A legendás budai Szép Ilona Vendéglő platánfái alatt már száz évvel ezelőtt ebédeltek az emberek, de mikor az utolsó tulajdonosa, Luzsi Imre 2019-ben váratlanul visszavonult, úgy tűnt, hogy az étterem története a végéhez ért. Szerencsére sem a család, sem a gasztronómiában jártas barátaik nem tudtak ebbe beletörődni, inkább egy kisebb koncepcióváltással átvezették a vendéglőt a 21. századba, immár Szépilona Bisztró néven.
Szerencsére tényleg nem kell drasztikus fordulatra számítanunk: az enteriőr art deco jegyeit például megőrizték, csak egy kicsit pimaszabb, párizsi bisztrós hangulattal párosították őket. És persze az étlapról sem tűntek el a klasszikus, budai étteremhez méltó fogások, mint a tafelspitz, a bécsi szelet, a vadas vagy a császármorzsa. A változás csupán arra szolgált, hogy a hely jobban illeszkedjen a mai vendégek igényeihez, de azért a régi polgári világ is felsejlik a Márai Sándortól kölcsönzött jelmondatban: „Szeretni kell az életet.”
Gasztró Szabadidő
Orange Bike
Az Orange Bike-hoz, római-parti elhelyezkedése okán, kijjebb kell tekernünk, amit egy igazi bringás valószínűleg nem is bán.