A kistermelői árut tartó csemegeboltokkal ugyanaz van, mint a kovászos kenyérre specializált pékségekkel – sosincs belőlük elég. Főleg, ha a belváros közepén találunk olyan helyet, ami után úgy érezzük, hogy a nagyi kamrájába szabadultunk be.

Kovács Ádám egy bő évtizedig dolgozott a vendéglátásban és a kereskedelemben. Több helyen megfordult, főleg a Balaton-felvidéken és környékén, és nagyon régóta szeretett volna a saját lábára állni – a kérdés csak az volt, hogy a vendéglátás vagy a kereskedelem lesz a befutó. Mikor aztán tavaly megtalálta egy lehetőség – egy egykori parfüméria a Vígszínházzal majdnem szemben –, úgy döntött, belevág, mégpedig úgy, hogy se a kereskedelmet, se a vendéglátást ne kelljen elengednie. 

Így aztán pár hónapnyi felújítás és fúrás-faragás után újjászületett az egykori illatszerbolt, mégpedig egy nosztalgikus csemegebolt, a FALU. képében. A belső átalakításokat és a dekorációt Ádám és családja, barátai készítették – mivel a tőke hiányzott ahhoz, hogy a káptalantóti piac teljes bútorraktárát a Szent István körútra hurcolják, kemény kutatómunkával, darabonként rakták össze a rendkívül ízlésesre sikerült belsőt.

A tágas üzletben helyet kapott minden, ami a nosztalgiát és a falusi hangulatot erősíti, a szomszédtól szerzett teknőtől a lomtalanításon talált faragott konyhakredencen át Ádám dédnagymamájának a házias bölcsességeket hirdető falvédőjéig. Ádám jó arányérzékét dicséri, hogy az eredmény nagyon hangulatosra sikerült, egy kicsit sem esik bele az erőszakosan nosztalgikus giccseskedésbe, nem találunk paprikafüzéreket a falon, sem érezhetően pár évvel ezelőtt vásárolt, utángyártott másolatokat.

A hangulatra rásegít, hogy az üzlethelyiség eredeti, téglából épített, boltozatos tetejét kiszabadították az azt évtizedeken át takaró álmennyezet és vakolatréteg alól, meg az is, hogy a háttérben cseppet sem zavaró, halk népzene megy. Nem, nem a Jó ebédhez szól a nóta operettesített változatai, hanem valódi népzene. Ha belépéskor azt tapasztalnánk, hogy a zsáknyi lisztek és lekvárok mellett még házi szappant és nagy tömbökben sót is árulnak, menthetetlenül azt éreznénk, hogy egy kisvárosi szatócsboltba érkeztünk a húszas években.

A kínálat azért természetesen jóval modernebb, bár nagyon igyekeznek, hogy lehetőség szerint csak hazai kistermelői termékekkel töltsék meg a polcokat. Egy csemegepultban található olívabogyó-válogatástól és a lazackrémtől eltekintve ez sikerült is, vagyis nemcsak hogy a kész termékek érkeznek országhatáron belülről, hanem a pultban található krémek és készítmények esetében is vigyáznak arra, hogy megmaradjon a falusi hangulat, és ne kerüljön be se francia libamáj, se spanyol sonka. 

Ádám elmondta, hogy a bekerülés fontos szempontjai között nem csak az szerepel, hogy a termék hazai legyen vagy hogy kistermelőktől származzon, az is lényeges, hogy ne legyen megtalálható nagyobb szupermarketláncok polcain, hiszen ha valaki el tud látni egy országos láncot, akkor az felvet bizonyos kérdéseket a méret szempontjából. Mint mondja, ő tulajdonképpen egy termelői piacot szeretett volna létrehozni a belvárosban, ami mindennap nyitva van. Cél volt még, hogy a Balaton-felvidék termékeit felhozzák Budapestre – de természetesen az ország más részeiről is találunk árut a polcokon. Bárhonnan érkezik is azonban az adott termék, csak akkor kerülhet be a boltba, ha előtte Ádám és kolléganője, Tünde rostáján is átmegy. 

Hogy a vendéglátós kvalitások se menjenek a levesbe, az üzletben van két-három asztalka, így ha a környéken járunk, és szeretnénk egy kávét vagy egy kóstolótálat, le is ülhetünk, és helyben elfogyaszthatjuk őket. A pultban kérhető krémeket, sajtokat és füstölt árukat helyben 790 ft/10 dkg áron kaphatjuk meg, de választhatunk a péksütemények közül is, kérésre pedig az általunk kiválasztott termékből szendvicset is készítenek – a kenyerek és a többi péktermék a közeli Tenero Pékségből érkeznek. Ha pedig hazavinnénk valamit a pultból, nyugodtan érkezhetünk saját dobozzal, itt ugyanis fontos a zöld szemlélet. 

A csemegeáru mellett találunk a polcokon különböző jó minőségű liszteket, kistermelői lekvárokat, szörpöket, befőtteket, ketchupot, pasztákat, száraztésztát, és nagy kínálat van sörből és borból is. Ez utóbbiak szintén kisebb üzemekből, illetve családi pincészetekből érkező, pár tételes ritkaságok. Ádám nem italnagykereskedésen keresztül szerzi ezeket a palackokat – a borászok és a sörfőzők maguk hozzák az üzletbe a kiválasztott tételeket.

A FALU. egy nagyon jó hangulatú, igényes választékkal bíró üzlet, ahova ugyanúgy érdemes betérni egy kisebb bevásárlásra, mint egy kávéra vagy szendvicsre. A hétvégi nagybevásárlást nem fogjuk tudni innen elintézni, de jó tudni, hogy a belváros kellős közepén van egy bolt, ahol amellett, hogy minőségi kistermelői árukat kapunk, figyelnek a zöld szemléletre és a lehető legkisebb ökolábnyomra is. 

Címkék

Elérhetőségek

FALU. 1055 Budapest, Szent István körút 23. Facebook-oldal