gasztró

szerkesztés

Zuglói Kenyérközösség – a piac szünetel, de a termelők elkezdtek átállni a házhoz szállításra

Szerzők

  • Jász Annamária

2020. 03. 24. 9:59

A koronavírus miatt sok szuper urbánus kezdeményezés szünetel, köztük a kistermelői piacok többsége is. A Zuglói Kenyérközösségről régóta szerettünk volna írni: a termelőket és vásárlókat összekötő szervezet a járványhelyzetben sem áll le, hanem megpróbálja a házhozszállítási rendszeren keresztül kapcsolatban tartani a két felet.

A Kenyérközösséget Ashlock-Kéthelyi Eszter és Csernovitz Adél alapította körülbelül egy éve, mindketten zuglói lakosok, fiatal édesanyák, akik szerettek volna egészséges ételeket a családjuk asztalára tenni. „A Zuglói Kenyérközösség abból a felismerésből született, hogy a mai életmódunk mellett nem biztos, hogy napi szinten fogunk már kenyeret sütni, kolbászt füstölni, sajtot érlelni, mézet pörgetni, olajat sajtolni, stb., így mindenképpen szükségünk van jó minőségű, természetes élelmiszerekre. Megtapasztaltuk, hogy mik a nagyipari mezőgazdaságból és az élelmiszeriparból kikerülő termékek fogyasztásának következményei: többünk családjában komoly emésztőrendszeri megbetegedések, allergiák jelentek meg, amelyek figyelmeztető jelek voltak arra, hogy ezek az »élelmiszerek« gyakran nem táplálják, hanem megbetegítik az embert. Emiatt elkezdtünk gondolkodni, hogyan lehetne itt, Zuglóban is biztosítani, hogy a helyi lakosok hozzájuthassanak a tiszta, adalék- és vegyszermentes élelmiszerhez. A Bosnyák téri piacon beszélgetve ismertük meg a Sárika családi pékség egyik tulajdonosát, Barsabás-Sánta Edinát, és vele beszélgetve, ötletelve forrta ki magát az ötlet, hogy bevásárlóközösséget alapítsunk” – mesélték a szervezők a We Love Budapest megkeresésére.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Az első átadónapot kóstolóval kötötték össze, és a zuglói helyi és közösségi médiában, szórólapozással harangozták be. Az eseményre közel 150-en látogattak el, zuglói lakosok, kisgyerekes családok, párok, nyugdíjasok; közülük sokan törzsvásárlókká váltak, és rendszeresen megjelennek a heti csütörtöki átadónapokon.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

A Zuglói Kenyérközösség ugyanis előrendelési rendszerre épít, hetente egyszer tart átadónapot, ami már inkább egy piac, olyan értelemben, hogy előzetes rendelés nélkül is be lehet esni bevásárolni. Adalék- és vegyszermentes zöldségekkel, tejtermékkel, lekvárokkal, szörpökkel, hússal, tojással, pékáruval várják a helyieket a Bosnyák téren az AZTA Közösségi Műhely udvarán. Ha valaki baromfit rendelne, kedd estig kell nyilatkoznia szándékáról, és akkor pont annyi csirkét vágnak le a csütörtöki átadónap reggelén, amennyire szükség van.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Első termelőik között volt a Portik család lekvárokkal és fűszeres chutney-kkal, a Thanya szabadon tartott tyúkok tojásával és diótermékekkel, a Szorgos Gazda vegyszermentes zöldségekkel, zöldségkészítményekkel (zakuszkával, szörppel, zöldségkrémekkel), a Csöglei Sonka libasonkákkal, libamájpástétommal, liba-rilette-tel, a Mátrai Bivalyrezervátum bivaly kolbászokkal és -szalámival, A mi szörpünk a nógrádi Lókos-völgyből házi szörpökkel, a Pusztán Kézműves Sajtműhely tehénsajtokkal, gomolyákkal, joghurtokkal, és persze a Sárika pékség. Ez a lista azóta kibővült, az ország egészéből járnak hozzájuk termelők, de elsődleges szempont a beválogatásnál, hogy tiszta élelmiszereket készítsenek: azaz nem használnak vegyszereket, az állattartásnál nem rutingyógyszereznek, antibiotikumoznak, nem kényszerérlelnek és kényszertartanak.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Termelői piac van ugyan a kerületben, de a Zuglói Kenyérközösség abban különbözik az átlagos piacoktól, hogy a szervezők közvetlen kapcsolatot tartanak a gazdákkal, így jobban ellenőrizhetőek a termékek. Az árusok kicsiben termelnek, adalék- és vegyszermentesen, és meg is mutatják a kertjüket, gazdaságukat, ha valaki érdeklődik. A Nyitott porta esemény keretében elutaztatták az érdeklődőket a Szorgos Gazdához Nagykátára, hogy megmutassák, hogyan zajlik a mindennapi munka.

Nem kizárólagosan, de főként zuglói lakosok járnak hozzájuk, ennek az is az oka, hogy ők is elsősorban a zuglóiaknak kommunikálnak, hiszen az élelmiszer elérhetővé tétele mellett a helyi kötődés és egymás megismerése, közösség kialakítása is a fontos számukra.


A Bosnyákon árulnak tanyasi csirkét, de időről időre felmerül, hogy ezek sáfrányos vagy kurkumás vízben sárgított húsok, és ugyanúgy ketrecese, csak drágábbak. Ez nem biztos, hogy így van, de amikor a közösség ellenőrzi a beszerzési forrást, akkor ez konkrétan ki is van zárva” – osztotta meg velünk véleményét kétgyermekes zuglói ismerősünk, aki rendszeresen kijár a piacra. „A közösség összetart annyiban is, hogy a szervezők rendszeresen kérnek visszajelzést arról, hogy mindenki elégedett-e és azt kapja-e amire számított. Én szeretem azért is, mert ilyen kedvesen-kezelhetően kicsi még az egész” – tette hozzá.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Rendszeresek a közös főzések, szerveznek műhelyeket például „szelíd” tisztítószer és natúr kozmetikum témában, és létrehoztak egy szatyorkölcsönzőt, ahonnan bárki elvihet egy vászonszatyrot, ha nem hozott eleget a bevásárláshoz.

Fotó: Csudai Sándor - We Love Budapest

Most, hogy a koronavírus miatt kockázatosak a nagy létszámú találkozók, a csütörtöki átadónapokat is szüneteltetnek, egyedül a Sárika pékség kiszállítókocsija gurult be az AZTA udvarára.  Jelenleg azon dolgoznak gőzerővel, hogy így is megmaradjon a kapcsolat a termelők és vásárlók között, a gazdáknak megmaradjon a bevételi forrása, a vásárlóknak az élelmiszerek forrása. Egyre több árusuknál megoldható lesz a postázás vagy a házhozszállítás, ezekről a Zuglói Kenyérközösség Facebook-oldalán tájékoztatja a vásárlókat.

Hasonló tartalmak

Admin mode