindennel egyszerre, ami által inspirációt nyerek, és sokkal gyorsabban csinálok dolgokat, mint ő. Az alapértékeinkben és ízlésünkben mégis nagyon hasonlítunk egymásra” – mesélte Geszti Péter, akinek Dés Lászlóval való közös munkája később folytatódott több filmben, a Jazz+Az-ban, legutóbb pedig A Pál utcai fiúkban is.

Felidézett a We Love Budapestnek egy anekdotát is. „Sir Kán dalát, a Száz a kérdést már megírtam félig, de nagyon utáltam. Gyújtó hangú, populista, erőszakos szónoklat, amit Sir Kán tart a farkasoknak, hogy váltsák le Akelát. Megírtam a refrénjét, de nem fűlött a folytatáshoz a fogam. Az egyik, Dés Laci lakásán tartott megbeszélésen mondták nekem, hogy most már be kell fejeznem. Bezártak Laci padlásszobájába, ahol néhány óra szenvedés után összeraktam az egészet, és mindenki elégedett volt” – mesélte Geszti Péter. Csak később jöttek rá, hogy Mauglinak nincs önálló dala, ami dramaturgiailag nem a legjobb helyzet; az 1000. előadásra így született meg néhány éve a Csak egy út van című dal.

A darabot az 1996-os bemutató óta az ország szinte összes színházában játszották, de iskolákban, amatőr színtársulatokkal, határon túli színházakban is bemutatták, sőt, még Helsinkiben is.

25 év alatt sokat változtak az előadás energiái, sorban nőttek fel a kis Mauglik, változott a szereposztás, de az előadás egyedülálló a magyar színháztörténetben abban is, hogy 3 szereplőt 25 éve ugyanaz a színész alakít: Borbiczki Ferenc Akelát, a farkasok vezérét, Reviczky Gábor Balut, a nagy tanítót, Méhes László Kát, az óriáskígyót – 1996 óta télen-nyáron, ünnepnapokon, hétvégéken.