A 2020-as évet ritkán fogjuk a kedvencünknek hívni, de próbáljuk meglátni benne a pozitívumot is – például hogy még soha ennyi étterem nem ajánlotta fel, hogy főz helyettünk karácsonyra. Ha már úgyis a feje tetejére áll az ünnep, hagyjuk a sorban állást a halasnál, és rendeljük házhoz a legismertebb éttermek karácsonyi menüajánlatát.

Fine dining az otthonunkban

A tavaszi Silentium-menük után a Laurel az őszt is megcélozta – az étterem színvonalához képest ismét egy kifejezetten baráti árú menüvel készülnek: két főre 15 ezer Ft a 4+2 fogásos ünnepi menü, az összeget pedig voucherként is megkapjuk, így újranyitás után le is vásárolhatjuk náluk. Az ünnepi menüben házi füstölt vaj és kovászos kenyér, füstölt pisztráng, marhapofa és karácsonyi Rumbaba található kezdő és záró meglepetésakkordokkal. 
 
Stand25 nem elsősorban menüvel, hanem hagyományos és újhullámos ünnepi fogásokkal készül – a kínálatban találunk halászlét és töltött káposztát, skót lazacfilét, francia hagymalevest vagy épp különböző steakeket. A kimondottan karácsonykor fogyasztani kívánt ételek megrendelését december 21-ig adhatjuk le, és december 23-án vehetjük át, de a karácsonyi kínálat az egész adventi időszakban elérhető. Aki pedig az egyszerű megoldások híve, annak kiváló választás Szabina és Tamás ünnepi menüje, amely díszdobozba zárva várja, hogy asztalra kerülhessen. A Stand25 egyébként szilveszteri ajánlattal is készül, ezt később érdemes figyelni a bisztró Facebook-oldalán.  Akárcsak a Laurelnél, az utolsó simításokat a Stand25 ünnepi ételeinél is nekünk kell elvégeznünk.

Az év egyik újdonsága, hogy még a Ritz-Carlton is házhoz hozza a vacsorát. A szálloda ajánlata többféle csomagot rejt, a tengerentúli hangulatú töltött pulykától a hazai konyhához inkább húzó káposztás cvekedlivel töltött kacsáig, egészben sült libáig, kemencében sült porchettáig vagy az egészben sült rib-eye-ig terjed, ajándék bejglivel vagy karácsonyi fatörzzsel. A tökéletes családi ünnep keretében január 1-ig rendelhetjük a csomagokat. Akárcsak a hagyományos ünnepi asztalon, a csomag itt is tartalmaz egy főételt mártással, köretekkel és az ajándékba kapott, Mázás István cukrászmester által készített desszerttel. A csomag rendelése esetén arra is van lehetőségünk, hogy a tartalmát több helyszínre szállítsák ki – tökéletes megoldás az év végi vállalati rendezvények, a nagycsaládos összejövetelek vagy a karácsonyi vacsora stílusos megünneplésére, úgy is, hogy távol vagyunk egymástól. Rendeléseinekt az  erno.kis-kiraly@ritzcarlton.com címen vagy a +36 1 429-5500 telefonszámon tudjuk leadni. (x)

Hagyományos karácsony

Igazi hagyományos karácsonyi menüt kínál az idén újranyitott Szépilona Bisztró – a teljes menüben kacsarillette-et, halászlevet, töltött káposztát, gyöngytyúklevest, kacsacombot és békebeli kuglófot találunk. A rendelést december 20-ig adhatjuk le és december 23-ig vehetjük át. A magyar és a zsidó konyha gyöngyszemeit a Rosensteinből rendelhetjük meg karácsonyra, de akár újévre is. A hagyományos menüben találunk hidegtálat, halászlevet, rántott halakat, töltött káposztát, sóletet, sült szárnyasokat, klasszikus köreteket és desszerteket is.

A Két Szerecsen karácsonyi kínálatában is a hagyományos fogások vannak túlsúlyban – tőlük libamájpástétomot, kocsonyát, halászlevet – belsőséggel vagy anélkül –, töltött káposztát, rántott fogast, narancsos vagy asztalt szilvás kacsacombot, mézes krémest, flódnit vagy meggyes csokitortát rendelhetünk december 21-ig.

Aki ismeri a Gyergyó Kisvendéglő konyháját, az tudja, hogy karácsonykor is a legklasszikusabb, házias fogásokkal készülnek: filézett ponty és harcsa halászlével – mindkettőhöz jár a belsőség –, rántott süllővel, majonézes krumplisalátával, töltött káposztával, hagyományos és szalonkocsonyával. 
 
A Szaletly kínálata több főre szól: 4 személyes bajaihalászlé-csomag ugyanúgy rendelhető, mint 2 személyes kemencés töltött káposzta oldalassal, 2 személyes narancsos kacsacomb párolt káposztával és tört krumplival – no meg mákos és diós bejglivel.

A Vendéglő a Kisbíróhoz idén is készül karácsonyi csomaggal, amin belül kérhető bajai halászlé gyufatésztával, hideg kacsamáj, makói töltött káposzta, kacsamájjal töltött egész csirke, kétféle bejgli és babka is megtalálható. 

Ha szeretjük a jó minőségű hazai halakat, és szívesen eszünk karácsonykor tradicionális fogásokat, akkor a Halkakas is jó választás lehet, hiszen van halászlevük harcsával vagy ponttyal, halas töltött káposztájuk és harcsapaprikásuk túrós csuszával is.

A halászlén és a töltött káposztán túl...

Ha már minden ízében más ez a karácsony, akkor most van itt az ideje kipróbálni valami újat, amit máskor úgysem tennénk meg. Ha úgy vagytok vele, hogy ha a nagyi nem jöhet, a töltött káposzta sem kell, akkor több étterem nemzetközi kínálatából is választhattok idén. A Trattoria Pomo D'Oro karácsonyi kínálatát nehéz lenne felsorolni, a teljesség igénye nélkül hoztunk pár tételt: egy tepsi lasagne, ossobuco vagy éppen tengerihal-ragu. 
 
A Byblosban a keleti ízek szerelmesei rendelhetnek házhoz speciális karácsonyi menüt – 29 000 Ft-ért itt egy komplett ételsort kapunk egész báránylapockával, báránykolbásszal, négy különböző mezzével, salátával és desszerttel.
 
Ha nem bánjuk a házias ízeket, de nem a legklasszikusabb karácsonyi menü van a szemünk előtt, akkor nézzük meg a Grumpy ajánlatát – kérhetünk kemencében sült rácpontyot, gesztenyés-szilvás göngyölt csirkét vagy rozmaringos báránycsülköt is.
 
A Bp BARbq ugyan nem készül különösebb karácsonyi menüvel, viszont előrendelés esetén december 24-én 12:00 és 14:00 között házhoz is szállítják. Ha semmi kedvünk a klasszikus karácsonyi ételekhez, akkor jó, ha tudjuk, hogy az egész kínálat rendelhető, plusz sertésoldalas és marhaszegy is készen, minimum 1 kg-os kiszerelésben, köretek nélkül. 

Címkék